Ezentúl kizárólag az istálló vezetésével törődik a Ferrari csapatfőnöke

Forma-1, Mattia Binotto, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
NORTHAMPTON, ENGLAND - JULY 31: Scuderia Ferrari Team Principal Mattia Binotto looks on from the pitwall during practice for the F1 Grand Prix of Great Britain at Silverstone on July 31, 2020 in Northampton, England. (Photo by Mark Thompson/Getty Images,)
Vágólapra másolva!
A Ferrari Forma-1-es istállójának átszervezésével a csapatfőnök Mattia Binotto feladatköre is módosult, a jövőben nem fogja magát belevonni a technikai kérdésekbe, ahogyan azt eddig tette.

Mattia Binotto a tavalyi év elején a Ferrari technikai igazgatójából a maranellói istálló csapatfőnökévé vált, ez azonban nem jelentette azt, hogy elszakadt volna a technikai kérdésektől. Sokan már akkor is azt pedzegették, hogy bárkinek túl nagy falat lenne bármilyen csapat technikai igazgatói és csapatfőnöki posztját egyszerre betölteni, nemhogy mindezt valaki a Forma-1 legnagyobb istállójának élén tegye meg.

A Scuderia a Magyar Nagydíj után átszervezéseket jelentett be, az akkori közleményben azonban nem volt szó Binotto megváltozó szerepéről. A csapatfőnök azonban megerősítette, hogy mostantól az ő feladatköre is más lesz, mivel kizárólag a csapatfőnöki teendőkre fog koncentrálni.

Binotto mostantól nem folyik bele közvetlenül a technikai kérdésekbe Forrás: Getty Images,/2020 Getty Images/Mark Thompson

A bejelentett átszervezések kissé látszatintézkedésnek tűntek, ugyanis amellett, hogy hatékonyabb struktúrát alakítottak ki, gyakorlatilag semmi sem változott, nem érkezett új szakember a csapathoz, az eddigi vezető szakemberek közül pedig mindenki maradt a helyén. Az egyetlen kézzelfogható változás az volt, hogy egy új, teljesítményfejlesztésért felelős részleget hoztak létre, amelynek élére az eddigi aerodinamikai főnök, egyben a járműprojekt menedzseléséért felelős Enrico Cardile került.

Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke azonban elárulta, hogy több minden változott, mint ami látszik, ugyanis mostantól nem ő felügyeli közvetlenül az autót érintő technikai kérdéseket.

„Beletelt némi időbe, hogy rendet tegyünk és átszervezzük a technikai részleget. Ez nem olyan dolog, amit egy nap alatt meg lehet csinálni.

– nyilatkozta a svájci szakember, majd hozzátette, mostantól a feladatait átvevők menedzselésére koncentrál. – Világos célkitűzéseik vannak, ők is egyértelműen lelkesek, és azokra a célokra koncentrálnak, amelyeket el kell érniük. Ami engem illet, sok dolgom van, rajtuk kell tartanuk a szemem és a megfelelő helyzetbe hoznom őket ahhoz, hogy teljesíthessenek."

Mostantól teljes mértékben csapatfőnökként fog funkcionálni Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

A Channel 4 kérdésére Binotto elmondta, hogy azért nem fog unatkozni ezután sem. „Végső soron a munkám egy teljes cég menedzseléséről szól. A Scuderia egy nagy szervezet, úgyhogy az ember eléggé elfoglalt, nincs idő minden feladatot végezni egyszerre."

A Brit Nagydíjat megelőző héten John Elkann, a Ferrari elnöke teljes támogatásáról biztosította Binottót, egyúttal kijelentette: 2022 előtt nem számítanak sikerekre. Ezzel kapcsolatban Binotto elmondta, hogy fontos a türelem és az, hogy a vezetőkkel ugyanúgy gondolkodnak a jelenlegi helyzetről. „Egyértelműen nehéz, de nem szabad elfelejtenünk, hogy egyben megtiszteltetés is [a Ferrari csapatfőnökének lenni].

Fontos magunk mögött tudni az igazgatótanács, az elnökünk és az ügyvezető igazgatónk támogatását. Szerintem ugyanaz a víziónk, ugyanazok a céljaink. Tudjuk, hogy türelemre van szükség, mivel nincsenek gyors megoldások, úgyhogy próbáljuk megerősíteni a csapatot."