Új, erősebb motorral kezdheti a szezont a Ferrari

Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Barcelona teszt 5. nap
BARCELONA, SPAIN - FEBRUARY 27: Sebastian Vettel of Germany driving the (5) Scuderia Ferrari SF1000 on track during Day Two of F1 Winter Testing at Circuit de Barcelona-Catalunya on February 27, 2020 in Barcelona, Spain. (Photo by Charles Coates/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Az év elején kirobbant motorbotrány következményei igen érzékenyen érintették a Ferrari F1-es csapatát, amely motorfronton bevallottan veszített a teljesítményből. A hiányzó lóerők egy részét olasz sajtóhír szerint a július 5-i szezonnyitón debütáló új erőforrással igyekeznek visszanyerni.

Mattia Binotto nemrég kijelentette, hogy a szezon első versenyére még ugyanazt az autót fogják elvinni, amivel a végül törölt Ausztrál Nagydíjra érkeztek, a fejlesztések a gyárak újraindulása és a szezonnyitó közötti időszak rövidsége miatt csak később érkeznek. Mindez azonban csak az aerodinamikai újításokra lehet igaz, olasz sajtóhír szerint ugyanis a kasztni alatt lesznek változások.

A februári téli teszteken nem remekeltek a Ferrarik, saját bevallásuk szerint sem ők voltak a leggyorsabbak, amennyire pedig az eredményekből ki lehetett olvasni, a Mercedes és a Red Bull is előttük jár. A maranellóiak visszaesésének egyik oka a motorban keresendő, a tavalyi motorbalhé után az idei évre teljesen új erőforrást kellett építeniük, ami a hírek szerint jó néhány lóerővel gyengébb a tavalyi változatnál.

A motor új lehet Ausztriában, más nem Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Charles Coates

Az elvesztett lóerőkből azonban most visszahozhatnak valamit, a Motorsport.com olasz kiadása szerint ugyanis

a 065/1-es kódjelű motor helyett a második fejlesztési lépcsőt képviselő 065/2-es erőforrás lesz Charles Leclerc és Sebastian Vettel autójában, ami nagyjából 15 lóerővel erősebb az első változatnál.

A szezon első harmadának elmaradása miatt az első verzió így vélhetően soha nem is fog bemutatkozni versenyen, már amennyiben a második változat megbízható lesz, az olasz lap szerint ugyanis kezdetben több gond is akadt vele a terheléses teszteken, amiket azonban mostanra sikerült orvosolni.

A hírek szerint a csapat nemcsak a motorral, hanem a váltóval is előrelépett, a barcelonai teszteken használt változatot sikerült megerősíteni. Emellett a hátsó felfüggesztésen is dolgoztak, és feszesebbé tették azt, amivel reményeik szerint az autó vezethetőségét és gumikezelését is javították.

Todtnak tiszta a lelkiismerete a motorbotrány miatt

Amennyiben a várakozásoknak megfelelően a Ferrari valóban nem fog tudni harcba szállni az idén a világbajnoki címért, az vélhetően nagyban a februárban kirobbant motorbotránynak lesz köszönhető. Noha az FIA továbbra sem hozott nyilvánosságra részleteket az üggyel kapcsolatban, annyit tudunk, hogy szabálytalannak találták a Ferrari tavalyi erőforrását, a Scuderia pedig a februári teszteken használt erőforrásról elismerte, hogy gyengébb az elődjénél.

Todt visszautasítja a feltételezéseket, amelyek szerint kivételezett volna egykori csapatával Forrás: AFP/Miguel Medina

A titkos paktumot Jean Todt, az FIA elnöke kötötte meg, és hangsúlyozta, hogy végig támogatta a volt csapata ellen folyó vizsgálatot. Természetesen így sem kerülhette el azokat a vádakat, amelyek szerint csak a közte és a Ferrari között levő összefonódás miatt úszta meg az istálló az utólagos kizárást, hiszen amellett, hogy a francia 14 éven át volt a maranellóiak csapatfőnöke, fia, Nicholas menedzseli Charles Leclerc-t.

„Az ilyen pletykák elkerülhetetlenek, minden nap kitalálnak valami újat, így működik ez – reagált a felvetésre a Corriere della Serának. – Ezek a pletykák egy hétig kitartanak, aztán jön valami más. Az igazság az, hogy amikor elvállaltam ezt a munkát, tisztában voltam a pozitív és a negatív oldalaival is.

Ezután feltették neki a kérdést, hogy ugyanúgy kezelte-e az ügyet, mint bármely más csapat esetében. „Igen. Profi és átlátható módon kezeltük, követve a szabályokat. Sok dologban pedig úgy kell döntenem, hogy azokra hallgatok, akik információval rendelkeznek. Nem teljesen önhatalmúlag cselekszem."