Vágólapra másolva!
Amennyiben a koronavírus miatt egy Forma-1-es csapat nem tud eljutni valamelyik verseny helyszínére, azt a futamot nem rendezik meg, jelentette ki Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója.

Egyelőre csak az idei Forma-1-es világbajnoki sorozat negyedik futamát, a Kínai Nagydíjat kellett elhalasztani a koronavírus-járvány miatt, a sorsa azonban az első három fordulónak, különösen a bahrieni és a vietnami versenynek bizonytalan. Utóbbi két helyszínen már korlátozásokat is bevezettek többek között az Olaszországból érkezőkkel szemben, ami több csapatot és beszállítót is érzékenyen érinthet. Attól azonban egyiküknek sem kell tartania, hogy lemaradnak bármelyik futamról, Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója ugyanis kijelentette, ha nem teljes a mezőny, nem rendeznek nagydíjat.

A Vietnami Nagydíj helyszíne elkészült, kérdés, hogy lesz-e rajta futam Forrás: SMG

Jelenleg Bahreinben és Vietnamban is 14 napos karantén van érvényben többek között az olasz állampolgárokkal szemben,

a bahrieni hatóságok azonban várhatóan gyorsított eljárásban fogják lehetővé tenni a bejutást a Forma-1-es futamra érkező olasz személyzetnek. Az F1 ugyanilyen megállapodáson dolgozik Vietnammal,

egy szóvivője a BBC-nek azt nyilatkozta, „jelenleg is lehetséges megoldásokról tárgyalnak a promóterrel és a vietnami hatóságokkal", valamint hozzátette, „jelen állás szerint lesz verseny Hanoiban.”

Eközben a bahreini egészségügyi és bevándorlási hatóságok minden olyan, F1-es cirkusszal utazó személy – beleértve csapattagokat, újságírókat, médiamunkásokat, F1-nek dolgozókat – nevét és repülési adatait ki fogja kérni, aki 14 nappal az országba érkezés előtt jár vagy átutazik Kínán (Hongkongot is beleértve), Iránon, Irakon, Olaszországon, Japánon, Dél-Koreán, Malajzián, Szingapúron, Egyiptomon, Libanonon, Thaiföldön vagy az Egyesült Arab Emírségeken. Ezeket az embereket a manamai reptéren fogják ellenőrizni, és csak akkor léphetnek az országba, ha megbizonyosodnak róla, hogy egyikük sem hordozza a koronavírust.

Bahreinbe sem lesz egyszerű bejutni a csapatoknak Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Ezek a korlátozások leginkább a mezőny Olaszországból érkező tagjait érinthetik, a Ferrarit, az Alpha Taurit, a számos olasz szakembert alkalmazó Haast és Alfa Romeót, valamint az F1 gumiszállítóját, a Pirellit. Amennyiben mondjuk Vietnammal nem sikerülne megegyeznie az F1-nek, ezek a csapatok, különösen a Ferrari és az Alpha Tauri, aligha tudnának részt venni a Hanoiban rendezett futamon.

Ross Braw, az F1 sportért felelős igazgatója azonban előre leszögezte: ilyen esetben nem rendeznék meg a versenyt.

„Ha egy csapatot megakadályoznak abban, hogy belépjen az adott országba, akkor nem rendezhetjük meg a versenyt, mert az nem lenne igazságos. Nyilván ha egy csapat saját maga dönt úgy, hogy nem versenyez, az más, viszont ha az adott ország döntése akadályozza ebben, úgy nehéz fair küzdelemről beszélni."

A BBC információi szerint a Ferrarinál egyelőre a vietnami futammal kapcsolatban nagy a bizonytalanság, mivel még nem tudják, az F1 miként fogja megoldani az ottani helyzetet. A Pirelli szóvivője elmondta, Ausztráliában és Bahreinben orvosi ellenőrzés vár rájuk, Vietnammal kapcsolatban azonban még nem kaptak iránymutatást az F1-től, mindössze annyit közöltek velük, hogy lesz verseny.

– mondta Brawn. – Minimalizáljuk az emberek számát a paddockban, valamint megkérjük a csapatokat, hogy a lehető legkevesebb emberrel utazzanak."

Csak teljes létszám mellett versenyeznek Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Időközben a Ferrari és a Pirelli megegyezett, hogy nem tartják meg az e hét csütörtökre tervezett fioranói gumitesztet, amelyen Charles Leclerc a Scuderia öszvérautójával a 2021-es, 18 colos felnikre szerelt abroncsokat tesztelte volna. „A Scuderia Ferrari és a Pirelli által életbe léptetett, koronavírus világszintű terjedését követő vállalati szigorítás miatt a március 5-re tervezett tesztet elhalasztottuk, és a lehető legkorábbi időpontban, Fioranóban pótoljuk" – áll a közleményben.