Társoldalunk:

Bottas korai kerékcseréje kellett ahhoz, hogy Hamilton megelőzhesse őt

2020.08.09. 20:00

Nem elégedett a boksztaktikával Valtteri Bottas, miután a második silverstone-i verseny utolsó köreiben Lewis Hamilton megelőzte őt. Toto Wolff megérti versenyzőjét, de nem hiszi, hogy lehetett volna más döntéseket hozni.

Meglepetésre a Mercedesek vereséget szenvedtek Max Verstappentől a 70. Évforduló Nagydíján, miután Lewis Hamilton és Valtteri Bottas folyamatosan küzdött a gumik hólyagosodásával, miközben a Red Bull sokkal jobban kezelte az abroncsokat. Verstappen az első bokszkiállások idején az élre került, utána is csak akkor merült fel az esetleges veresége, amikor Hamilton megnyújtotta a második etapját. Verstappen mérnöke sem hitte, hogy Hamilton egy kerékcserével célba tud érni, de a brit pilóta a futam után elárulta, az ő fejében megfordult ez a lehetőség.

Bottas sokáig Hamilton előtt haladt, végül vereséget szenvedett - GalériaForrás: AFP/Ben Stansall

„A vége felé próbáltam törekedni az egy kiállásra, de nagyon nagy volt a vibráció, és igazából nem tudtam, hogy kibírják-e a gumik. Nem csak a futófelület miatt, hanem azért, mert túl nagy kockázatot jelentett, hogy felrobbanhat az egyik hátsó gumi egy kanyarban. Szerintem a csapat jó döntést hozott, én próbáltam menni tovább, de sok kör volt hátra, és Max 28-29-es köröket futott, amire én képtelen voltam azokkal a használt abroncsokkal” – árulta el.

Hamilton harmadik etapja így sokkal rövidebb lett Bottasénál, és a pontverseny éllovasa beérte, majd simán meg is előzte csapattársát. Az összetettben a 3. helyre csúszó Bottas elismerte, még nem tudja, mi az oka annak, hogy Verstappennél sokkal óvatosabban kellett bánniuk a gumikkal, de úgy vélte, hiba volt, hogy a második etapja során nem mentek tovább a Red Bullnál.

Hamilton gondolt arra, hogy csak egyszer áll ki kereket cserélni, de ez a mezőnyben csak három pilótának sikerült - GalériaForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

„A középső etap elég rövid volt, egyszerre álltunk ki a bokszba, aztán Max előttem hajtott ki, akkor éreztem, hogy ez nehézkesen alakul. Az utolsó etap közepe-vége felé próbáltam mindent beleadni, hogy elkapjam, de aztán a gumik teljesen feladták. A második etap során mindenképpen tovább kellett volna mennem, az utolsó túlságosan hosszú lett, ezért is vesztettem egy helyet Lewis ellen.”

Bottas egy interjúban azt is mondta, szerinte a csapatnál „elaludtak” a versenystratégia kapcsán, de Toto Wolff csapatfőnök szerint nem ez történt, egyszerűen a Red Bull volt a gyorsabb a futamon.

„Arra gondolt, hogy az ellentétét kellett volna tennünk annak, amit Max választott, de az sem változtatott volna semmit, mert Max új gumikkal jött volna ki, a mi abroncsaink viszont már nem lettek volna a lehető legjobb állapotban. Nem tudom, hogy mit csinálhattunk volna jobban” – összegzett az osztrák üzletember.

Nyilvánvalóan nem örül, mert a 2. helyezett volt és Lewis a 3. helyezett, de menet közben jöttünk rá dolgokra.”„Amikor visszakaptuk Valtteri kerekeit, akkor láttuk, hogy még sok gumi maradt rajtuk, és meghosszabbítottuk Lewis etapját annak ellenére is, hogy erős volt a vibráció. Lewis végül megelőzte Valtterit, érthető, hogy ő nem örül ennek, és ezt megértem. Egyikünk sem elégedett a mai eredménnyel.”  

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK