Hülkenberg felkészülten várja az újabb F1-es lehetőséget

Forma-1, Nico Hülkenberg
Nico Hulkenberg of Germany and Renault F1 Team RS19 during the Pirelli GP de France 2019 at Circuit Paul Ricard on June 21, 2019 in Le Castellet, France. (Photo by Jose Breton/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
A Renault csapatfőnöke méltatta az istállótól távozó Nico Hülkenberget. A rutinos pilóta szép emlékeket őriz az elmúlt három évről, és nem visszavonulásként tekint a helyzetére.

Összesen 178 nagydíjhétvége és 176 rajt után Nico Hülkenberg úgy készül az idei szezonzáróra, hogy nincs szerződése a jövőre nézve, mivel a nyári szünet során a Renault bejelentette, hogy a német pilótát lecserélik Esteban Oconra. Hülkenberg korábban jelezte, hogy nem akar visszatérni első F1-es csapatához, a Williamshez, így kiszorul a mezőnyből.

A Le Mans-i 24 órás verseny korábbi győztese az F1-ben beváltatlan ígéret maradt, még dobogós helyet sem tudott soha szerezni. Pályafutása során szinte végig kisebb istállókat erősített, a Renault pedig az elmúlt három év során nem tudott az élmezőny szintjére fejlődni. Ettől függetlenül a csapatfőnök, Cyril Abiteboul méltatta Hülkenberget.

Hülkenberg F1-es pályafutása egyelőre véget ér Forrás: NurPhoto/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

„Kulcsfontosságú volt a hozzájárulása a [csapat] újjáépítése és előrelépése terén – nyilatkozta a francia szakember. – Alapozhattunk a tapasztalatára és a felkészültségére, hogy erős eredményeket érjünk el, így fontos szerepet játszott a Renault Forma-1-es utazása során. Biztosítani akarjuk, hogy a lehető legjobb eredménnyel zárjuk a közös időszakunkat.”

Hülkenberg a Renault-nál legyőzte Jolyon Palmert és Carlos Sainz-ot, az idén viszont az utolsó futam előtt 54:37-re kikap a sztárfizetésért leigazolt Daniel Ricciardótól.

Elismerte, akadtak csúcs- és mélypontok is a francia gyártóval töltött évek során, de így is „emlékezetesnek” nevezte a közös időszakot. „Akadtak remek eredmények és ’majdnem’ pillanatok, mindegyikre még sokáig fogok emlékezni. Köszönöm a csapatomnak, a mérnökeimnek és a szerelőimnek az erőfeszítéseiket az elmúlt 61 futamon.”

A Német Nagydíjon jó esélye volt a dobogós helyek egyikére, de összetörte az autóját, egy hónap múlva bejelentették, hogy Ocon jön jövőre a helyére Forrás: AFP/Jan Woitas

A 32 esztendős pilóta az idei szezonból az idénynyitón elért 7. helyét emelte ki, majd a csapat kanadai 6-7. pozícióját említette. Megjegyezte, a Renault javult olyan pályákon is, ahol nagy szerepe van a motorerőnek. Úgy vélte, magabiztosan várhatja a csapat az idei szezon végét, és ő maga sem érzi azt, hogy végleges lenne a búcsúja.

– ismerte el. Akadt pár átigazolás meg egyéb dolgok, amiket másként csináltam volna, de visszanézve ez mindig könnyű. Mindent összevetve, megbékéltem azzal, amit elértem, és nem azt érzem, hogy ez a versenyzői visszavonulásom. Nem is tűnik úgy, hogy elhagyom az F1-et. Lehet, hogy nem leszek a rajtrácson, de ha lehetőség nyílik, felkészülten fogom várni.”