Vágólapra másolva!
A versenyzőknek és a közösségi médiában posztolóknak is a matt fényezés tűnt fel először a napokban bemutatott McLaren MCL35-ös kapcsán, de a mérnökök rengeteget dolgoztak azon is, hogy keskenyebb legyen az új versenyautó.

Látványos aerodinamikai megoldásokkal rukkolt elő a McLaren a héten bemutatott MCL35-ös típusú F1-es autó révén, de James Key technikai igazgató elsősorban nem erre, hanem a matt fényezésre és az oldalszekrények karcsúsítására hívta fel a figyelmet.

Ez az első autó, ami már Key irányítása alatt készült, de a brit szakember nem szakított a múlttal: az MCL35-ös az előző autó leszármazottja lett. A matt színek kapcsán Key kiemelte, hogy a mérnökök megtalálták az összhangot a marketingosztállyal, így letisztult megjelenésű autó készülhetett, de megjegyezte, hogy a matt festék könnyebb is.

Forma-1, McLaren MCL35, McLaren Racing
Forma-1, McLaren MCL35, McLaren Racing
Forma-1, McLaren MCL35, McLaren Racing
Forma-1, McLaren MCL35, McLaren Racing
Forma-1, Carlos Sainz, Lando Norris, McLaren MCL35, McLaren Racing, Better Tomorrow logo
Forma-1, McLaren Racing, McLaren MCL35,
Forma-1, McLaren Racing, McLaren MCL35, Zak Brown, Andreas Seidl
Forma-1, McLaren Racing, McLaren MCL35,
Forma-1, McLaren Racing, McLaren MCL35, Zak Brown, Lando Norris, Carlos Sainz, Andreas Seidl
Forma-1, McLaren Racing, McLaren MCL35, Lando Norris, Carlos Sainz
Forma-1, McLaren Racing, McLaren MCL35, Zak Brown, Andreas Seidl
Forma-1, McLaren Racing, McLaren MCL35,
Forma-1, McLaren Racing, McLaren MCL35,
Forma-1, McLaren Racing, McLaren MCL35, Nasdaq
Forma-1, McLaren Racing, McLaren MCL35, Carlos Sainz

A légterelők mellett az is feltűnő újdonság, hogy az MCL35-ös karcsúsodott, ami már ránézésre is azt sugallja, hogy sikerült kompakt elrendezést találni a sebességváltónak és a Renault-tól érkező erőforrásnak. Key megerősítette, hogy „elég nagy feladat volt az elrendezés” kialakítása a keskeny oldalszekrények miatt.

Key szerint a pilótafülkétől hátrafelé „nagyon eltérő hozzáállással” kezelték a karosszéria tervezését az előző autóhoz képest, de hozzátette, hogy az első szárny körül is alkalmaztak olyan megoldásokat, amelyeket csak egy új autó révén tudtak megvalósítani. Ettől függetlenül az új modellt az MCL34-es leszármazottjának tekinti, amelyben felhasználták a tavalyi autó kapcsán levont tanulságokat is.

Természetesen a két pilóta is lelkesen nyilatkozott az új autó láttán. Lando Norris elárulta, hogy az idén már az ő visszajelzései is visszaköszönnek a McLaren részleteiben, Carlos Sainz pedig a csapat menedzsmentjéhez hasonlóan méltatta a csapat tagjait, akik megtervezték és megépítették az idei versenyautót.

„Lenyűgöző az autó! Tetszik az új matt festés, emellett pedig úgy néz ki, mintha keskenyebb és karcsúbb lenne. Egyszerűen szebb [mint a tavalyi]. Rengeteg munka van mögötte, így bízom benne, hogy a csapat minden egyes tagjával közösen jobb csomagot tudtunk létrehozni” – méltatta a spanyol pilóta az autót és a csapatot a leleplezés után.