Vágólapra másolva!
Öt verseny elmaradása esetén százmillió dolláros bevételkieséssel számol a Red Bull F1-es tanácsadója az egész mezőnyre vetítve. A brit motorsport-szövetség elnöke szerint a sportág jogtulajdonosának kellene kisegítenie a csapatokat.

Legkorábban június végén rajtolhat el az idei Forma-1-es világbajnokság, miután a sportág jogtulajdonosa és a promóterek sorra kénytelenek elhalasztani a nagydíjakat, de Chase Carey elnök-vezérigazgató már csak 15-18 nagydíjjal számol az idén, így négy verseny biztosan elmarad. Ez komoly érvágás a csapatoknak is, mert a bevételük számottevő részét a jogtulajdonostól származó bevételek adják, ezek fő forrása pedig a nagydíjak és a televíziós közvetítések jogdíja.

Versenyek nélkül nincs bevétel, jobb híján előrehozták az F1-es nyári szünetet Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Bryn Lennon

Mióta a Liberty Media átvette a Forma-1 irányítását, az üzlet jellemzően enyhén veszteséges, pont a koronavírus kitörése előtt kezdett ismét nyereségessé válni. A fellendülés azonban elmarad, a csapatoknak biztosan fel kell készülniük legalább egy, de inkább két szűkös esztendőre, erre az Alfa Romeo Racing csapatfőnöke is rámutatott.

A két csapatot működtető Red Bull motorsport tanácsadója, Helmut Marko szerint a mezőny egésze óriási összegtől eshet el, ha elmaradnak a versenyek.

„Minden csapatnak szembe kell néznie a bevételkieséssel – idézte a Motorlat angol kiadása. – Ha öt verseny elmarad, 100 millió [dollár] fog elveszni. Most nem változtak a szabályok, ha ezt befagyasztjuk, a költségek terén is óriási visszaesés várható” – indokolta, hogy miért tartja észszerűnek a 2021-es reformok elhalasztását 2022-re.

A Racing Pointot 2018-ban megmentették a csődtől, azóta tőkeerős tulajdonosi háttér áll a csapat mögött, de ők is megérzik a kényszerszünetet Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Charles Coates

Arról már korábban megállapodtak a csapatok, az FIA és a Liberty Media képviselői, hogy a technikai szabályokat érintő szabálymódosítást elhalasztják, viszont a pénzügyi szabályzatot bevezetnék, ennek részeként jövőre mindenképpen életbe lép a 175 millió dolláros költségplafon, bár a pletykák szintjén felmerült, hogy ezt is tovább kellene szigorítani és alacsonyabb határt húzni.

Aggódik az F1-es csapatok kilátásai miatt a brit motorsport-szövetség elnöke, David Richards is.

A Benetton és a BAR korábbi csapatfőnöke a PA-nek kijelentette, a válság átvészelésében sok múlik majd azon, hogy a jogtulajdonos miként kezeli a helyzetet, és leszögezte, a sportág nem engedheti meg magának, hogy a sereghajtó istállók csődbe menjenek. Felvetette, hogy Bernie Ecclestone-hoz hasonlóan a Liberty Mediának is közbe kellene lépnie, és segítenie kellene a független csapatok boldogulását.

„Bernie mindig figyelt arra, hogy a kisebb csapatoknak is gondját viselje, remélem, hogy a Liberty is kézenfekvőnek látja ezt. A Mercedeshez és a Renault-hoz hasonló nagy gyártók rendben lesznek, de például a Williamsnek és a Racing Pointnak nem lesz könnyű dolga. Valós a veszély, hogy cégek húzzák le a rolót, lesznek motorsportokra szakosodott vállalatok, amelyek nem rendelkeznek megfelelő forrásokkal, hogy átvészeljék ezt az időszakot.”