Társoldalunk:

Pályafutása elején Hamilton napokig nem evett egy rossz versenye után

2020.05.31. 14:03

Lewis Hamilton elárulta, manapság már teljesen másképpen dolgozza fel a vereséget, mint pályafutása korábbi szakaszában. A hatszoros világbajnok régen annyira nem tudott mit kezdeni a rossz eredményekkel, hogy az egyik ilyen futam után például napokig nem evett.

Lewis Hamiltonnak az elmúlt évek során ritkán kellett megtapasztalnia a vereség ízét. Persze a brit pilóta sem nyer meg minden versenyt, de tény, hogy a turbókorszakban eddig hatból öt világbajnokságot húzott be, így nem mondhatni, hogy kudarcokkal teli időszak lenne a háta mögött.

Azonban pályafutása korábbi szakaszában a 35 éves versenyzőnek is voltak rossz periódusai, amit akkor még nem volt képes megfelelően kezelni. A Mercedes pilótája nemrég elárulta, első éveiben büntette magát a vereségek után. Most a 2008-as Japán Nagydíjon keresztül szemléltette, hogy pontosan hogyan is viselkedett a balul sikerült futamok után.

Első F1-es éveiben az is előfordult, hogy Hamilton napokig nem evett egy rossz eredmény utánForrás: Getty Images/2008 Getty Images/Mark Thompson

„Emlékszem, a verseny után nagyon fájt a fejem, és úgy éreztem, hogy sötét felhők gyülekeznek felettem. – idézte fel Graham Bensinger műsorában azt a futamot, aminek az 1. körében kétszer is kicsúszott a pályáról, majd a következő körben Felipe Massával ütközött, aminek következtében nem szerzett pontot. –

Három napig nem hagytam el a szobámat, és egyáltalán nem, vagy csak alig ettem. Csupán ott voltam a csendben, és valószínűleg próbáltam visszajönni a a negatív állapotból, ami egyébként sikerült is, hiszen a következő futamot megnyertem.”

Hamilton hozzátette, akkoriban rengeteg időt vett igénybe, mire egy rosszul sikerült versenyt fel tudott dolgozni, mivel egyszerűen nem volt képes ezeket elengedni. A hatszoros világbajnok biztos benne, hogy más emberek is küzdenek hasonló problémával.

„Néha napokig, sőt, akár hetekig tartott, amire túlléptem egy kudarcon – folytatta. – Az ember keményen edz, rengetegszer beveszi az adott kanyart, de mégis hibázik, ami miatt nem tud megbocsátani saját magának.”

Hamilton azonban az évek során sokat fejlődött ezen a téren, és ma már jóval rövidebb ideig emészti magát a vereségen, ami megkönnyebbülést jelent számára, nem mellesleg pedig jobb versenyzővé is vált.

A hatszoros világbajnok mára megértette, hogy a vereség is a sportág része, ráadásul – a győzelmekkel ellentétben – az ilyen alkalmakból lehet tanulni. Ezt a néhai Niki Lauda is vallotta. 

„A hullámvölgyeknek köszönhető, hogy a hullámhegyek még magasabban vannak – magyarázta. – Ezek a nehézségek építik az ember személyiségét, emiatt szükség van rájuk. Ma már élvezem azt, amikor valami nem sikerül, mert tudom, hogy fejlődök közben.”

Hamilton ma már a kudarcokban is látja a pozitívumotForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Charles Coates

Hamilton persze nem a vereség pillanatában érzi jól magát, nyilvánvalóan ő is győzni szeretne. Másnap azonban a benne lévő feszültség pozitív energiává változik, ami arra sarkallja, hogy kijavítsa a hibákat.

Azt is hangsúlyozta, hogy közvetlenül a leintés után is másképpen viselkedik a hozzá hasonlóan csalódott mérnökökkel, és míg korábban lehúzta, manapság már inkább biztatja őket.

„Próbálom tudtukra adni, hogy a hétvégének számos pozitívuma is volt. A negatívumot pedig el kell engedni, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy soha többé ne forduljon elő. Ezek a srácok pedig azért dolgoznak, hogy lehetővé tegyék a következő verseny megyerését.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK