Eladhatja nagymúltú F1-es csapatát a Williams

Forma-1, George Russell, Williams Racing, Barcelona teszt 2. nap
BARCELONA, SPAIN - FEBRUARY 20: George Russell of Great Britain driving the (63) Rokit Williams Racing FW43 Mercedes on track during day two of F1 Winter Testing at Circuit de Barcelona-Catalunya on February 20, 2020 in Barcelona, Spain. (Photo by Mark Thompson/Getty Images)
Vágólapra másolva!
A közeljövőben akár az is megtörténhet, hogy eltűnik a Williams-név a Forma-1-ből, az istálló ugyanis hamarosan új tulajdonosra lelhet, amennyiben befektetők révén nem sikerül kilábalnia a gödörből.

Egyre kézzelfoghatóbban érezteti a hatását a koronavírus-járvány a Forma-1-es csapatok körében. Azután, hogy az istállók rábólintottak a sportág pénzügyi fenntarthatóságát biztosító szabálycsomagra, a McLaren bejelentette, hogy leépítésbe kezd, 1200 dolgozóját bocsátja el, közülük 70-en a Forma-1-es csapatban érdekeltek.

Úgy tűnik azonban, hogy nem a wokingiak az egyetlen nagymúltú gárda, amely drasztikus lépéseket kénytelen tenni, a Williams ugyanis közölte, hogy fontolgatja F1-es csapatának részbeni, vagy akár teljes eladását.

A csapat korábban kölcsönt vett fel a gyárára Forrás: Getty Images/© David Goddard. All Rights Reserved/David Goddard

Az egykor szebb napokat látott, stabilan az élmezőnyben, győzelmekért és világbajnoki címekért küzdő grove-i alakulat mind az eredmények, mind a pénzügyi stabilitás terén évek óta lejtmenetben van.

Részben a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt mindez pedig mostanra olyan méreteket öltött, hogy a csapat elkezdett potenciális vevők után nézni.

„A Williams Grand Prix Holdings igazgatótanácsa nekifogott a különböző stratégiai lehetőségek megvizsgálásának – áll a közleményben, amely a tőkebevonástól az istálló részleges, vagy teljes eladásáig bezárólag minden lehetőséget elképzelhetőnek tart. – Az optimális végkifejlet szempontjából még nem született döntés.

A csapat pénzügyi tanácsadók bevonásával keresi az említett opciók iránt érdeklődőket, valamint megerősítette, hogy a felvásárlásról még nem egyeztetett senkivel, befektetéssel kapcsolatban azonban már igen. „Fenntartjuk a jogot, hogy bármikor változtassunk vagy megszüntessük az eladási folyamatot. Amennyiben ez megtörténik, a megfelelő időben arról bejelentést teszünk."

Magyarán a Williams sorsa még nem pecsételődött meg, ha találnak megfelelő befektetőt, aki biztosíthatja az istálló túlélését, akkor a csapat továbbra is a Williams-család tulajdonában marad.

A főszponzor nem marad Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

A Williams-csoport a 2019-es évben 13 millió fontos veszteséget könyvelt el, miközben egy évvel korábban a nyeresége volt ekkora, az F1-es csapat 2019-es bevétele eközben több mint 30 millió fonttal esett vissza, 130,7 millióról 95,4 millióra.

A csapat 26 millió fontos veszteséget könyvelhetett el tavaly, 2018-as, 16 milliós profitja után pedig 10 milliós veszteséget termelt.

Mike O'Driscoll, a Williams-csoport ügyvezető igazgatója a csapat sikertelensége miatti szponzorhiányt nevezte meg a veszteségek fő okaként, egyúttal elmondta: a helyzet még tovább romlott, az istálló ugyanis azonnali hatállyal megszüntette együttműkédését főszponzorával, a ROKit telekommunikációs vállalattal, amellyel 2023 végéig volt szerződése.

Akár a Williams név is eltűnhet az F1-ből?

Amennyiben befektető helyett vevőt talál a csapat, és akár a teljes istállót eladják, az új tulajdonosnak természetesen módjában áll, hogy átnevezze azt.

Amennyiben ez megtörténik, a Forma-1 egyik legsikeresebb neve tűnik el, noha Claire Williams helyettes csapatfőnök szerint erről még korai találgatni.

„A Williams-család egyértelműen szeretné, ha a Williams-név továbbra is szerepelne a Forma-1-ben – jelentette ki. – A mostani lépés egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem fogunk még sok évig versenyezni, helyette a csapat jövőjét akarjuk biztosítani."

Claire Williams bízik benne, hogy bármi is lesz, a csapat neve megmarad Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Charles Coates

Az istálló irányítását édesapjától átvevő Claire Williams elmondta, hogy nem pusztán a koronavírus-járvány késztette őket arra, hogy befektetőt, vagy vevőt keressenek. „Nincs egyetlen kulcstényező, ami ezt a döntést vezérelte. Nyilvánvalóan már az elmúlt hónapokban tettünk lépéseket azért, hogy pénzügyileg a lehető legjobb helyzetbe hozzuk a Williamst, ez a mostani lépés ennek a folyamatnak egy következő állomása."