Vágólapra másolva!
A világbajnoki címvédőnél sem tudják pontosan, mennyire hihetnek a versenyképességükben a pénteki szabadedzések után. Sok újítást teszteltek, és gondjaik is akadtak Spielbergben.

Mindkét szabadedzést a Mercedes pilótái zárták az élen, az egykörös tempó terén megnyugtató fölénnyel. Ez papírforma eredmény, mivel az előszezoni teszteken is a W11-es szerepelt a legjobban, de figyelemre méltó, mert Lewis Hamilton a 2016-os győzelme óta még dobogóra sem állhatott itt. A brit pilóta most örült, hogy visszaülhetett az autóba, ami szerinte sokat fejlődött tavaly óta.

„A pálya kissé nyírkos volt, és bár a tapadás jobb lesz, a pálya állapota csak igen csekély mértékben javult. Ma jól festett a helyzet, de sohasem lehet túl sok következtetést levonni a szabadedzések alapján. Nem tudni, milyen teljesítmény- és üzemanyagszinttel mennek a többiek. Fenntartásokkal kezeljük a mai eredményt, próbáljuk finomítani az autót, és holnap tovább küzdeni.”

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Pierre Gasly
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Esteban Ocon, Renaul
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Helmut Marko
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault

Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Esteban Ocon, Renault, Osztrák Nagydíj, F1 logo
Forma-1, George Russell, Williams Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Lewis Hamilton, Mercedes, Renault, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren, Alexander Albon, Red Bull, Renault, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Nicholas Latifi, Williams Racing, Lance Stroll, Racing Point, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Nicholas Latifi, Williams Racing, Alfa Romeo Racing
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Otmar Szafnauer, Racing Point, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Robert Kubica, Alfa Romeo Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Romain Grosjean, Haas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj, Honda logo
Forma-1, Helmut Marko, Max Verstappen, Christian Horner, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj, Ineos logo
Forma-1, Pierre Gasly, Scuderia Alpha Tauri, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj, Mercedes logo
Forma-1, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj, Mercedes logo
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri kerékcsere, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, Alexander Albon, McLaren Red Bull, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Nicholas Latifi, Williams Racing, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Kimim Räikkönen, Alfa Romeo Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Romain Grosjean, Haas F1 Team, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Osztrák Nagydíj, Renault logo

Forma-1, George Russell, Williams, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Pierre Gasly, Scuderia Alpha Tauri, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj

Valtteri Bottas hozzátette, minden egyes kört élvezett az autóban, úgy érezte, lépésről lépésre haladtak, de ő is jónak értékelte a pénteki eseményeket annak ellenére is, hogy a második szabadedzés végén akadt némi problémája a sebességváltóval, délelőtt pedig kicsúszott a kavicságyba.

„A tapadás gyenge volt, de biztos vagyok abban, hogy a hétvége során javulni fog. Erre oda kell figyelnünk, mert eléggé befolyásolhatja a beállításokat ezen a pályán. A legnagyobb kihívás az lesz, hogy eltaláljuk a balanszot a lassú és a gyors kanyarokban is, és finomhangoljuk az autót a szombati, egykörös etapokra úgy, hogy figyelembe vegyük a versenytempót is.”

A finn pilóta hozzátette, ő is érdeklődve várja, hogy kiderüljön, hol tartanak az ellenfelekhez képest. E téren Andrew Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke sem tudott konkrétumokat mondani, de megjegyezte, az autó balansza még nem tökéletes, és általában szorosabb lesz küzdelem, amikor felmennek a hőmérsékletek. Holnap pont ez várható, így a gumik más működési tartományba kerülhetnek.

Shovlin hozzátette, nem volt fenékig tejfel a Mercedes pénteki napja: „Elég sok új fejlesztésünk érkezett, mióta legutóbb használtuk az autót a téli teszteken, úgyhogy mozgalmas napunk volt, mert mindent leellenőriztünk.”

„Akadtak kisebb nyűgjeink is, ami akadályozta a pilótáink munkáját: Lewisnál elszállt a telemetria a második tréning elején, Valtteri pedig korábban befejezte az edzést egy sebességváltó-hibával. Ezt még vizsgáljuk, és pillanatnyilag nem tudjuk, mi okozta. Az elmúlt évek során ez a pálya nem volt kegyes hozzánk, de az autónk az év eleje óta viszonylag jól működik.”