Társoldalunk:
Hírlevél

Vettel próbálkozott a Red Bullnál, de volt csapata elutasította

2020.02.07. 09:30

Sebastian Vettel igyekszik számba venni lehetőségeit a következő szezonra, hiszen a Ferrari négyszeres világbajnokának az idén lejár a szerződése. Korábbi csapatánál is próbálkozott, de kosarat kapott.

Jelenleg két többszörös világbajnok versenyez a Forma-1 mezőnyében, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton összesen 10 vb-címen osztozik, de nem csak az a közös bennük, hogy mindketten többször felértek már a csúcsra, hanem az is, hogy jelenleg egyiküknek sincs érvényes szerződése a 2021-es szezonra. Nehezebb helyzetben a négyszeres világbajnok van kettejük közül, az ő lehetőségei ugyanis limitáltabbak arra, hogy versenyképes csapatnál vezessen jövőre is. A három potenciális csapatból egyet pedig kihúzhatunk, a Red Bull ugyanis közölte: náluk nincs hely korábbi pilótájuknak.

Vettel nem fog újra Red Bull-overált húzniForrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

A Ferrari a holtszezonban hosszú távú szerződést kötött Charles Leclerc-rel, aki 2024 végéig biztosan a vörösök pilótája lesz. A Scuderia ezzel világosan kinyilvánította, hogy kire szeretne építeni a folytatásban.

Mindezzel természetesen Vettel is tisztában van, ezért amikor látogatást tett a híres Hahnenkamm-Rennen-en, a híres kitzbüheli lesiklóversenyen, megérdeklődte a Red Bullnál, hogy akad-e náluk szabad ülés a következő idényre.

„Sebastian egyértelműen puhatolózott, hogy visszatérhet-e hozzánk 2021-ben – nyilatkozta Helmut Marko, a bikások tanácsadója az f1-insider.com-nak. – Viszont a ténytől eltekintve, hogy senki nem volt ott Kitzühelben, aki ilyen döntéseket hozhatna, ez nem lehetséges. Négyszeres világbajnokként Sebastiannak vannak bizonyos igényei az anyagiakat tekintve. Mi azonban aláírtunk egy hosszú távú szerződést Max Verstappennel, ami nem volt éppen olcsó, nem engedhetünk meg magunknak egy másik toppilótát. Sajnos ez a helyzet. Sebnek nagyon kevés pénzért kellene versenyeznie, erre azonban nem kérhetjük."

Marko tehát az anyagiakat nevezte meg fő okként arra, hogy miért nem szerződtetnék korábbi pilótájukat, akivel 2010 és 2013 között zsinórban négy vb-címet nyertek, azonban legalább ennyit nyomhat a latba, hogy kizárólag Verstappenre szeretnének koncentrálni a következő években. A 76 esztendős osztrák tisztában van vele, hogy Vettel nehéz helyzetben van, szerinte azonban korántsem kilátástalanban, jó idei produkcióval ugyanis kinyílhatnak előtte a kapuk 2021-re. „Sebastian kissé csapdába esett az átigazolási piacon. A Ferrari elkötelezte magát Leclerc, mi pedig Max Verstappen mellett. Az egyetlen, amit tehet, hogy nagyon jól teljesít az idén. Szerintem képes erre, ha az autója passzolni fog a vezetési stílusához. Ha tisztán legyőzi Leclerc-t, a Ferrarinak el kell gondolkodnia [a megtartásán.] Ebben az esetben a Mercedes számára is érdekessé válna, és a német útlevele sem lenne hátrány."

Nyilvánvaló okokból a Red Bull Hamiltont sem eresztené össze VerstappennelForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

Noha Vettellel ellentétben Lewis Hamiltonról nincsenek olyan hírek, hogy bepróbálkozott volna az energiaitalosoknál, Christian Horner csapatfőnök elébe ment az esetleges pletykáknak, és leszögezte, amennyiben Hamilton el szeretne igazolni jelenlegi csapatától, náluk biztosan nem lenne helye. Lewis nem illeszkedne a programunkba – szögezte le Horner. – A logikus lépés az lenne, hogy marad a Mercedesnél, amennyiben meg tudnak egyezni. A Mercedes azon lesz, hogy megtartsa őt, de ez anyagi kérdés is. Az autóipar jelenleg nyomás alatt van, leépítések zajlanak, nehéz legitimálni a rekordmagas fizetéseket."

A legutóbbi pletykák szerint Hamilton fizetési igényei jóval magasabbak annál, mint amit a Mercedes eredetileg ajánlott neki. Bár ezt az istálló és a pilóta is tagadta, mondván még nem is beszéltek az új szerződésről, Horner szavaiból arra lehet következtetni, nem eléképzelhetetlen, hogy valóban ez a helyzet. „Lewis úgy gondolja, hogy ennyit ér. Kivételes pilóta, ezt pedig meg kell fizetni, azt gondolnám, hogy ezt a Mercedes is felismeri."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK