Norris kikotyogta, mikor érkezik az idei McLaren

Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Brazil Nagydíj
SAO PAULO, BRAZIL - NOVEMBER 16: Carlos Sainz of Spain driving the (55) McLaren F1 Team MCL34 Renault on track during final practice for the F1 Grand Prix of Brazil at Autodromo Jose Carlos Pace on November 16, 2019 in Sao Paulo, Brazil. (Photo by Robert Cianflone/Getty Images)
Vágólapra másolva!
A McLaren hivatalosan a harmadik, nem hivatalosan pedig a negyedik csapat lett az F1-es mezőnyből, amely közzétette idei autóbemutatójának időpontját, azaz pontosabban Lando Norris kotyogta ki a titkot, minden bizonnyal előre eltervezett módon.

A McLaren volt 2019 meglepetéscsapata az F1-ben, egyetlen másik istálló sem fejlődött akkorát a 2018-as idényhez képest, mint a konstruktőri negyedik helyet megszerző wokingi alakulat. Az évnek két új pilótával, a Renault-tól érkező Carlos Sainz-cal, valamint az újonc Lando Norrisszal nekivágó istálló ha lehet, tovább folytatná az előretörést az idén.

Hogy képes lesz-e erre, az leginkább attól függ, hogy sikerül az MCL35-ös kódnévre hallgató idei McLaren, amelyet február 13-án mutatnak be a csapat főhadiszállásán,

két nappal a Ferrari, egy nappal az Alpha Tauri bemutatója után, egy nappal a Red Bull leleplezése előtt. Mindezt Lando Norristól tudhattuk meg, látszólag véletlenül.

Tavaly szárnyalt a McLaren a korábbi évekhez képest Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Robert Cianflone

A 20 esztendős brit pilóta már 2019-ben bebizonyította, hogy nem kell a szomszédba mennie egy kis viccelődésért, így vélhetően nem kellett sokáig győzködni arról sem, hogy élő adában "szólja el magát" a bemutató szigorúan titkos időpontjáról. Norris a YouTube-on indított élő videóban eredetileg körbekalauzolta volna a nézőket a McLaren-gyárban, rövidesen azonban betévedt egy megbeszélésre, amelyen csapattagok ültek egy tárgyalóasztalnál, a falon levő monitoron pedig ott virított: "MCL35 autóbemutató, exkluzív leleplezés szurkolóknak, titkos."

A végig kissé kínos beszélgetés alatt Norris is felhívta a szobában levők figyelmét, hogy élőben videózik, ezért ne mutassanak meg semmit, ami titkos,

majd rákérdezett, hogy miről szól a diskurzus, mire elárulták neki, hogy az új autó bemutatójáról.

– mire a háttérből zavart motyogás hallatszik. – Minden rendben, Zak [Brown] mondta, hogy 13-án lesz..." A videó itt véget ér, az egyik alkamazott segít kikapcsolni a kamerát Norrisnak.

A videó, amiben Norris véletlenül, de minden bizonnyal szándékosan kikotyogta, hogy mikor érkezik a 2020-as McLaren

Röviddel ezután a McLaren hivatalosan is bejelentette a bemutató időpontját, Norris pedig egy újabb videóban elmondta, hogy a leleplezésre a wokingi főhadiszálláson kerül sor, pár szerencsés szurkoló pedig a helyszínről nézheti azt meg, és egyszerre vethet először pillantást a 2020-as McLarenre vele, merthogy ő sem fogja látni az új autót egészen a bemutatóig.