Vágólapra másolva!
Módosítani kell a jelenleg is épülő vietnámi Forma-1-es pálya vonalvezetésén, márciusra készülhet el a Vietnámi Nagydíj helyszíne.

Jövő áprilisban bemutatkozik a Forma-1 mezőnye Vietnámban, az építkezés pedig jelenleg is javában zajlik Hanoiban, hogy időben elkészüljön a több mint 5 kilométer hosszú városi aszfaltcsík,

amelynek vonalvezetése egy apróbb módosításon esett át, az eredetileg tervezett 22 helyett ugyanis 23 kanyar lesz rajta,

ami 42 méterrel növeli a kör hosszát. A változtatást az FIA és az F1 kérésére hajtották végre a szervezők.

Az új, végleges pályarajz Forrás: F1

A Nemzetközi Automobil Szövetség földrajzi és logisztikai okból kérte a módosítást, ami eggyel növelte a kanyarok számát, valamint a kérdéses rész 15 méterrel szélesebb is lesz.„Változtattunk egy kicsit a 22-es és a 23-as kanyaron” – nyilatkozta az Autosportnak Le Ngoc Chi, a Vietnam Grand Prix Corporation vezérigazgatója.

Szorosan együtt dolgozunk a nemzetközi szövetséggel és az F1-gyel, hogy minden a lehető legbiztonságosabb legyen a versenyzőknek, miközben olyan izgalmas kanyarokat hozunk létre, ami lehetővé teszi, hogy megmutassák a képességeiket."

Az épülő vietnámi F1-es pálya madártávlatból Forrás: Reddit

Az első versenyt 2020. április 5-én rendezik Vietnámban,

az aszfaltcsík teljes egészében pedig várhatóan márciusra lesz kész.

„Teljes mértékben tartjuk a tervet. A pálya néhány része meglévő utakon fut majd, míg más részeit a nulláról építettük fel, utóbbi már kész van.

Ez sok időnek hangzik, de szeretnénk ennyit hagyni maguknak, nem engedhetünk meg semmilyen csúszást."