Társoldalunk:

Az F1-ben maradáshoz kell az új szponzor a Mercedesnek?

2020.02.10. 17:19

Az új szponzor és az idei festés bemutatóján Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmebetegnek nevezte azt, aki kitalálta, hogy a Damiler igazgatótanácsa a soron következő ülésén kilépteti a márkát az F1-ből, majd arról beszélt, hogy személyes célja nyereségessé tenni a csapatot. Utóbbira akár azért is szükség lehet, hogy az anyacég elkötelezze magát a folytatás mellett.

A Mercedes idei autójának bemutatója előtt négy nappal leleplezte idei festését, amire vélhetően elsősorban a csapat mellé szegődött új szponzor, az Ineos érkezése miatt volt szükség. A felek ötéves megállapodást kötöttek, amiből arra lehet következtetni, hogy a csillagos márka továbbra is a Forma-1-ben szeretne versenyezni. Toto Wolff, az istálló csapatfőnöke és résztulajdonosa a bemutató előtti sajtótájékoztatón elismerte, hogy a megállapodás tekinthető egyfajta akaratkinyilvánításnak is a folytatást illetően.

Az Ineos érkezése újabb jel amellett, hogy a Mercedes maradni fog az F1-benForrás: Daimler AG/© Mercedes-Benz Grand Prix Ltd./Martyn Goddard

Jó ideje napirenden van már a világsajtóban a Mercedes esetleges 2020 végi kiszállása a Forma-1-ből, pont azonban még mindig nem került az ügy végére, habár Toto Wolff ismét elmondta, hogy maradni akarnak. „Mint ahogy mindig is mondtam, hosszú távra tervezünk. A Forma-1 remek marketing platformot szolgáltat a márkánknak. Ezt csináljuk, versenyautókat és utcai autókat építünk, a Forma-1 pedig a hibrid motorok legnagyobb színpada. Azoké a motoroké, amelyekről nem beszélünk eleget, mert a hibrid éra elején le lettek húzva. Mi úgy gondoljuk, hogy többet kellene róluk beszélni. Tetszik a platform, eközben azonban a jogtulajdonosokkal is zajlanak a tárgyalások, rendezni kell a dolgokat, ez a partneri együttműködés azonban világosan olyasmi, ami tükrözi az akaratunkat, hogy folytassuk a sikeres utunkat a Forma-1-ben."

Wolff a Concorde-egyezmény körüli tárgyalásokkal magyarázta, hogy még mindig nem tud konkrét fejleményekről beszámolni. Mint mondta, az ördög a részletekben lakozik. „Nem szeretnék most konkrét dátumot mondani, mivel még jó néhány témáról kell megegyezésnek születnie, a munka jelenleg is zajlik. Világos, hogy a részvényeseink óhaja és akarata, hogy megszülessen a megállapodás, mielőtt rábólintunk a 2021-es szezonra, mivel máskülönben elég kényelmetlen helyzetbe kerülnénk."

Wolff szimplán elmebetegnek nevezte, aki kitalálta a Mercedes kiszállásáról szóló pletykákatForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Bryn Lennon

A Racefans és az Autocar közös nyomozása során szerzett, utóbb Ola Källenius, a Daimler AG vezérigazgatója által cáfolt értesülések, melyek szerint a Daimler igazgatótanácsa a soron következő ülésén dönt az F1-es kiszállásról, a mostani sajtótájékoztatón is előkerültek. A cikk saját forrásaira hivatkozva azt állította, Toto Wolff valószínűleg Lawrence Stroll-lal összefogva, az Aston Martin bevonásával viszi tovább a csapatot a Mercedes kiszállása után (a brit cég azóta bejelentette, hogy 2021-től a jelenlegi Racing Point helyét veszi át a mezőnyben).

Az osztrák üzletember teljes nonszensznek nevezte a leírtakat.

„A Forma-1 mindig is nagyszerű szalagcímeket szolgáltatott a téli szünetre. A versenyek és a pályán zajló ellentmondásos esetek hiányában egy bombasztikus szalagcím pedig mindig segíti az eladásokat. Mindig meglepődöm, hogy egy elmebeteg ír valamit egy internetes oldalon, majd ezt felkapják. Ez a történet teljes nonszensz, amit másnap a Daimler vezérigazgatója a helyére is tett. Ez a dolog egyik része. A másik, hogy bármit is teszünk, meg kell kérdőjeleznünk, hogy az-e a helyes lépés. Mindegy, hogy miről van szó."

A Daimler leépít, profitot kell termeljen az F1-es csapat?

Wolff szavaiból az tehát világos, hogy pusztán marketing szempontokat nézve a Mercedesnek megéri a Forma-1-es részvétel, és szeretne a jövőben is a sorozat részese lenni, csakhogy eközben a Daimler a Handelsblatt értesülései szerint fokozza a leépítéseket, és a költségcsökkentés jegyében a tavaly novemberben tervezett 10 ezer helyett immár 15 ezer dolgozójától szeretne megszabadulni.

Szponzorokat kell találni a folytatáshoz?Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Bryn Lennon

A német napilap hozzáteszi, Källenius az olyan, veszteséget termelő vállalkozásokban is szeretné csökkenteni a befektetéseket, amelyek nem tartoznak a Daimler magjához. Könnyen elképzelhető, hogy a vezérigazgató az F1-es tevékenységet is ilyen vállalkozásnak tekinti. Ezzel egybecsengenek Toto Wolff szavai, aki szerint az Ineos érkezése és a költségplafon 2021-es bevezetése abba az irányba tereli őket, hogy nyereségessé váljanak. „A Daimler látja az előnyeit és a hasznát annak, amit a Forma-1 mint marketing platform nyújt nekünk, és látjuk az adatokat. Ez az alapvető feltétele annak, amiért ezt csináljuk. Pontosan az a célunk [hogy nyereségesek legyünk], azt akarjuk, hogy a puszta számokat nézve ne is legyen min gondolkodni. A marketingérték hatalmas, a befektetés megtérülése pedig a hab lehet a tortán. Az amerikai profi ligákban, az NFL-ben vagy az NBA-ben láthatjuk, hogy a franchise-ok nyereségesek. A személyes célom, személyes hozzájárulásom, hogy a partnereinkkel a Mercedest is egy ilyen vállalattá tegyük, hogy ebből a szempontból ne is legyen kérdés, hogy megéri-e a részvétel."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK