Társoldalunk:
Hírlevél

A Ferrari felbőszítette a McLarent, a motorbotrány részleteit követelik

2020.04.24. 13:38

Több csapatot is felbosszantott a Ferrari csapatfőnöke azzal, hogy újfent fenyegetőzni kezdett az F1-es költségplafon további mérséklése ügyében. Zak Brown szerint Mattia Binottónak nem kellene etikára hivatkoznia, amíg nem fedik fel a tavalyi motorbotrány részleteit.

Tízperces nyitóbeszéddel kezdte csütörtöki telefonos sajtókonferenciáját Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója a Racefans tudósítása szerint. Az amerikai üzletember bírálta a Ferrarit, ami csapatfőnöke révén ismét azzal kezdett fenyegetőzni, hogy más autóversenyekben is szerencsét próbálhat, ha a Forma-1-ben még alacsonyabb szinten húzzák meg a költségplafont.

Az eredeti tervek szerint a 2021-es szezontól alapvetően 175 millió dollárból kellene működtetni egy F1-es csapatot, ebbe viszont nem számítanak bele például a pilóták fizetései vagy a marketingköltések. A koronavírus miatt kialakult gazdasági helyzetre tekintettel ezt 150 millióra mérsékelték, és további korlátozások jöhetnek, a Ferrari viszont ebbe nem akar belemenni.

A pályán kívül is zajlik a harcForrás: NurPhoto via Getty Images/Urbanandsport/NurPhoto/Urbanandsport

Brown elárulta, több csapatfőnököt is felbosszantott a Ferrari álláspontja, és cáfolni kezdte Binotto érveit: „Mondogatják, hogy leértékelődik a Forma-1, a motorsportok csúcsa, ha lenyomjuk a költségplafont mondjuk 135 vagy 125 millió dollárra. Azt mindannyian jól tudjuk, hogy a motorsportoknak nincs más formája, ami a technikai fejlettség terén akár csak a Forma-1 közelébe érne.”

Évi 180 millió dolláros költés mellett ne felejtsük el, hogy a versenyzői fizetése és a motorok függvényében még mindig 200 millió dollár fölött vagyunk.” 

„Nem ismerem a motorsportnak olyan formáját, ami a költések és a versenycsapatok mérete terén akár csak ennek a közelébe is kerülne, még akkor is, ha van néhány csapat, aminek kissebbé kell válnia. A többi kategória többsége valamilyen szabvány karosszériát használ, csak néhány motor közül lehet választani vagy az is szabványos. Vannak teljesen szabványosított kategóriák is.”

Zak Brown bírálta a Ferrari álláspontjátForrás: AFP/Peter Parks

„Úgyhogy, én azt nem hiszem, hogy a leengedett költségplafon bármilyen formában is árt a Forma-1 abbéli megítélésének, hogy ez a motorsportok technológiai éllovasa – szögezte le. – Nem igazán értem a megjegyzést azzal kapcsolatban, hogy esetleg máshol versenyeznének. Nem látok semmi mást, ami rendelkezik a Forma-1 DNS-ével.”

Most kell etikusnak lenni

Binotto egyik érve az volt, hogy a Ferrarinak leépítésekre lenne szüksége ahhoz, hogy betarthassák a tovább szigorodó pénzügyi előírásokat, munkáltatóként viszont „etikusan” kell eljárniuk. Brown ezzel egyetértett, viszont úgy vélte, a Scuderiának a szabálykövetés terén is ezt kellene képviselnie. Ezzel kimondottan is a február óta gyűrűző motorbotrányra utalt.

Binotto a sportpolitika terén általában mérsékelten sikeres, de lehet, hogy pont az ő győzelme, hogy a Ferrarit nem zárták ki a tavalyi szezon soránForrás: Getty Images/2020 Eric Alonso/MB Media

„Én benne vagyok abban, hogy etikusan járjunk el, de ezt követve szerintem nagyszerű lenne, ha Mattia megosztaná velünk a titkos megállapodásuk részleteit a motorjaikkal kapcsolatban vélt szabálysértések ügyében, ahogy az FIA önkéntesen ezt megtette. Miközben az etika és az átláthatóság témakörével foglalkozunk, szerintem ez időszerű lenne.”

A Ferrari kilépéssel vagy más kategóriákban való versenyzéssel kapcsolatos fenyegetése visszatérő elem, Brown viszont most eljutott arra a pontra, hogy inkább a Scuderia távozzon, mint más csapatok.  

„Utálnám, ha a Ferrari elhagyná a sportágat – idézte a Daily Mail. – Ugyanakkor, az F1 túlélne 18 autóval a rajtrácson, és akadnának más motorgyártók is, akik el tudnák látni a csapatokat, amelyeket most ők szolgálnak ki. Ha viszont túl magas a költségplafon, lehet, hogy csak 14 autónk lesz, és nem hiszem, hogy az F1 azt túlélné.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK