Botrány van és vírusfenyegetés, de miről szól még idén a Forma-1?

Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Red Bull, Barcelona teszt 2. nap
BARCELONA, SPAIN - FEBRUARY 20: Valtteri Bottas driving the (77) Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes W11 on track during day two of F1 Winter Testing at Circuit de Barcelona-Catalunya on February 20, 2020 in Barcelona, Spain. (Photo by Rudy Carezzevoli/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Átmeneti évnek indult, de érdekes sztorikkal teli a jövő hétvégén kezdődő Forma-1-es szezon. Rekordok dőlhetnek meg, lezárul egy korszak, és sok kérdés is akad az idénynyitó előtt.

Jelen állás szerint úgy tűnik, a jövő hétvégén elrajtol a Forma-1 idei szezonja. Ez már önmagában nagy szó, hiszen először az ausztrál bozóttüzek, majd a koronavírus veszélyeztette a rendezést, a világbajnokság nyitányát azonban – egyelőre - egyik sem lehetetlenítette el.

A mezőny a minden korábbinál rövidebb és minden bizonnyal eseménytelenebb előszezoni tesztelést már maga mögött tudja, az első és a második hét után is maradtak bőven kérdőjelek az istállók versenyképességével kapcsolatban.

A tesztek alapján a Red Bull jutott a legközelebb a Mercedeshez Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Szabályváltozásból ugyan nincs sok, de új nagydíjhelyszínből akad kettő is, és korábbi világbajnokok útját követő, kispadról visszatérő tehetség is erősíti a mezőnyt. Ezek mellett számos sztori ígér érdekességeket a szezon során, néhányat ki is emeltünk a rajt előtt.

Komótosan indulva is rekorder lesz-e Hamilton?

Szinte már közhelyesen kézenfekvő kérdés a szezon előtt, hogy a futamgyőzelmek és a világbajnoki címek terén Lewis Hamilton beéri-e az idén a jelenlegi csúcstartó Michael Schumachert. A két eredmény kéz a kézben jár, az egyik teljesülése esetén igen valószínű, hogy bekövetkezik a másik is.

A teszteredmények és az elmúlt évek tendenciái alapján dőreség a brit pilóta ellen fogadni, de hiba lenne előre lefutottként kezelni a szezont: a Mercedes-motor a felkészülés során egyáltalán nem tűnt annyira golyóállónak, mint az utóbbi évek alatt volt, és Hamiltonnál megfigyelhető, hogy komótosan kezdi a szezont, majd az európai futamoktól kezdi bedarálni az ellenfeleit.

Hamilton az idén statisztikailag minden idők legsikeresebb F1-es pilótája lehet Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Charles Coates

Amíg csak (gyengébb évei során) Nico Rosberg vagy Valtteri Bottas ellen kellett kezelnie a szezon eleji deficitet, Hamilton könnyedén vette az akadályt, de pont a 2016-os veresége mutatta meg, hogy váratlan műszaki hibák már nem fértek bele a vb-címért zajló küzdelembe. A Drive to Survive második évada a tavalyi Német Nagydíj eseményei alapján arra is rátapintott,

igaz lehet Fernando Alonso megállapítása, és ha valaki tényleg tartósan nyomás alá helyezné Hamiltont, aligha lenne annyira egyoldalú a küzdelem, mint az elmúlt években volt.

Ebben oroszlánrésze lehet Bottasnak is, aki tavaly 2.0-s verziót mutatott magából, és bár az ígéretes kezdés végül csak arra volt elég, hogy pályafutása során először 2. helyezett legyen az összetett pontversenyben, válása utáni 3.0-s változata még több fejfájást okozhat a Mercedesek háziversenyében.

Bottas 2.0 nem volt elég jó Hamilton ellen, de mire megy a 3.0-s változat?

A fő kérdés egyelőre az, hogy Hamilton hogyan nyeri meg pályafutása hetedik világbajnoki címét, de ha homokszem kerül a gépezetbe, felmerül az is, hogy ez biztosan az idén esedékes-e. A brit pilóta a tesztelés előtt a biztonság kedvéért hűtötte a kedélyeket: „Tudom, hogy mindannyian felpörögtetek a 7-es szám miatt, de szerintem egyszerre csak egy lépést kell tenni” – mondta a csapat követőinek.

Mennyire fertőzi meg a koronavírus az F1-et?

Cikkünk írásakor hivatalosan még csak a Kínai Nagydíjat kellett (feltehetőleg biztosítási okokból) „elhalasztani”, de jó esély van arra, hogy a 2020-as szezon nem lesz rekordhosszú, legjobb esetben is csak a 21 futamos eddigi csúcs beállítása várható. A helyzet viszont napról napra változik, benne van a pakliban az is, hogy további versenyek maradnak el, és ez nem csupán azért fontos, hogy hány üres hétvégénk lesz decemberig.

Az utazási korlátozások miatt elsősorban az olasz csapatok aggódnak, de az egész F1-et megrendíthetik a koronavírus közvetett következményei Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

A sanghaji futam kiiktatása önmagában szokatlan helyzetet teremt, hiszen egy háromfordulós minisorozat után, de még az európai versenyek előtt egy hónapos kényszerszünet jön, ami gyenge kezdés után a tehetős csapatok számára lehetőséget adhat a felzárkózásra, másokat pedig a szezon feladására késztethet a 2021-ben várható szabályreformokra készülve.

A döntést az is meghatározhatja, hogy végül hány verseny marad el, és ez mekkora bevételkiesést idéz elő a csapatoknak.

A pénzszűkében lévő Williams csapatfőnök-helyettese, Claire Williams a Racefansnak azt mondta, egy futam elhagyását anyagi szempontból még „menedzselhetőnek” tartja, továbbiak azonban már megüthetik az istállók fájdalomküszöbét. Az anyagi vonzattól a Ferrarinak biztosan nem kell tartania, az autó év eleji versenyképessége azonban további kérdéseket vet fel…

Újabb böjtös év vár a Ferrarira?

Mindenki máshogy éli meg az idő múlását, de a Ferrarinál biztos hosszú várakozásnak érzik az elmúlt 13 évet. Amikor utoljára, 2007-ben világbajnok lett valamelyik pilótájuk, a Marvel-univerzum még nem létezett, csak egyféle iPhone-t lehetett kapni a piacon, az euró árfolyama 250 forint körül mozgott, Lewis Hamilton nem viselt tetoválást, Kimi Räikkönent aligha képzeltük el felelős családapaként, és Sebastian Vettelnek ugyanannyi Instagram-posztja volt, mint bárki másnak.

Attól nem kell tartani, hogy a Ferrari a középmezőnybe süllyed, de az SF1000-es megérzi a még mindig tomboló motorbotrány hatását Forrás: NurPhoto via Getty Images/Urbanandsport/NurPhoto/Urbanandsport

A rossz hír a maranellóiaknak az, hogy tavaly ilyenkor sokkal jobbnak látszottak az esélyeik a Mercedes trónfosztására, mint most. 2018-ban már hosszabb ideig ők tűntek favoritnak, ahogy a 2019-es felkészülésnél is, az előző két évet mégis lógó orral zárták.

A problémák ráadásul nemhogy fogynak, szaporodnak.

Eddig építhettek arra, hogy övék a legerősebb motor, amit elsősorban az időmérőkön használtak ki, illetve az egyenesekben a pozíció megvédésénél. Viszont egyre inkább úgy néz ki, sumákoltak, és már nem leplezhetik az egészet a beállítások változtatásával. Az idei évre ugyanis még több téglával rakta körbe az FIA az olajégetési és a benzinátfolyási előírásokat, ezek körül egyre kevésbé lehet kiskaput felfedezni és megsérteni a szabályok szellemét.

A motorbotrány kezelése érdekében a Ferrari visszahívta a Liberty Mediától Luca Colajannit, aki Jean Todt idején a Scuderia kommunikációs igazgatója volt. Vajon további személycserék is lesznek? Forrás: Getty Images/2009 Getty Images/Ryan Pierse

A szövetség ráadásul egy rakás kérdőjelet eredményező közleményben tájékoztatott arról, mire jutott a Ferrari motorjának vizsgálatával, majd azt is felfedték, hogy nem tudtak megbizonyosodni a 2019-es erőforrás szabályosságáról. A vörösök sokat sejtetően azért elismerték, hogy a motorjuk gyengült tavaly óta.

Elsüllyednek, ha már ezt az előnyt is elvesztik? A kanyarokban elvileg javultak, a beállítások terén is több a mozgásterük, de ne lepődjünk meg, ha 2016 után először hátrébb csúsznak az általános erősorrendben, a Red Bull mögé. Christian Horner azért óvatos „Ostobaság lenne alábecsülni őket Melbourne előtt” – jelentette ki.

Mi lesz Vettellel?

Az előző szezon végén nehéz volt érveket találni amellett, hogy a Ferrarinak feltétlenül szüksége van Vettelre az egyre versenyképesebb Leclerc mellett, a 2020-as pontvadászat előtt azonban mégis úgy tűnik, hogy a Scuderia udvarol, a német pilóta pedig kéreti magát a szerződéshosszabbítás ügyében.

Az idő már nem Vettelnek dolgozik a Ferrarinál, de lehet, hogy a német pilóta tud még fordítani a helyzetén Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Charles Coates

Vettel kijelentette, hogy továbbra is sikerre éhes, de vajon így marad-e ez akkor is, ha igaznak bizonyulnak Mattia Binotto nyilatkozatai, és a Ferrari csak a harmadik erő lesz a szezon során? Visszatérnek-e a négyszeres világbajnok sokasodó vezetői hibái (megpördülésből a teszteken is akadt néhány) és a finomkodó nyilatkozatok ellenére mélyül-e a feszültség a két dudás között?

Tekintettel arra, hogy Hamilton aligha mozdul el a Mercedestől, Vettel az idei pilótapiac ásza, az ő 2021-es tervei pedig meghatározhatják Daniel Ricciardo középtávú jövőjét is, miközben az ausztrál pilóta kénytelen lesz a vérszomjasan visszatérő Esteban Ocont is féken tartani, hogy megőrizzen valamit a Renault-nál csorbuló reputációjából.

Ki nevet a végén, közepén?

Nem szégyen a jobbtól tanulni és ellesni a trükkjeit. Így gondolhatták a Racing Pointnál is, amely szinte egy az egyben lemásolta a Mercedes tavalyi autóját, és váratlanul az üldözőboly favoritjának lépett elő, egyesek potenciálisan a Ferrarira is veszélyesnek látják őket.

– nyilatkozta Carlos Sainz, a McLaren pilótája a „B-ligáról”. Amelynek tagjai 2016 óta közösen hat dobogós helyet hoztak össze, ennek fele a rózsaszínű autókat hadrendben állító csapathoz kötődik. A Racing Point eddig a hatékonyság megtestesítője volt a Forma-1-ben, és most már pénzből is több van a háznál, így fel lesz adva a lecke a McLarennek és a Renault-nak, hogy saját mércéjéhez viszonyítva méltó pozíciót foglaljon el. Természetesen mindegyik istálló magasabbra vágyik, de leghamarabb valószínűleg csak jövőre bomolhat meg a Ferrari-Mercedes-Red Bull triumvirátus az élen.

A Racing Point már eddig is felháborodást keltett a pink Mercedes miatt, jó eredmények esetén ez tovább fokozódhat Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Az eddig Toro Rossóként ismert Alpha Tauri fennállása legjobb évét követően egy még magasabb hegycsúcsot céloz meg. „Az alulkormányzottságon kicsit javítanunk kell, ettől eltekintve az autó úgy működik, ahogy vártuk” – közölte Franz Tost csapatfőnök.

Az üldözők közti csata élesebb lehet abból a szempontból, hogy a két leszakadó gárda, a Williams és a Haas felkapaszkodóban van. Előbbinél egyelőre a siralmas lemaradás csökkentése a cél, hogy legalább látótávolságban maradjanak az előttük lévőkhöz, míg utóbbi egy csúnya kisiklásból próbál felállni.

Bajba kerülhet a Haas, ha nem javul a csapat teljesítménye Forrás: NurPhoto via Getty Images/Joan Valls/Urbanandsport /NurPhoto/Joan Valls

A Haas legégetőbb problémája tavaly a gumik gyalázatos kezelése volt, ez enyhülni látszik. „Úgy tűnik, jobban bánunk velük ezzel az autóval” – mondta Günther Steiner csapatfőnök. Kevin Magnussen pedig hozzátette, „az egyik etapban visszafogtam magam az első körökben, és utána sokkal egyenletesebb tempót mentem, ami tavaly nem lett volna lehetséges.”

Ki nem marad talpon az idei szezon után?

Azt biztosan tudjuk, hogy a semmitmondó Racing Point csapatnév eltűnik az F1-ből, és inog a Haas-csapatba vetett tulajdonosi bizalom is. A két pilóta, Romain Grosjean és Kevin Magnussen, valamint a csapatfőnök, Günther Steiner F1-es pályafutásának is leáldozhat, ha Gene Haas nem finanszírozza tovább az istállót.

Új főszponzor érkezett az Alfa Romeóhoz, de nem tudni, az autógyár meddig marad a Sauber partnere. Kimi Räikkönen szerződése lejár, vajon folytatja a versenyzést a mezőny doyenje? Forrás: NurPhoto via Getty Images/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

„Gene-nek elege van abból, hogy utolsó előtti, mint tavaly is volt – nyilatkozta Magnussen a dán BT-nek. – Nem tudom, ez hogyan befolyásolja a terveit, de kétségtelen, hogy nem akar majd a Forma-1-ben lenni, ha a 8-9. helyen kell szerepelnie. Erről meg sem kell kérdeznem őt, mert tudom, hogy így van.”

Nem lehet nyugodt a Red Bull legénysége sem.

Már-már megszokott, hogy könnyű kiesni az energiaitalosok pilótaprogramjából (bár, újabban már visszakerülni is), ahol Max Verstappenen kívül mindenkinek van veszítenivalója: Alexander Albon csak az idei évre kapott szerződést a Red Bullnál, Danyiil Kvjatot és Pierre Gaslyt pedig egyszer már lefokozták, nekik aligha fér bele még egy kudarc.

Albonnal igazán senki sem számol az élmezőnyben, fel kell vennie a ritmust, hogy ne kelljen tartania a belső ellenfeleitől a Red Bullnál Forrás: NurPhoto via Getty Images/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

Bizonyítási kényszer persze nem csak a pilótákat terheli: a Mercedesnek és a Haasnak a tulajdonos felé kell igazolni az F1-es program létjogosultságát, a Red Bullnak és a Ferrarinak ideje lenne nyerni valamit, a McLaren és a Renault a márkáik megkopott fényét polírozná, az Alfa Romeo az új főszponzort szolgálná ki, a Racing Point és az Alpha Tauri a középmezőny élére tör, a Williams pedig elmozdulna a sor végéről. Vajon, melyikük jár sikerrel?

A felzárkózási esélyeket idén mindenkinél csorbítja, hogy jövőre gyökerestül megváltoznak a szabályok, és a fejlesztés tekintélyes része már a következő autóra irányul.