Vágólapra másolva!
Lando Norris, Stoffel Vandoorne és Bereznay Dániel részvételével vasárnap késő délután is rendeztek egy online autóversenyt az elmaradt F1-es Ausztrál Nagydíj pótlására. Az első helyet az Alfa Romeo magyar esportolója szerezte meg, aki ezután nagy dicséretet kapott a McLaren pilótájától.

A kora délután megtartott online All Stars verseny után magyar idő szerint 18:45-től a Veloce Esports nevű londoni csapat is online autóversenyt rendezett, ők a Forma-1 hivatalos videojátékával tették mindezt. Ezúttal is csatlakoztak valós versenyzők a mezőnyhöz, a legnagyobb név Lando Norris, a McLaren jelenlegi pilótája volt, de indult Stoffel Vandoorne, a wokingi istálló egykori F1-es pilótája (a belga jelenleg a Formula E mezőnyének tagja) és Esteban Gutiérrez, a Sauber és a Haas korábbi versenyzője, a Mercedes jelenlegi szimulátorpilótája is.

A mezőnyt erősítette Bereznay Dániel, az F1 Esports Pro Series egyetlen magyar tagja, aki a 2018-as kiírásban 2. helyezett lett, tavaly pedig a 3. helyen zárt, 3-3 futamgyőzelemmel. Bereznay mellett James Baldwin és Jarno Opmeer esport-versenyző, valamint több, elsősorban Angliában ismert youtuber is rajthoz állt. A mezőny egyik vendége volt Thibaut Courtois, a Real Madrid kapusa.

Bereznay Dani több igazi autóversenyzővel is összecsapott a virtuális világban Forrás: Majer Dániel - GPhírek.hu

Nem kezdődött túl simán az esemény, az időmérő edzés közvetítése olyannyira szaggatott a Veloce YouTube-csatornáján, hogy az egészet újra kellett indítani, egy hosszabb technikai szünetet közbeiktatva. Lando Norrist például egyszerűen kiléptette a játék, miközben éppen kifelé igyekezett a bokszból, majd úgy kellett könyörögnie, hogy valaki léptesse újra be.

Miután végre kezdetét vette az időmérő, a dolgok is elkezdtek komolyra fordulni, kivéve Norrisnál, aki előbb annak örvendezett, hogy a Twitch nevű platformon, ahol saját magát közvetítette, abban a pillanatban őt nézték a legtöbben, majd hiába próbált meg háromszor is összerakni egy tökéletes kört, hol a DRS-gombot felejtette el megnyomni, hol belehibázott, egyszer pedig Vandoorne is feltartotta. Az i-re a pontot azzal tette fel, hogy a levezető körében többször is megállt rajtot gyakorolni, az utolsó ilyennél pedig a játék kizárta, és top 10-es helyezését egy utolsó előtti rajtkockára cserélte be. Az utolsó Gutiérrez lett, akit szintén kizártak.

Bereznay Dani szerezte meg a pole pozíciót Forrás: Veloce

Ami a pole-t illeti, azt a természetesen Alfával versenyző Bereznay Dániel egy utolsó pillanatban odatett körrel szerezte meg, 1:19.053-as ideje 169 ezreddel volt gyorsabb a Renault F1-es esportolója, Jarno Opmeer által autózott köridőnél. A mezőny tehát Bereznay-Guriérrez szendvicsben kezdhette meg a száguldást, a McLaren versenyzője pedig ismét alkotott, azt hitte a felvezető körre, hogy az már a rajt, a 20. pozícióból kilőve több sornyi autót megelőzött, mire észbekapott és befékezett. Szerencsére ez csak játék, nem kapott büntetést a figyelmetlenségért, helyette alig tudta lecsillapítani magát, úgy nevetett.

Ahogyan az várható volt, itt nem volt olyan tiszta a verseny, mint az F1-es esport-bajnokságban, több koccanás és kicsúszás is történt az első körökben.

Így fordulhatott elő, hogy Norris és az utolsó előtti helyről induló Gutiérrez egy kör után már a 12. és a 13. helyen álltak, és ezután is úgy jöttek előre, mint kés a vajban. Dani megtartotta az első helyet Opmeer előtt és magabiztosan vezetett. Mivel csak 29 kört mentek, egyetlen kerékcserét iktatott be a mezőny nagy része, Norrist kivéve mindenki lágyon indult (ő közepesen), majd kemény gumira váltott.

Dani a rajtnál is elöl maradt Forrás: Veloce

A kicsúszók és egymásnak ütközők közül többen úgy döntöttek, hogy korán cserélnek, az élmezőny viszont egészen sokáig húzta, miként Norris is, aki egészen a harmadik helyig jött előre az előle kiállóknak köszönhetően.

A második helyen Bereznay Danit üldöző Opmeer elévágással próbálkozott, de a elakadt a forgalomban, így a magyar versenyző a kerékcseréje után is megtartotta az első helyet, majd magabiztos előnyt kiépítve simán nyert.

Mögötte Opmeer, Tomek Poradzisz és a délutáni, Verstappen nevével fémjelzett versenyen szintén induló James Baldwin végzett.

Norris a nyolcadik pozícióba jött vissza saját kiállása után, hosszas üldözés után még sikerült levadásznia Tiamet Mardukot, végül pedig a hatodik lett. Ami a többi volt F1-est illeti, Stoffel Vandoorne és Gutiérrez is szépen helytállt, utóbbi tizedik, előbbi tizenötödik lett. Igazán nagy dicséretet érdemel a Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois, aki a 14. helyre kvalifikálta magát, majd a 11. helyre hozta be a Force Indiát. Nem is rossz a világ egyik legjobb hálóőrétől.

A futam után Norris nagyon megdicsérte Danit,

– mondta a McLaren pilótája. Dani viccesen megjegyezte, hogy az volt a célja, hogy lekörözze a britet, hogy legalább ő is szerepeljen a Twitchen közzétett streamjében. Ez most nem sikerült, de ha lesz még hasonló virtuális összecsapás a koronavírus miatti kényszerszünet alatt, talán még az is összejöhet.

A futamot az alábbi ablakba kattintva nézhetik vissza!