Vettel: Nincs meg a közös akarat, hogy folytassuk a Ferrarival

Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Barcelona teszt 3. nap
Sebastian Vettel of Germany and Scuderia Ferrari Mission Winnow after crash his car during day three of Formula 1 Winter Testing at Circuit de Barcelona-Catalunya on February 21, 2020 in Barcelona, Spain. (Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)
Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel tagadja, hogy anyagi természetű vita miatt távozik 2020 végén a Ferraritól. Mattia Binotto csapatfőnök szerint közös megegyezésre jutottak, Charles Leclerc köszönetet mondott.

A 2020-as szezon végén Sebastian Vettel elhagyja a Ferrarit, jelentette be kedden a maranellói istálló. Vettel 2014 végén szerződött a Forma-1 leghíresebb csapatához azzal a céllal, hogy megszerzi pályafutása ötödik világbajnoki címét is, de eddig nem tudta elvezetni a Ferrarit a végső győzelemig, és az előszezoni tesztek alapján úgy tűnik, erre 2020-ban sem lesz sok esélye.

Vettelt továbbra is az élpilóták között tartják számon, de sokat romlott a megítélése az elmúlt évek során, mert kulcsfontosságú pillanatokban többször is vezetői hibákat követett el, ráadásul tavaly alulmaradt fiatal csapattársával, Charles Leclerc-rel szemben. Ez már előrevetítette, hogy Vettelnek csak a korábbiaknál rosszabb feltételekkel ajánlanak új szerződést, amit végül nem fogadott el.

Vettel a 2020-as szezon végén elhagyja a Ferrarit Forrás: NurPhoto via Getty Images/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

„Közösen hoztuk meg a döntést Sebastiannal, amit mindkét fél a legjobbnak tart – nyilatkozta Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke. – Nem volt könnyű eljutni erre az álláspontra, tekintettel arra, hogy Sebastian milyen értékes pilótaként és emberként. Nem volt konkrét ok, ami ehhez az elhatározáshoz vezetett, eltekintve a közös, békés meggyőződéstől, hogy

„Sebastian már most is a Scuderia történetének része: 14 győzelme a csapat harmadik legsikeresebb versenyzőjévé teszi őt, egyben ő szerezte a legtöbb pontot is nálunk. A közösen töltött öt év során háromszor végzett az egyéni világbajnokság első három helyezettje között, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a csapat is folyamatosan a legjobb három között szerepelt a konstruktőri értékelésben.”

Vettel megy, Binotto és Leclerc marad a Ferrarinál Forrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

Binotto köszönetet mondott Vettelnek a profizmusért és az emberi kvalitásai miatt is, kijelentette, hiszi, hogy 2020-ban még szép eredményeket érhetnek el. Vettel elmondta, ő is erre törekszik, hálás volt a Ferrari tagjainak és a világhírű szurkolótábornak, a tifosinak is. Kijelentette, reméli, a Ferrari eléri a sikert, amit szerinte a márka megérdemel.

„2020 végén az együttműködésem véget ér a Scuderia Ferrarival. Ebben a sportban a lehető legjobb eredmények eléréséhez elengedhetetlen, hogy minden érdekelt tökéletes összhangban dolgozzon. A csapattal közösen felismertük, hogy már nincs meg a közös szándék, hogy a jelenlegi szezon után is együtt maradjunk. Pénzügyi kérdések nem játszottak szerepet a közös döntésben.”

Vettel a koronavírus miatti leállásra utalva azt mondta, „az elmúlt néhány hónap során történtek sokunkat ráébresztettek az élet igazi prioritásaira”, szerinte most „új megközelítést kell alkalmazni a megváltozott helyzet miatt.” Hozzátette: „Adok időt magamnak, hogy átgondoljam, mi számít igazán a jövőmmel kapcsolatban.”

GP MALESIA F1/2015 GP MALESIA F1/2015  - 29/03/2015
© FOTO STUDIO COLOMBO X FERRARI MEDIA (© COPYRIGHT FREE), malajzia, malajziai nagydíj, vettel, ferrari, forma-1,
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Magyar Nagydíj, Hungaroring
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Szingapúri Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Maurizio Arrivabene, Scuderia Ferrari, Ausztrál Nagydíj
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Bahreini Nagydíj
F1 - MONACO GRAND PRIX RACE  - 2017 Auto CAR F1 formula 1 FORMULE 1 FORMULE UN GP GRAND PRIX MAI MAY MONACO Motorsport RACE WORLD CHAMPIONSHIP 05 VETTEL Sebastian (ger) Ferrari SF70-H team scuderia Ferrari, action, during the 2017 Formula One World Champi
Forma-1, Bahreini Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, kockás zászló
Forma-1, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Magyar Nagydíj
2017 Formula One Brazil Grand Prix 2017 Brazil Sao Paulo November F1 Pilots F1 GP Brazil Jose Carlos Pace 2017 Formula One SAO PAULO, BRAZIL - NOVEMBER 12: Sebastian Vettel of Ferrari celebrates the victory in 2017 Formula One Brazil Grand Prix at the Jos
Forma-1, Brit Nagydíj, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Kanadai Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Charles Leclerc, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Szingapúri Nagydíj
A Forma-1-es Belga Nagydíj, Esteban Ocon, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton

A fenti sorok arra is utalhatnak, hogy Vettel gondolkodik a visszavonuláson, de Martin Brundle, a Sky Sports szakértője úgy tudja, a német pilóta legalább egy csapattal tárgyal a folytatásról.

Köszönetet mondott távozó csapattársának Charles Leclerc is, aki a döntés révén kedvező helyzetbe kerül a Ferrarinál, hiszen a Scuderia tehetségkutatójának egykori növendékeként és a jövő reménységeként kevésbé kell majd harcolnia, hogy megállja a helyét az istállón belül. Más kérdés, hogy saját bevallása szerint hasznos volt a számára, hogy tapasztalt csapattárs mellé került.

– írta a Twitteren. – A pályán akadtak feszült pillanataink, néhány nagyon jó, és néhány, ami nem úgy alakult, ahogy akartuk, de mindig is tiszteltük egymást, még akkor is, ha kívülről nem mindig ez látszott. Még senkitől sem tanultam annyit, amennyit csapattársként tőled. Köszönök mindent, Seb!”