A brit szakember véleményét akkoriban még nem nagyon kérdőjelezték meg, de – valószínűleg Schumacher befolyásának is köszönhetően – Jean Todt csapatfőnök végül úgy döntött, hogy Maranellóban saját tervezőirodát kell nyitni, amit lényegében Schumacher egykori benettonos gárdája állított fel Ross Brawnnal és Rory Byrne-nel az élen.
Schumacher és Barnard filozófiája rögtön ütközött, ezen az sem segített, hogy a német pilóta láthatóan sikeres volt.
„Nekem úgy tűnt, hogy akkor lesz a leggyorsabb az autó, ha rendbe tesszük a hátulját. Ha mindig a lehető legjobb hátul a tapadás, akkor korábban rá lehet lépni a gázra, és az ember gyorsabb lesz, de Michael nem így vezetett. Ő azt akarta, hogy az autó eleje rögtön reagáljon, amikor bekormányozta az autót a kanyarba. Utána majd foglalkozott a hátuljával is. Mindenki más nem szerette ezt, mert megcsúszott a hátulja.”
A Mercedesnél ez már kevés volt?
Az ma már történelem, hogy Schumacher sikert sikerre halmozott a Ferrarinál, már 1997-ben majdnem világbajnok lett Barnard utolsó Ferrarijával, az F310B-vel, majd 2000 és 2004 között tartósan nem talált legyőzőre. A Mercedesnél viszont ebből már nem sok látszott, és Barnard szerint ez összefüggésben lehetett Schumacher vezetési stílusával.