Társoldalunk:

Kubicát újabb F1-es csapattal hozták összefüggésbe

2019.12.26. 08:58

Képbe került Kubica szerződtetésével egy harmadik istálló is a Haas és a Racing Point mellett, mégpedig az Alfa Romeo, amely fejlesztőpilótaként foglalkoztatná a lengyelt.

Eddig úgy nézett ki, Robert Kubica a Haas vagy a Racing Point fejlesztőpilótája lehet 2020-tól, de a RaceFansnek dolgozó veterán újságíró, Dieter Rencken információi szerint végül nem e két istálló valamelyikénél, hanem az Alfa Romeónál köthet ki a lengyel versenyző. Pontosabban visszatérhet oda, hiszen annak idején a jogelődjénél, a BMW-nél hívta fel magára a figyelmet 2006 és 2009 között; 2008-ban sokáig a vb-címért is harcban állt.

Kubica bámulatos akaraterőről tett tanúbizonyságot azzal, hogy kis híján végzetes 2011-es sérüléséből felépülve idén visszatért a Forma-1 mezőnyébe, de az eredményei nagyon szerények voltak, így hamar egyértelművé vált, hogy jövőre nem jut neki autó. Értékes tudása és rutinja ugyanakkor remekül kamatoztatható a szimulátorban háttérembereként, éppen ezért kapósnak tűnik a csapatok körében.

Kubica idén a Williamsnél versenyzettForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A RaceFans úgy tudja, Kubica a menedzsere, Alessandro Alunni Bravin közbenjárásával szerződhet az Alfához, ugyanis igazgató a csapatot üzemeltető Islero Investmentsnél. Szintén a frigy mellett szólhat, hogy az istálló szponzori megállapodása az év végén lejár a Shell-lel, amelyet a Kubicát támogató Orlen olajvállalat márkája válthat.

A Ferrari motorok miatt az Alfa Romeo változatlanul a Shell termékeit használná, csupán a logója nem jelenne meg.

Kubica azt mondta, szerinte nem zárult be mögötte végleg a Forma-1 kapuja, bár sanszos, hogy inkább például a DTM-ben várhatnak rá szép évek, amellyel legtöbbször összekapcsolták az utóbbi időben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK