Vágólapra másolva!
Továbbra is háborognak a Ferrari riválisai, miután az FIA titkos egyezséget kötött a maranellóiak a szabálytalannak vélt motorja kapcsán. A Red Bull tanácsadója odáig ment, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetséget a számos korrupciós ügybe keveredett FIFA-hoz hasonlította. Eközben viszont a Motorsport Világtanács támogatásáról biztosította Jean Todt elnököt, valamint a technikai részleget.

Nem csitul a Ferrari és az FIA körül kialakult botrány: Mint ismert, az előszezoni tesztek utolsó napján a Nemzetközi Automobil Szövetség kiadott egy szűkszavú közleményt, amiben az áll, hogy a két fél titkos megállapodást kötött, miután befejeződött a Scuderia tavalyi motorjának vizsgálata.

Pár nappal később a nem a Ferrari erőforrását használó hét csapat nyílt levélben kérte számon az FIA-t és annak eljárását. A szervezet nem sokkal később szintén nyilvánosan válaszolt, és leszögezte, a vizsgálat bizonytalan végkimenetele miatt jogukban állt ilyen jellegű megállapodást kötni. Ezután a csapatok immáron bizalmas formában reagáltak, de a BBC-nek sikerült kiderítenie néhány részletet.

Marko az FIA-t a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez hasonlította Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Helmut Marko továbbra is dühös az FIA-ra, és mélyen elítéli a szervezet intézkedésének módját. A Red Bull tanácsadója már korábban is hangot adott nemtetszésének, most pedig odáig ment, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetséget a korrupciós botrányairól hírhedté vált Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez hasonlította.

„Az ügy már a FIFA szintjére jutott – idézte az F1-Insider.com. – Az FIA és a FIFA között csupán egy betű a különbség.

Az osztrák szakember ismét megerősítette, amit már tavaly is elmondott, miszerint a Red Bull azért nem nyújtott be hivatalos óvást, mert a GPS-adatokból ugyan érzékelték, hogy valami nincs rendben, de a valódi bizonyítékok a Mercedes kezében voltak. A brackley-i istálló azonban akkor semmilyen lépést nem tett, a bikások pedig csupán technikai állásfoglalást tudtak kérni az FIA-tól.

Megszólalt a Renault csapatfőnöke is

Noha a Ferraritól független csapatok alapvetően egységesen kommunikálnak, Marko és Toto Wolff után Cyril Abiteboul is megszólalt a témában. Elmondta, elsősorban az a céljuk, hogy megértsék az ügy hátterét. Leszögezte, nem akarnak jogi ügyet csinálni a történtekből, de azt

mindenképpen el szeretnék érni, hogy az FIA és az F1 vezetői is rájöjjenek, a sportág érdekében minél gyorsabban meg kell oldaniuk a problémát. Ehhez azonban előbb megnyugtató válaszokat kell kapniuk.

„Kiadtunk egy közleményt, amire az FIA reagált, és ez megerősíti, hogy valami nincs rendben, mert ellenkező esetben nem kötöttek volna ilyen egyezséget – mondta el az Autocarnak. – Hogy mi lesz a következő lépés? Ezt meg kell beszélnünk a másik hat istállóval, mert ez nem az a reakció volt, amit elvártunk.”

A riválisok továbbra is kételkednek a Ferrari tavalyi motorjának szabályosságában Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Abiteboul hozzátette, hatalmas meglepetésként érte őket a múlt héten kiadott közlemény, és bár elsősorban a megállapodás ellen emelték fel a szavukat, adott esetben ők is elfogadnák azt. Ehhez azonban az kell, hogy megértsék, milyen folyamatokon keresztül jutottak el erre a pontra, valamint szeretnék kideríteni, hogy az effajta egyezség mások számára is lehetséges-e.

A WMSC az FIA-elnök mögött áll

A csapatok tehát továbbra sem nyugszanak, de nem mindenki osztja az ő véleményüket. A Motorsport Világtanács genfi ülésén a tagok egyértelművé tették, hogy továbbra is a vizsgálatot felügyelő Todt mögött állnak, és a tiltakozó csapatoknak is odaszúrtak egy kicsit.

– olvasható a közleményben. – Továbbá mélységesen elítél minden olyan megszólalást, amely aláássa az FIA és a Forma-1-es világbajnokság megítélését.”

Az eseményekre Bernie Ecclestone, az F1 korábbi mindenható ura is reagált. A 90. életévében járó üzletember szerint egyértelmű, hogy a csapatoknak be kell perelnie az FIA-t. „Milliókról beszélünk, és úgy gondolom, ez a pénz jár nekik – jelentette ki. –

Az biztos, hogy a Forma-1 manapság nem a legszebb napjait éli, ami a részvényárak csökkenésében is meglátszik. A koronavírus miatt legalább egy futamot el kell halasztani, a sportág történetének egyik legnagyobb botránya pedig rontja a sorozat megítélését. Utóbbiról Ecclestone úgy gondolja, hogy már nem lehet csakúgy elsimítani.

Ecclestone úgy véli, már túl késő van ahhoz, hogy a felek szép csendben megegyezzenek Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

„Korábban voltak kisebb tűzesetek, amiket nekem afféle tűzoltóként el kellett oltanom – emlékezett vissza. – Az én időmben azonban mindig volt lehetőségünk találni egy konszenzust a csapatok, az FIA és köztem. Mostanra viszont ez az opció már elúszott.”