Vágólapra másolva!
Helmut Markóval készített interjút az egyik német szakportál, amely során előkerült egy bizarr elmélet Bernie Ecclestone-ról és a Williams csapat utolsó győzelméről.

Érdekes, F1-es berkeken belül állítólag többek által osztott teóriát hozott a nyilvánosságra a Motorsport-total.com: Pastor Maldonado és a Williams győzelme a 2012-es Spanyol Nagydíjon ajándék volt a 70. születésnapját alig egy hónappal korábban ünneplő Frank Williams számára. Erről Helmut Marko is beszélt egy interjúban a szakportálnak.

– mondta, bár a kivágott beszélgetésrészletben nem teljesen egyértelmű, hogy ezt állítja, vagy csak felvázolja az elméletet. – Az a hír járja, hogy [Bernie] Ecclestone tehetett ilyen jóságot, ő léphetett közbe és intézkedhetett az ajándékról."

Maldonado megnyeri a 2012-es Spanyol Nagydíjat Forrás: Getty Images/2012 Getty Images/Mark Thompson

Érthető, ha bárki szkeptikusan tekint erre, hiszen kérdés, hogy lehetett volna összehozni egy dollármilliárdos üzletben ilyesmit. A konspirációra gyanút adhat a csapat garázsában a leintés után kiütött tűz, amivel meg lehetett semmisíteni a bizonyítékokat – a Motorsport-totalnál a gumik hangzottak el, mint lehetséges eszközök a buherára. Az akkori Pirelliket nagyon nehéz volt hosszú távon életben tartani.

Valóban az évtized egyik legnagyobb szenzációja volt az az eredmény, a csapat nyolcéves nyeretlenségi szériát szakított meg, de azért nem volt annyira hihetetlen, mint ha idén történt volna.

A Williams 2012-ben nem muzsikált annyira gyengén, az erősorrendben valahol a mezőny sűrűjében helyezkedett el, a pontszerzésre abszolút volt esélye a mainál kiegyenlítettebb élbolyban. A szezon eleje különösen emlékezetes volt a változatosságról, hiszen történelmi módon öt csapat hét versenyzője nyert az első hét futamon (plusz Malajziában Sergio Pérez majdnem győzelemre vezette a Saubert, Brazíliában Nico Hülkenberg a Force Indiát), ebből kétségtelenül a gyakran forrófejű Maldonado sikere volt a legmeglepőbb, aki a leintésig ellenállt Fernando Alonso nyomásának.

Pastor Maldonado Forrás: AFP

A barcelonai pályán azonban híresen nehéz előzni, és

a Williamsben rejlő potenciált jelzi, hogy Maldonado dobogós helyezést dobott el Valenciában egy türelmetlenségből fakadó ütközéssel, és Szingapúrban is volt sansza a pódiumra,

hiszen a 2. rajtkockát szerezte meg. A Spanyol Nagydíjon egyébként csak úgy kaparintotta meg a győzelemhez fontos ugródeszkát jelentő pole pozíciót, hogy Lewis Hamiltont megbüntették egy technikai szabálytalanság miatt.

Mindenki döntse el maga, mennyire hihető az elmélet, de ennyi erővel azt is gondolhatnánk, az 1988-os Olasz Nagydíjon az élen haladó Ayrton Sennát szándékosan ütötte ki egy (Williamst vezető) lekörözött, hogy az F1 nevében átpasszolja a győzelmet a Ferrarinak, amelynek alapítója egy hónappal azelőtt hunyt el.

A Williams ünnepli a győzelmét. Igen, a képen Toto Wolff látható, aki ekkor még a Williams sikeréért dolgozott Forrás: Getty Images/2012 Getty Images/Mark Thompson

A garázstüzet egyébként az okozta, hogy a statikus elektromosság szikrát okozott (egész nap nagyon alacsony volt például a légnyomás), ettől begyulladt a benzin, amit az egyik szerelő éppen az egyik tartályból töltött át egy másikba. Ráadásul a tartály nem is volt leföldelve.

Ez volt a szikra a Mercedes sikersorozatához?

Más szempontból is jelentős volt a 2012-es Spanyol Nagydíj: a Motorsport-total megírta, hogy a Mercedes korábbi vezére, Dieter Zetsche figyelmét ekkor keltette fel Toto Wolff, ez indította el az évtized második felét uraló csapat menedzsmentje felé vezető úton.

„Végül is kiderült, hogy ugyanannyit költünk. Egy későbbi megbeszélésen [Zetsche részéről] felmerült az ötlet, hogy ezt csinálhatnám náluk is" – emlékezett vissza Wolff, bár arra nem tért ki, hogy a Spanyol Nagydíj előtt egy hónappal Nico Rosberg már nyert futamot a Mercedesnek a 2012-es Kínai Nagydíjon.