A Ferrari mégsem házi tesztpályáján készül a szezonrajtra

Forma-1, Sebastian Vettel, Barcelona, teszt, Scuderia Ferrari
MONTMELO, SPAIN - FEBRUARY 27: Sebastian Vettel of Germany driving the (5) Scuderia Ferrari SF71H during day two of F1 Winter Testing at Circuit de Catalunya on February 27, 2018 in Montmelo, Spain. (Photo by Quality Sport Images/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Az előzetes tervekkel ellentétben nem Fioranóban, hanem az idei versenynaptárba egyre nagyobb valószínűséggel bekerülő Mugellóban hangolódik rá a szezonkezdetre a Ferrari, amely így két legyet üthet egy csapásra.

Jövő héten kedden, június 23-án a Ferrari is pályára lép a július 5-én rajtoló idei szezonra való felkészülés jegyében. A Scuderia Maranello utcáin már leporolta 2020-as autóját Charles Leclerc-rel, a Mercedesszel, Renault-val és a Racing Ponttal ellentétben valódi gyakorlást azonban még nem végzett. Az eredetileg Fioranóba, a csapat házi tesztpályájára tervezett visszaszokó tréningre végül Mugellóban kerül sor, azon a pályán, amely egyre nagyobb eséllyel pályázik arra, hogy az idén bemutatkozzon a Forma-1-ben.

Vettel és Leclerc a 2018-as autóval készül a szezonrajtra Forrás: Getty Images/PABLO MORANO/Quality Sport Images

A Mercedeshez és a Renault-hoz hasonlóan a vörösök is úgy döntöttek, hogy 2018-as autójukat vetik be, mivel a szabályok két évnél régebbi kocsi esetében nem limitálják a megtehető kilométereket. Így Sebastian Vettel és Charles Leclerc az SF71-H-val gurul pályára Mugellóban. A helyszín több szempontból is kedvezhet nekik és a csapatnak. Egyrészről tapasztalatot gyűjthetnek egy olyan pályáról, amelyen nagy eséllyel versenyezni is fognak az idén, másrészt pedig

fizikailag igen megterhelő, gyors és középgyors kanyarokkal tűzdelt aszfaltcsíkon szokhatnak vissza az F1-es autó vezetése jelentette terheléshez.

Ilyen szempontból Mugello egyértelműen alkalmasabb a Red Bull Ringen rájuk váró erők reprodukálására, mint a rövid fioranói tesztpálya. Mark Webber korábban azt nyilatkozta, hogy a toszkán dombok között elterülő helyszínen 10 kör olyan elégedettséggel tölti el, mint ha Abu-Dzabiban ezret tenne meg, majd megjegyezte, hogy ha lesz Mugellóben verseny, a pilóták nyaka „ketté fog törni” az óriási terheléstől.

Mugellóban 2012-ben kollektív tesztet is rendeztek Forrás: Getty Images/2012 Getty Images/Andrew Hone

Ami a mugellói futamot illeti, az F1 vezetői bevallottan keresik az opciókat arra, hogy a korábban bejelentett nyolc verseny után további európai helyszínekre utazzon el a mezőny. A The Race értesülései szerint ezek közül Hockenheim és Mugello a két favorit, utóbbinak pedig folyamatosan nő az esélye arra, hogy története során először ne csak teszten, hanem versenyhétvégén is fogadja a csapatokat.

– nyilatkozta Dario Nardella, Firenze polgármestere, majd hozzátette, hogy tulajdonképpen biztosra vehető, hogy a szeptember 6-i Olasz Nagydíj után még egy futamot rendeznek az országban, Mugello esélyei pedig jobbak erre, mint az Imolai pályáé.