Vágólapra másolva!
Charles Leclerc kijelentette, nem foglalkozik az erősorrenddel kapcsolatos spekulációkkal, de biztos benne, hogy amennyiben az első futamokon lesz némi lemaradásuk, a szezon folyamán eltüntetik azt. Daniel Ricciardo szerint az idei Renault jobb a tavalyinál, de az élmezőnytől még mindig le vannak maradva.

Az előszezoni tesztek során Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke többször is elmondta, hogy lépéshátrányban vannak a riválisaikhoz képest, sőt, az idény elején előfordulhat, hogy a Racing Point is fel tudja venni velük a versenyt. Utóbbi kijelentés vélhetően túlzás, de a Barcelonában látottak alapján valószínűsíthető, hogy a Mercedes jócskán a maranellóiak előtt jár, és könnyen lehet, hogy a Red Bull is jobb autót épített.

Az erőviszonyokról azonban legkorábban az Ausztrál Nagydíj után lesz valós képünk, így addig mindez csupán spekuláció marad. Éppen ezért Charles Leclerc nem is foglalkozik azzal, hogy a többi istálló valójában hol tarthat. A monacói pilóta úgy véli, ezzel a hozzáállással hatékonyabban fel tud készülni a melbourne-i hétvégére.

Leclerc nem foglalkozik az erősorrenddel kapcsolatos spekulációkkal Forrás: NurPhoto via Getty Images/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

„Őszintén szólva kizárólag a versenyzésre koncentrálok, a végén ugyanis semmilyen szóbeszéd nem fog számítani – idézi a Crash.net. – Csak a saját feladatomra fókuszálok, és arra törekszem, hogy a jelenlegi helyzetünkből előrelépjünk. Rengeteg a tennivalónk, ezért próbálok arra figyelni, ami engem érint.

Leclerc már csak azért sem foglalkozik a csapatok közötti sorrenddel kapcsolatos véleményekkel, mert úgy véli, mindez sokkal kevésbé fontos, mint a szezonközben zajló fejlesztési verseny.

A Ferrari versenyzője rámutatott, hogy az előző idény során rengeteget fejlődtek, és év végére sokkal közelebb kerültek a Mercedeshez. A 22 éves pilóta biztos benne, hogy erre 2020-ban is képesek lesznek.

„Az a fontos, hogy magunkkal foglalkozzunk, és akkor biztos vagyok benne, hogy amennyiben az első futamon hátrányban leszünk, a későbbiekben meg előre fogunk lépni, és közelebb fogunk kerülni az élmezőnyhöz” – fogalmazott.

Nem valószínű, hogy a Ferrari rögtön a Mercedes kihívója lesz Forrás: AFP/Josep Lago

A tesztelésen a Mercedes és a Red Bull mellett Daniel Ricciardo révén a Renault is jobb időt tudott autózni a Ferrarinál. Az ausztrál pilóta elégedett az 1:16.276-os idejével, ugyanakkor tisztában van vele, hogy van az övéknél jobb autó.

„Egyértelmű, hogy nem vagyunk olyan gyorsak, mint a Mercedes – nyilatkozta. – Talán 1-2 tizedet még lefaraghattam volna, de 1:15-ös időre nem lettem volna képes.

Ricciardo hozzátette, az RS20-as sokkal jobban sikerült, mint a tavalyi verzió. Elsősorban a hátsó egyensúly javult, aminek köszönhetően kigyorsításkor hamarabb léphet a gázpedálra. Emellett az sem elhanyagolható, hogy az autó idén sokkal megbízhatóbbnak tűnik.

Ricciardo szerint csapata előrelépett, de a dobogó még mindig nem reális Forrás: NurPhoto via Getty Images/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

A 30 esztendős versenyző ugyanakkor hozzátette, túl régóta ismeri ezt a világot ahhoz, hogy elhiggye, a teszten elért 3. legjobb idejét Melbourne-ben dobogóra fogja váltani. Ez valóban nem tűnik reálisnak, a Mercedes és a Red Bull mellett szinte biztos, hogy a Ferrari is a Renault előtt van, az enstone-iak egyelőre legjobb esetben is a konstruktőri 4. helyért lehetnek harcban.