Vágólapra másolva!
Az előszezoni tesztelések óta először lépett pályára F1-es autó, a Mercedes kétnapos teszttel hozza formába a pilótáit és a személyzetét Silverstone-ban.

Privát tesztelésen végre felbőgött egy F1-es autó erőforrása az angliai Silverstone-ban, ahol a Mercedes kedden Valtteri Bottast, szerdán Lewis Hamiltont hozza formába a júliusi szezonkezdet előtt. A pilóták mellett a csapat tagjainak is jól jön a gyakorlás, mert szigorított eljárások közepette, maszkban és arcpajzzsal kell dolgozniuk, lehetőleg távolságtartással.

A szabályok szerint a Forma-1-ben tilos a tesztelés, vezetni mindössze kétévesnél nem fiatalabb autókat lehet, így a világbajnoki címvédő is a 2018-as W09-est vette elő, de már az idei fényezéssel.

A bokszban várakozás közben Bottas is maszkot viselt, a hozzá közel hajoló szerelő pedig arcpajzsot is viselt. A csapat Twitter-bejegyzése szerint ez az új rend a Forma-1-ben, várhatóan hasonló lesz az összkép az Osztrák Nagydíj során is.

Bottas bő három hónap után ült újra autóba, arról nincs információ, hogy mennyit vezethetett kedden, de a profi pilótáknak általában elegendő szokott lenni a filmforgatások során engedélyezett 50 km-es táv is ahhoz, hogy formába lendüljenek.

A tesztnapon személyesen ott volt Toto Wolff csapatfőnök is, a versenyzőkhöz hasonlóan feltehetőleg ő is még azelőtt visszatért az Egyesült Királyságba, hogy a kormányzat életbe léptette a kötelező, kéthetes karantént, ami miatt a Brit Nagydíjat augusztusra kellett halasztani.

Szerdán Hamilton veszi át az autót, és hamarosan a Ferrari is munkához lát Fioranóban. A McLaren, a Red Bull és az Alpha Tauri nem tervez felzárkóztató tesztelést az Osztrák Nagydíj előtt, a többiekről egyelőre nincs hír.