Társoldalunk:

Tőkeinjekciót kapott a Forma-1, akár terjeszkedésbe is kezdhet

2020.04.24. 10:31

Átalakította a tulajdonos a Forma-1-et is működtető vállalatát, ezzel számottevő tőkéhez is juttatott a nehézségekkel küzdő ágazatnak. Ebből azonban még jól is kijöhetnek.

A Liberty Media bejelentette, hogy a Forma-1 jogtulajdonosaként is működő holdingból kiszervezte a koncerteket szervező Live Nationt, és átirányította azt a Liberty SiriusXM nevű vállalat égisze alá, így az elsősorban online rádiós tartalmakat gyártó céghez kerül a tömegrendezvények tiltása miatt szintén szenvedő élő zenei üzletág.

Az eszköz értéke 1,5 milliárd dollár, ez 2,8 milliárd dolláros vételárból és 1,3 milliárdos kötelezettségekből áll össze, a Formula One Group ebből 1,4 milliárd dollárhoz jut, amelynek felét a vállalatcsoporton belüli kölcsön teszi ki. A Liberty azzal indokolta a döntést, hogy a részvényárfolyam így szorosabban kötődik az F1-es tevékenységükhöz és likviditást nyújtanak a sportágnak.

Egyelőre üresek a pályák, de a tulajdonosok bíznak az F1 értékébenForrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

„Különböző lehetőségek sorát tekintettük át, hogy lássuk, hogyan tudnánk likviditást biztosítani az F1-nek – nyilatkozta Greg Maffei, a Liberty Media Corporation vezérigazgatója. – Ezek között szerepelt, hogy részesedéseket értékesítünk másoknak és más formában szerzünk tőkét. Úgy gondoltuk, ez volt a leghatékonyabb.”

Az F1 és a Live Nation szétválasztása elosztja a kockázatot is, így nem egy vállalatban csoportosulnak olyan eszközök, amelyeket érintenek a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozások.

Ráadásul, a közleményben megemlítik, hogy a pénzügyi erősítés „tűzerőt biztosíthat opportunista befektetésekhez olyan időszakban, amikor a likviditás értékes.” Maffei nem volt hajlandó kifejteni, hogy miket próbálnak felvásárolni, „de akarnak élő események, kifejezetten a motorsportok környékén, amelyek vonzók lehetnek.”

Úgy tűnik, nincs veszélyben az F1 fennmaradásaForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

„Akadnak más sportesemények is, amelyek vonzók lehetnek és szinergiákat rejtenek. Szerintem sok más cég nem rendelkezik majd azzal a rugalmassággal és az üzleti működésük erejével, valamint pénzügyi mérleggel, mint amivel az FWON [Formula One Group] most igen” – szögezte le. – Úgy gondoljuk, az F1 révén remek eszközünk van, ezt bizonyosan nem akarjuk felhígítani, de

észszerűek és átgondoltak leszünk azzal kapcsolatban, hogy mit lehet hozzáadni, hogyan lehet szinergiákat találni, és az erősségeink révén miből lehetne hasznot kovácsolni.” 

Maffei nyilatkozata nem ad fogódzót azzal kapcsolatban, hogy a Liberty Media pontosan mire készülhet, de érdemes megjegyezni, hogy az amerikai vállalat neve felmerült az IndyCar Series és az Indianapolis Motor Speedway tavalyi tulajdonosváltása kapcsán is, akkor viszont Roger Penske birodalma lett a befutó.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK