Társoldalunk:

A jövő héten kezd a Renault új technikai igazgatója

2020.01.27. 18:57

A jövő héten áll munkába a Renault karosszériáért felelős technikai igazgatója, a Ferrarit és a McLarent is megjárt Pat Fry, aki legutóbb a McLarent kormányozta vissza a jó irányba.

Már tavaly nagy átszervezésekbe kezdett a céljaitól 2019-ben nemhogy közelebb, de még távolabb kerülő Forma-1-es Renault istálló, amely elsősorban a karosszéria terén marad el a várakozásoktól. Októberben közös megegyezéssel elváltak útjaik az aerodinamikai részleget vezető Peter Machinnal, helyére az ezt megelőzően a Williamsnél dolgozó Dirk de Beert szerződtették, valamint bejelentették, hogy 2020-ban csatlakozik az istállóhoz Pat Fry. Miután a tavalyi év végén Nick Chester, karosszériáért felelős technikai igazgató is elhagyta a Renault-t, világossá vált, hogy Fry az ő helyére érkezett.

Pat Fry ott lesz az idei autó bemutatójánForrás: Getty Images/2016 Getty Images/Mark Thompson

Az 55 éves Fry eddigi pályafutása nagy részét a McLarennél töltötte, 1993-ban csatlakozott a wokingi istállóhoz, amelynél az évek során vezető beosztású mérnök lett, mígnem 2010-ben elhagyta az együttest, hogy a Ferrarihoz szerződhessen. Maranellóban 2011-ben állt munkába, a technikai igazgató Aldo Costa kirúgása után a karosszériáért felelt. A vörösöktől a nyeretlenül zárt 2014-es szezon után jött el, egy ideig a végül csődbe ment Manor tanácsadója volt, majd 2018 nyarán ismét csatlakozott a McLarenhez.

Mérnökigazgatóként nagy szerepe volt a wokingiak tavaly látott feltámadásában, ezúttal azonban csak egy évet töltött el a csapatnál, tavaly novemberben a Renault bejelentette a szerződtetését.

Azt azonban egészen mostanáig nem lehetett tudni, hogy az ilyenkor szokásos kényszerszabadsága meddig tart, mikor és milyen szerepkörben kezdheti meg a munkát Enstone-ban. Mint most kiderült, a távozó Chester feladatait veszi át, első munkanapja pedig február 5-én lesz, így az idei autó február 12-én, Párizsban sorre kerülő bemutatóján már őt is láthatjuk a csapat színeiben.

A Renault-nak van hova fejlődnieForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Francois Nel

Fry ezzel a váltással visszatér a gyökereihez, a Renault elődjének számító Benettonnál kezdte ugyanis Forma-1-es karrierjét még 1987-ben, 1993-ban innen igazolt a McLarenhez. A francia istállónak az idei lesz az ötödik idénye, mióta 2016-ban gyári csapatként visszatért az F1-be, de egyelőre nem jöttek be a számításai, hiszen tavaly ahelyett, hogy megszilárdította volna konstruktőri negyedik helyét és közelebb került volna a három topcsapathoz, visszaesett az ötödik pozícióba.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK