Társoldalunk:

Silverstone is kormánydöntésre vár az F1-es nagydíj ügyében

2020.04.28. 09:51

A silverstone-i pálya igazgatója sajnálja, hogy a közönséget biztosan nem engedhetik be az idei Brit Nagydíjra, de annak örül, hogy a kormányzat sportért felelős ága egyeztetésbe kezd.

A Forma-1 jogtulajdonosa hétfőn bejelentette, hogy várhatóan 2020. július 5-én, az Osztrák Nagydíjjal elindul a szezon, ami a tervek szerint először Európában, majd Eurázsiában, később Ázsiában és Amerikában, majd a Közel-Keleten zajlik majd.

Mivel egyelőre 10 futamot kellett elhalasztani vagy törölni, a sorrend várhatóan alaposan felborul, és az is egyre valószínűbb, hogy Ausztriában egymás utáni hétvégéken rögtön két futamot is megtartanak. ez a lehetőség korábban a Brit Nagydíj esetében, Silverstone kapcsán is felmerült, de döntés egyelőre nem született.

A Brit Nagydíj sorsa egyelőre nem rendeződöttForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Az biztos, hogy ha lesz is Brit Nagydíj, csak zárt kapuk mögött tarthatják meg, ez Stuart Pringle, a pálya igazgatója szerint nagy kár, de a Sky Sports műsorában leszögezte: „Mindannyian azt a közös célt szeretnénk elérni, hogy elkezdődhessen a szezon – mondta. – A zárt kapus versenyzés teljesen a kormányzati előírásoktól függ, de

nagyon ígéretes, hogy a digitalizációért, kultúráért, médiáért és sportért felelős tárca a hétvégén jelezte, hogy készek egyeztetést kezdeményezni az egészségügyi szakemberekkel és a sportvilág tagjaival, hogy lássák, mit kell ehhez tenni.” 

Pringle szerint ők „teljesen optimisták” azzal kapcsolatban, hogy a Forma-1-et akár egynél több forduló megrendezésével is segítsék, de Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójához hasonlóan ő is azt képviseli, hogy „sokkal értelmesebb lenne, ha a bajnokság országról országra haladna.”

Silverstone a csapatok többségének hazai pályaForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

„Szerintem az a legnagyobb kihívás, hogy összeállítsanak egy szezont, ami természetesen megy a maga útján, és biztosítható a folytonossága. Silverstone-ban nagyon rugalmasak tudunk lenni.”

A túraautózás is elindul

A Forma-1-et közvetlenül nem érinti, de jelzésértékű, hogy hétfőn a brit túraautó-bajnokság (BTCC) is kiadott egy módosított versenynaptárat. A britek augusztusi indulással számolnak, de ők is hozzátették, hogy ez a kormány előírásaitól függ majd.

A BTCC 2020-as, módosított versenynaptára
# Dátum Forduló Helyszín
1. 2020. augusztus 1-2. 1-2-3. Donington Park (National)
2. 2020. augusztus 8-9. 4-5-6. Brands Hatch (Indy)
3. 2020. augusztus 22-23. 7-8-9. Oulton Park (Island)
4. 2020. augusztus 29-30. 10-11-12. Knockhill
5. 2020. szeptember 19-20. 13-14-15. Thruxton
6. 2020. szeptember 26-27. 16-17-18. Silverstone (National)
7. 2020. október 10-11. 19-20-21. Croft
8. 2020. október 24-25. 22-23-24. Snetterton (300)
9. 2020. november 14-15. 25-26-27. Brands Hatch (GP)

Március végi állapot szerint a DTM ennél korábban, már július elején, az esetleges második ausztriai F1-es nagydíj hétvégéjén megkezdődhet Németországban, az viszont kérdéses, hogy Nürnbergben, városi pályán zajló idénynyitót milyen formában rendezik meg. A német sorozat szempontjából nagyon rossz hír, hogy a Mercedes, és az Aston Martin után az Audi is úgy döntött, hogy a 2020-as szezon végén elhagyja a bajnokságot, így jelenleg csak a BMW tart ki a DTM mellett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK