Társoldalunk:

Chase Carey reméli, hogy Hamilton soha nem vonul vissza

2019.12.20. 16:20

Pár éven belül véget érhet a januárban 35. életévét betöltő Lewis Hamilton Forma-1-es karrierje, a száguldó cirkusz elnök-vezérigazgatója azonban hallani sem akar erről, noha a fiatalok már a spájzban vannak.

Időről időre eljön a generációváltás a Forma-1-ben, az elmúlt évek meghatározó versenyzői kiöregszenek, helyüket pedig átveszik a fiatalok. A legutóbbi ilyen váltásnál a Lewis Hamilton és Sebastian Vettel fémjelezte generáció vette át a stafétát a Fernando Alonso és Kimi Räikkönen által vezetett korosztálytól, lassan azonban eljön az idő, hogy a ketten együtt 10 világbajnoki címet nyerő kettős is átadja a helyét.

Chase Carey, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója ugyanakkor nem igazán szeretné, hogy a száguldó cirkusz történelmét átíró, nem mellesleg óriási marketingértékkel bíró Hamilton szögre akassza a sisakját, Jean Todt, az FIA elnöke szerint ez azonban óhatatlanul be fog következni. Az amerikai üzletember és a francia diplomata egyetértenek abban, hogy a feltörekvő generáció nagyon izgalmas tehetségekkel van tele.

Chase Carey és Lewis HamiltonForrás: Getty Images/2017 Getty Images/Clive Mason

Hamilton 13 évvel ezelőtt mutatkozott be az F1-ben, kicsit több mint két két múlva pedig betölti a 35. életévét, Kimi Räikkönen után a 2020-as mezőny második legidősebb tagja lesz.

Szerződése a következő szezon végéig szól, sokak szerint pedig következő kontraktusa – köttessen az bármelyik csapattal – lesz az utolsó számára az F1-ben.

Chase Carey erről hallani sem akar, szerinte még tartogat kihívásokat a sportág a britnek. „Először is remélem, hogy Lewis örökké versenyezni fog – nyilatkozta az elnök-vezérigazgató az Autosportnak. – Nyilvánvalóan elképesztően nagy bajnok. A sikerei önmagukért beszélnek, a sportágunk pedig hősökre épül. Ő a sportágunk senkihez sem fogható hőse, ismétlem, reméljük, hogy örökké a mezőnyben lesz. Valószínűleg persze ez nem így lesz, ugyanakkor szerintem még vár rá néhány kihívás, mi pedig szeretnénk látni, ahogy megküzd ezekkel."

Jean Todt szintén különlegesnek tartja Hamiltont, aki a mostani évtized kiemelkedő tehetsége, az élet azonban a francia szerint hamarosan továbblép, és jönni fognak a fiatalok. „Fantasztikus egy olyan tehetséget és személyiséget a mezőnyben tudni, mint Lewis. Minden évtizednek megvannak a maga különleges tehetségei, Lewis előtt ott volt Michael [Schumacher], a kezdetekkor pedig [Juan Manuel] Fangio, [Jim] Clark, [Jackie] Stewart. Mindig is voltak rendkívüli tehetségek, egy napon Lewis pedig távozni fog, és újak lépnek a helyébe. Verstappen, Leclerc, az újonnan érkezettek. Egy jó autó segíteni fog nekik. Az olyan versenyzők, mint Norris, Russell és Gasly nagyon tehetségesek. Ők lesznek az új nemzedék Lewisai."

Jean Todt átadja az idei világbajnoki trófeát Hamiltonnak az FIA évzáró gálájánForrás: Daimler AG/Eric Vargiolu

Az idei szezonban Lando Norris és George Russell mutatkozott be a Forma-1-ben, előbbi tette ezt a mezőny legfiatalabbjaként mindössze 19 évesen és 129 naposan, miközben a még mindig csak 22 éves Max Verstappen már csak egy jó autóra vár, hogy megszorongathassa Hamiltont. Ugyanez a helyzet a Ferrarinál az idén berobbanó Charles Leclerc-rel. Nem tudnék olyan évet mondani, amelyben ilyen mélységig érkeztek ennyire izgalmas tehetségek a sportágba – vélekedett Carey. – Hihetetlenül izgalmas jövő áll ezek előtt a pilóták előtt. Remélem, hogy esélyük lesz harcba szállni Lewis ellen."

Carey arról is szót ejtett, hogy az idei évre sikerült kialakítaniuk a Forma-1 alatti, F2-ből és F3-ból álló utánpótlás-piramist, ami a jövőben remélhetőleg további ígéretes fiatalokat ad a száguldó cirkusznak. „Amikor átvettük az irányítást, az utánpótlás-szériák kissé fragmentáltak és nem megfelelően koordináltak voltak. Egy jobb piramist akartunk létrehozni. Most meg akarjuk erősíteni ezt a piramist, hogy lehetőséget adjon a fiataloknak a felemelkedésre, a bajnokká válásra, arra, hogy folytassák a küzdelmet."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK