Társoldalunk:
Hírlevél

Wolff bulikat, Ocon szélesebb garázsokat szeretne a Hungaroringre

2020.07.19. 08:11

A Hungaroring főépületének felújításával megkezdődik a Magyar Nagydíjnak otthont adó versenypálya modernizációja, aminek többek között Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, valamint Esteban Ocon, a Renault pilótája is örül. Mindkettejüknek van javaslatuk arra, hogy min lehetne változtatni.

A 35. Magyar Nagydíj előtt a Magyar Közlönyben megjelent az a kormányhatározat, amely nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a Hungaroring felújítását annak érdekében, hogy a 2027 utáni időszakra is biztosítva legyen a magyarországi Forma-1-es futam jövője.

A tervek szerint az első lépcsőben meg fog újulni a főépület, a továbbiakban pedig a bokszokat és a paddockot is renoválják. Az idei versenyhétvége során a Mercedes és a McLaren csapatfőnökét, valamint a Renault pilótáit kérdeztük arról, hogy milyen változtatásokat látnának szívesen.

A Hungaroring régi főépületének helyére nagy valószínűséggel egy újat építenekFotó: Hirling Bálint - Origo

„A főépületünk, a bokszok állapota, a versenyirányítási központ és az egyéb dolgok enyhén szólva a világsorozat gyengébbik részéhez tartozik, nem felelünk meg a modern kor kihívásainak" – nyilatkozta önkritikusan Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. Elnök-vezérigazgatója a GPhírek részvételével zajló, Magyar Nagydíj előtti héten tartott sajtótájékoztatón.

Mindez azonban a közeljövőben változni fog, a kormányhatározat értelmében ugyanis a kormány egyetért azzal, hogy a 2017-ben biztosított 5 milliárd forint összegű tőkejuttatás felhasználásával, 

legfeljebb 16 milliárd forint értékben sor kerüljön a versenypálya főépületének korszerűsítéséhez, újjáépítéséhez szükséges előkészítési, tervezési feladatok végrehajtására, illetve a későbbi fejlesztések megvalósítását szolgáló ingatlanszerzési igények felmérésére. 

A felújítás hírét Daniel Ricciardo és Esteban Ocon is örömmel vette tudomásul. „Nem is tudtam, hogy renoválni fogják a létesítményeket. Szerintem ez igazán jó hír és azt is mutatja, hogy a Forma-1 és az ország is elkötelezett aziránt, hogy remélhetőleg még sok-sok évig a versenynaptárban tudja ezt a pályát. Úgyhogy tetszik ez a hír – nyilatkozta az ausztrál pilóta a GPhíreknek – Szerintem nagyszerű ez a pálya, közel van a városhoz, általában minden pilótának lehetősége van Budapesten megszállni és időt tölteni ott. Mindannyian élvezzük ezt a versenyt."

Kubica még nem szokott hozzá a megnövekedett méretű F1-es autókhoz, és beleakadt a garázs bejáratába, aminek következtében lebontotta Hülkenberg névtábláját a 2017-es Magyar Nagydíj utáni teszten - Ocon emiatt módosítana a bokszok méreténForrás: Getty Images/Pawel Jaskolka / Press Focus/Mb Media

Noha a hangulat és a Hungaroringet átjáró történelmi légkör szinte mindenkinek tetszik, azért olykor az idelátogatók is szembesülnek azzal, hogy azért szükség van a korszerűsítésre. Esteban Oconnak például a wifivel akadt gondja, többször is eltűnt az éterben az online kérdezz-felelek során, majd kérdésünkre viccesen megjegyezte: ezen bizony nem ártana változtatni. A mezőnybe az idén visszatérő francia pilótának összességében azonban nincs baja a Hungaroringgel, egy dolgon azonban mindenképpen módosítana.

„Nem is tudtam róla, hogy lesz felújítás – konstatálta a felvetésre. – Hogy őszinte legyek, mindig szerettem az itteni létesítményeket, soha nem kritizáltam semmit. Talán egy dolog van, amit jó lenne, ha megváltoztatnának, mégpedig a garázsok szélességét. „Volt egy eset pár éve, amikor Robert Kubica itt tesztelt a Renault-val, és nekiment a garázs bejáratánakEz amiatt volt, mert nagyon keskeny ott a hely a tartóoszlopok miatt. Azt mondom, ha ezen tudnának változtatni, az nagyszerű lenne.  A többivel elégedett vagyok, úgy szeretem a pályát, ahogy van."

A résztvevőknek nincs különösebb problémája vele, de azért ráfér a felújítás a Hungaroring kiszolgáló létesítményeireFotó: Hirling Bálint - Origo

Toto Wolff, a világbajnok Mercedes-istálló csapatfőnöke is örömmel konstatálta a felújítás hírét, valamint leszögezte, egy jó kis buli nem lenne ellenére.

„Nagy örömmel hallom, hogy a magyar kormány nagyon kiáll a Forma-1 mellett, és befektet a létesítmények fejlesztésébe – nyilatkozta az osztrák üzletember a GPhíreknek, majd leszögezte, elsősorban nem a létesítmények állapota határozza meg, hogy mennyire különlegesek a Magyar Nagydíjak. – Nem az infrastruktúra miatt jöttünk Magyarországra, hanem azért, mert ez egy történelmi jelentőségű verseny, és a létrehozásakor is előremutató volt. Nagyon jó a hangulata is.  Nincs kifejezett kívánságom, de ha fel lehetne pörgetni a pénteki és a szombati napot, ki tudnánk hozni az embereket a városból, akkor bulizhatnánk egyet a Paddock Club épületében." 

Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke valamivel konzervatívabb volt, és elmondta, hogy ők nem igazán szólnak bele a pályák fejlesztésébe, azt meghagyják a promóternek és a Forma-1 erre szakosodott embereinek.

„A pályák felújítása kapcsán a promóterek szorosan együtt dolgoznak az F1-gyel, amely tapasztalt embereket foglalkoztat, akik biztosítják, hogy az ilyen fejlesztések a megfelelő irányba haladjanak. Mi a McLarennél örülünk ennek, és túlságosan nem szólunk ebbe bele – mondta a német szakember, majd ő is kijelentette, kedvelik a mogyoródi versenyhelyszínt. – Imádunk erre a pályára jönni, nem utolsósorban a Magyar Nagydíjat övező történelem miatt. Természetesen üdvözöljük, ha felújítják a létesítményeket, hogy biztosítsák, hogy még sok-sok évig visszatérjünk ide."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK