Vágólapra másolva!
Az FIA állítólag tudatta a csapatokkal, hogy a Red Bull Ringen és Silverstone-ban is lesz futam, így júliusban elrajtolhat a világbajnokság. Ezt egy magára bennfentesként hivatkozó személy írta meg, aki hozzátette, a versenyeket zárt kapuk mögött rendezik meg.

Amióta az Ausztrál Nagydíjat lefújták, nem lehet tudni, mikor és hol fog elindulni a 2020-as Forma-1-es világbajnokság. A melbourne-i hétvégéhez hasonlóan a következő kilenc futamot szintén elhalasztották vagy törölték, így jelen állás szerint az Osztrák Nagydíjjal kezdődhetne a szezon, ám hivatalos bejelentés eddig még nem érkezett.

A Redditen azonban egy felhasználó, Yeahletsbehonest azt írta, az FIA a csapatoknak már megerősítette, hogy mind az ausztriai, mind a silverstone-i viadalt meg fogják rendezni, ami egyben azt is jelenti, hogy ez a két pálya lesz az első két helyszín, ahol versenyezni fognak. Állítása szerint a posztoló versenymérnökként dolgozik az egyik juniorbajnokságban, így elsősorban az F2-re és az F3-ra van rálátása, de nyilvánvaló, hogy ha a betétfutamokat megtartják, akkor az F1 is pályára lép.

Állítólag a csapatok már tudják, hogy Ausztriában fog elindulni a szezon Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

Az eredeti versenynaptár szerint az Osztrák Nagydíjat július 5-én, a Britet pedig 19-én rendezik. Korábban felvetődött, hogy egy helyszínen akár két futam is lehet. A felhasználó szerint erről még nem született döntés, de ha mindez megvalósul, akkor a második versenyt nem egy héttel később, hanem az első futam utáni szerdán tartják meg, az időmérő pedig kedden lenne.

Azt eddig is lehetett sejteni, hogy az F1 csak szigorú biztonsági intézkedésekkel fog elindulni. Ezek közé tartozik a zárt kapu, amit már több pálya, köztük a Hungaroring is bejelentett. A felhasználó egy kérdésre megerősítette, hogy Spielbergben és Silverstone-ban sem lesznek nézők.

Ami a csapatokat és az F1 stábját illeti, a szervezők arra törekszenek, hogy az istállók között minél kevesebb érintkezés legyen. Ennek érdekében különböző hotelekben fogják elszállásolni őket. Az alsóbb kategóriákkal együtt ez összesen 31 csapatot jelent, de mivel Spielberg esetében a pályához legközelebb található három településen is már 22 szálloda található, ezért ez elméletileg nem jelenthet gondot.

Emellett a paddockban nem lehetnek ott a pilóták menedzserei, szponzorai, valamint szülei. Ez utóbbi a Forma-1-ben és a Forma-2-ben nem annyira érdekes, de a Forma-3 mezőnyében hárman is vannak, akik addigra nem fogják betölteni 18. életévüket. (Közülük ketten egyébként a motorsportban ismert személyek rokonai: Matteo Nannini az egyszeres futamgyőztes Alessandro unokaöccse, Jack Doohan pedig az ötszörös MotoGP-világbajnok, Mick fia.) Elképzelhető, hogy esetükben kivételt tesznek, és egy szülő vagy gondviselő ott lehet versenyen.

Úgy tűnik, a részvevőket kétnaponta fogják tesztelni Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

A felhasználó Ross Brawnhoz hasonlóan azt állítja, kétnaponta mindenkit tesztelni fognak a koronavírusra, és ha az egyik csapatnál valaki pozitív eredményt produkál, akkor az az istálló nem vehet részt a versenyen. A leírásból azonban nem teljesen világos, hogy az F1 is ezt az eljárást fogja-e követni, ugyanis a szerző Bruno Michelre, a két alsóbb kategória vezérigazgatójára hivatkozott, aki állítása szerint kijelentette, akár két-három csapattal is megtartaná a versenyt. Ebben a kérdésben Gérard Saillant, az FIA orvosi bizottságának elnöke nemrég azt nyilatkozta, szerinte fertőzés esetén sem fogják lefújni a versenyt.