Társoldalunk:

A Ferrari és a Renault megóvja a Mercedest másoló Racing Pointot

2020.08.12. 09:16

A Ferrari és a Renault is megerősítette, hogy megóvja az FIA múlt pénteki, a Mercedest másoló Racing Point elleni ítéletét, miközben a McLaren és a Williams óvási szándékának jelzése ellenére visszalépett az ügytől. Mattia Binotto, a maranellóiak csapatfőnöke szerint ez az eset olyan, mint amikor valaki lemásol egy dolgozatot.

Továbbra sem nyugszanak a kedélyek a Mercedes tavalyi autóját lemásoló Racing Point körül. Miután az FIA nyilvánosságra hozta, hogy a silverstone-iakat 15 pont levonásával és 400 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtja, a címvédő istálló tavalyi autójának koppintásával versenyző csapat, valamint több rivális sem volt elégedett az ítélettel. A Racing Point ezért bejelentette, hogy enyhítésért fellebbez, miközben a Ferrari, a Renault, a McLaren és a Williams a 70. Évforduló Nagydíja alatt benyújtotta óvási szándékát a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA). Mindannyiuknak a mai napig kellett dönteni, hogy továbbviszik-e az ügyet.

A Ferrari megóvja a Racing Point autójátForrás: AFP/Joe Klamar

A Ferrari és a Renault kedden este hivatalosan is bejelentette, hogy megóvja az ítéletet. A maranellóiak közleményének értelmében nem csupán a pénteki ítélet, hanem A 70. Évforduló Nagydíja után meghozott döntés ellen is tiltakoznak, tudniillik akkor a Racing Point ismét megrovást kapott a hátsó fékhűtők miatt.

A Ferrari közleményéből nem derült ki, hogy az istálló pontosan mire alapozza fellebbezését.

Mattia Binotto, az olasz alakulat csapatfőnöke azonban korábban kijelentette, hogy az FIA pénteki döntésére abból a szempontból mindenképpen lehet építkezni, hogy a sportfelügyelők bűnösnek nyilvánították a silverstone-iakat.

 „A Ferrarinál már pénteken beszéltünk a Racing Point-ügyről, már akkor elmondtuk, hogy mit gondolunk – nyilatkozta a svájci Sky Sports Italiának. – Voltak óvások, az első ítélet pedig kimondta, hogy a Racing Point illegálisan járt el. Ez a kiindulópont.”

Lawrence Stroll, a Racing Pointot birtokló konzorcium többségi tulajdonosa igencsak nehezményezte, hogy csapatát csalással vádolják, és leszögezte, mindent megtesz azért, hogy bizonyítsa saját és istállója ártatlanságát.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke pedig úgy véli, a Fellebbviteli Bíróságon jó eséllyel a silverstone-iaknak adnának igazat. Binotto azonban nem ért egyet velük.

„Lehet, hogy Stroll és Wolff dühös, de itt a szabályok megszegésének esete áll fenn – folytatta Binotto. – Ez olyan, mint egy dolgozat lemásolása. Vannak, akik puskáznak, és vannak, akik odaadják a tesztet nekik, hogy ezt megtegyék.”

Binotto az iskolai puskázással állította párhuzamba az esetetForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Binotto szerint a tények magukért beszélnek, így nincs mit hozzátenni az esethez. Ezzel együtt hozzátette, teljesen normálisnak tartja, hogy a riválisok más hozzáállást mutatnak, hiszen mindenki a saját érdekeit nézi. Mindenesetre a Ferrarinál szentül hiszik, hogy a Racing Point nem kapott elég nagy büntetést.

A McLaren mégsem nyújt be óvást

A Ferrarival és a Renault-val ellentétben a McLaren végül elállt az óvás lehetőségétől. A wokingiak azok után döntöttek így, hogy Zak Brown ügyvezető szóváltásba keveredett Otmar Szafnauerrel, a Racing Point csapatfőnökével, legalábbis a sajtón keresztül.

A McLaren mégsem óvja meg a Racing Point fékhűtőiről hozott ítéletetForrás: Getty Images

Közleményében a wokingi alakulat leszögezte: elégedett az FIA Racing Pointra kiszabott büntetésével és azzal, hogy a szövetség megmutatta, hogy a szabályszegések kivizsgálásra kerülnek, az elkövető pedig megbűnhődik.

Ezen kívül örömüket fejezték ki amiatt, hogy az FIA tisztázni fogja a szabályokat, hogy a jövőben a csapatok ne tudják egy az egyben lemásolni egy rivális autóját.

„A fentieket, valamint a többi tényezőt figyelembe véve a McLaren Racing ebben az esetben nem nyújt be óvást. A csapat azonban tiszteletben tartja a Ferrari és a Renault döntését, és figyelemmel kíséri a további fejleményeket” – olvasható a közleményben.

A Williams is visszalépett az óvástól

A Williams korábban szintén bejelentette óvási szándékát, de ma délelőtt ők is visszaléptek. Ezzel együtt a McLarenhez hasonlóan a grove-iak is leszögezték, hogy ellenzik a Racing Pointéhoz hasonló módszert az F1-ben.

A Williamsről köztudott, hogy a csapatnál amit csak lehet, saját maguk akarnak megtervezni, ezért nem meglepő, hogy nem értenek egyet riválisuk eljárásával. Claire Williams korábban kijelentette, számára kényelmetlen a téma, mivel nem szereti kritizálni versenytársai módszerereit, hiszen a csapatok igyekeznek mindent bevetni, ami csak rendelkezésükre áll az eszköztárukból. Ugyanakkor leszögezte, a Williams mindig is világossá tette, hogy mit tart a Forma-1 DNS-ének.

Néhányan azt mondanák, hogy ez a hagyomány, a történelem, de ha az ember sikeres akar lenni, akkor alkalmazkodni és változni kell, és szükség van a megújulásra, a Racing Point pedig pontosan ezt teszi

– magyarázta az In the Fast Lane című podcastban az istálló csapatfőnök-helyettese. – Mi azonban mindig is kiállunk amellett, hogy a konstruktőröknek saját maguknak kell megtervezniük és legyártaniuk a teljesítményhez kapcsolódó alkatrészeket.”

A Williams szellemiségével teljesen ellentétes a Racing Point módszereForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Williams leszögezte, nem szeretne túlságosan belemenni a részletekbe. A sportelügyelők határozatának értemében a Racing Point továbbra is használhatja a szabálytalannak minősített elemet, hiszen „a mérnököktől nem várható el, hogy az újratervezéskor elfelejtsék a már megszerzett tudást”. Ezzel együtt a csapat minden verseny után megrovásban részesül, ahogyan az a legutóbbi alkalommal is történt. Williams szerint tisztázni kell ezt a helyzetet.

Úgy vélem, a szurkolókat összezavarja, hogy a sportszabályzatot megszegték, de a technikait nem, aminek következtében ezután is igénybe vehetik a kérdéses fékhűtőket.

Ezek viszont a teljesítményhez kötődő elemek, úgyhogy reméljük, az FIA alaposan kivizsgálja a történteket, és a megfelelő döntést fogja meghozni.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK