Társoldalunk:

Topmodell zavarta meg a pilótákat, később mégis a pálya közelébe jutott

2020.05.22. 06:05

A Monacói Nagydíj az F1-es szezon legfelkapottabb eseménye, nagy erőkkel készülnek rá a szponzorok és a reklámozó vállalatok is. Egy világmárka kampánya azonban túl jól sikerült.

Az élet legtöbb területén a reklámok gyakran kifejezetten zavaróak, a Forma-1-hez azonban részben hozzátartoznak a hirdetők is, valamint az általuk megjelenített, az évek során elhíresült arculati elemek is. Ahogy a pályán, úgy azon kívül is verseny zajlik, hogy melyik márka tud kitűnni a mezőnyből, akár a csapatuk sikerei, akár a kreativitás révén.

Ahogy a versenyautók esetében, a reklámok terén is előfordul, hogy valami túl jól sikerül, és nagyot szól: így járt a Martini is 2009-ben, ami akkoriban nem támogatott csapatot vagy versenyzőt az F1-ben, a szezon leghíresebb hétvégéjén, a Monacói Nagydíjon azonban elhelyezett egy hirdetést a pálya oldalán.

Jessiqa Pace és a feltűnő reklám 2017-benForrás: AFP/Christian Alminana

A Monacói Nagydíj a szezon egyik leginkább megterhelő próbatétel a pilóták számára: bár a versenytáv a szokásosnál rövidebb, a 78 kör során egy pillanatra sem engedhetnek ki, a legkisebb pontatlanság is azonnal balesetet és a verseny feladását eredményezi. Ehhez képest az italgyártó egy kaliforniai modell, Jessiqa Pace arcképét helyezte el a mai Grand Hotel-hajtűkanyar után.

Pace fényképe annyira megzavarta a pilótákat, hogy a 2009-es hétvége során állítólag el is kellett távolítani a hirdetést, bár a versenyen készült fotón ismét látszott az ominózus reklámtábla.

„Monaco nagyon különleges verseny. Az ember itt nem követhet el hibákat. Erre minden egyes alkalommal, amikor elfordultunk abban a kanyarban, ez a gyönyörű hölgy nézett ránk. A pilóták egy kissé elvesztették a koncentrációjukat – nyilatkozta Felipe Massa, aki 2009-ben még a Ferrari, majd a Williams csapatát erősítette.

Jessiqa Pace hiába zavarta a versenyzőket, a futamon ott maradt a képe a pálya mellettForrás: Getty Images/2009 Getty Images/Paul Gilham

A 2009-es hétvégén a világbajnoki címvédő, Lewis Hamilton is megpördült a tábla közelében (bár ezt nem hozták összefüggésbe a látvánnyal), és a futamot végül megnyerő Jenson Button is szóba hozta az érzést: „Minden alkalommal, amikor az ember elhaladt mellette, olyan volt, mintha figyelt volna.”

A vállalat 2017-ben, még a Williams főszponzoraként visszahozta a hirdetést és az arcát is a Monacói Nagydíjra, viszont ezúttal nem a pálya szélén, hanem a legforgalmasabb helikopter-leszállónál helyezték el azt. 

„Nyilvánvalóan nagyon hízelgő, hogy ennyire zavarba hozom a versenyzőket, de borzasztóan érezném magam, ha valaki megsérülne” – nyilatkozta Pace 2009-ben, de a visszatérése apropóján 2017-ben elmondta: „Imádom ezt a képet, egy női pilótát jelképez, nagyon erős, feminin képet sugároz. Megerősíti a nőket, nem is lehetnék boldogabb azáltal, hogy részt vehettem ebben.”  

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK