Társoldalunk:

Horner: Gasly még visszatérhet a Red Bullhoz

2019.11.23. 12:00

Christian Horner kijelentette, a Red Bullnál még nem mondtak le Pierre Gaslyról. A milton keynes-i istálló csapatfőnöke úgy véli, elsősorban a túl nagy nyomás miatt vált szükségessé az augusztusi pilótacsere.

Pierre Gasly szárnyakat kapott azóta, hogy az augusztusban lefokozták a Red Bulltól és visszaküldték a Toro Rossóba. Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bullnál továbbra is Gaslyban, aki a Brazil Nagydíjon élete első dobogós helyezését szerezte, és bár ehhez a szerencse is kellett, azelőtt is a francia pilóta volt a középmezőny legjobbja. Gasly formája olyannyira feljavult a Toro Rossónál, hogy sikerült visszajönnie az összetett 6. helyére.

A 23 éves pilóta már második teljes Forma-1-es szezonjában a Red Bullhoz került, mivel Daniel Ricciardo a Renault-hoz szerződött. Gaslynak olyannyira nem ment jól az idén a bikásokkal, hogy gyakran csak a középmezőnyben küszködött, így 12 futam után helyet cserélt Alexander Albonnal, és visszatért a Toro Rossóhoz. Régi-új csapatában ismét kivirágzott, ami a Brazil Nagydíjon elért dobogójában csúcsosodott ki.

Horner szerint Gaslynak megvan az esélye a visszatérésreForrás: AFP/2019 Getty Images/Charles Coates

Ugyan a Red Bull 2020-ban marad a jelenlegi felállásnál, a Toro Rosso jövőre is lehetőséget ad Gaslynak, a francia versenyzőnek hosszabb távon így megvan az esélye a visszatérésre.

Ha nem hinnénk benne, már elengedtük volna. Nyilvánvaló, hogy továbbra is meg vagyunk győződve a tehetségét illetően, ezért is tartottuk meg” – nyilatkozta Christian Horner korábbi versenyzőjéről.

Horner szerint Gasly második féléves teljesítménye két tényezőnek tudható be: egyrészt jól kezelte a lefokozását, másrészt meg is könnyebbült.

A 46. születésnapját a Brazil Nagydíj alatt ünneplő csapatfőnök szerint helyesen jártak el, amikor megcserélték a két pilótát.

Gasly hibát hibára halmozott a Red BullnálForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

„Azt hiszem, megragadta a [Toro Rosso nyújtotta] lehetőséget ahelyett, hogy elkedvetlenedett volna – vélekedett. – Továbbá az egyre növekvő nyomás is lekerült róla. Már a szezont is két balesettel a háta mögött kezdte, utána pedig nehéz versenyei voltak.

Úgy gondolom, jó döntés volt megszabadítani a nyomás alól, örülök, hogy a Toro Rossónál visszanyerte a magabiztosságát.”  

A Red Bull és a Toro Rosso már a múlt hét elején bejelentette a jövő évi felállását, így az Interlagosban elért 2. helyezés ebből a szempontból már nem számított. Horner azonban rámutatott, azt is figyelembe kell venni, hogy a kiscsapatnál szintén maradtak a jelenlegi pilótapárosnál, és bízik benne, hogy Gasly egyre magabiztosabbá fog válni.

Gasly teljesítményének javulása a brazíliai dobogóban csúcsosodott kiForrás: AFP/Carl De Souza

„Remek munkát végez, örülök, hogy fel tudott állni a dobogóra. Az, hogy visszakerült egy jóval kisebb nyomással járó környezetbe, és talán egy könnyebben vezethető autóba, visszaadta az önbizalmát. Reméljük, a magabiztossága még tovább növekszik, ezért is éltünk a rá vonatkozó opciós jogunkkal.”

Gasly a Brazíliában szerzett 18 pontnak köszönhetően ismét a bajnokság 6. helyét foglalja el, Carlos Sainz-cal azonos pontszámmal. A francia versenyzőnek már csak egy futamon, a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon kell megőriznie ezt a pozíciót.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK