Hamilton: Megtisztelő a legnagyobbak közé kerülni

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
AUSTIN, TEXAS - NOVEMBER 03: 2019 Formula One World Drivers Champion Lewis Hamilton of Great Britain and Mercedes GP celebrates in parc ferme during the F1 Grand Prix of USA at Circuit of The Americas on November 03, 2019 in Austin, Texas. (Photo by Mark Thompson/Getty Images)
Vágólapra másolva!
A dobogón ünnepelhette Lewis Hamilton pályafutása hatodik világbajnoki címét, miután az USA Nagydíjon az 5. rajthelyről indulva kishíján megnyerte a futamot. Csapattársa, Valtteri Bottas először győzött az Egyesült Államokban.

Kettős Mercedes-sikert hozott a vasárnap rendezett USA Nagydíj, amelyet Valtteri Bottas nyert meg, de Lewis Hamilton örülhetett igazán, mivel a 2. helyével bebiztosította pályafutása hatodik világbajnoki címét. Hamilton ezzel statisztikailag a sportág történetének 2. legsikeresebb pilótája lett, mindössze Michael Schumacher előzi meg őt az örökranglistán.

A brit pilóta a gyenge időmérős eredménye után csak az 5. helyről indulhatott, de a rajt után rögtön feljött a 3. helyre Bottas és Max Verstappen mögé, majd sokáig vezetett is, mivel közvetlen ellenfeleitől eltérően ő csak egyszer állt ki a bokszba. Keményen védekezett Bottas támadásai ellen, de a frissebb gumikkal hajtó finn pilóta végül meg tudta őt előzni.

Forma-1, USA Nagydíj, rajtrácslányok
Forma-1, USA Nagydíj, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes

Forma-1, USA Nagydíj, Leclerc, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Gasly, Toro Rosso
Forma-1, USA Nagydíj, Ricciardo, Renault

Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Lando Norris, McLaren, Alex Albon
Forma-1, USA Nagydíj, Vettel, Ferrari

Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt, Bottas, Mercedes, Vettel, Leclerc, Ferrari, Hamilton
Forma-1, USA Nagydíj, rajt, Vettel Ferrari, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Leclerc, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Bottas, Verstappen, Red Bull, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Albon, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Vettel, Leclerc, Ferrari, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Red Bull, Max Verstappen

Forma-1, USA Nagydíj, Gasly, Toro Rosso, Sainz, McLaren

Forma-1, USA Nagydíj, Kvjat, Toro Rosso, Giovinazzi, Alfa Romeo, Stroll, Pérez, Racing Point

Forma-1, USA Nagydíj, Russell, Kubica, Williams
Forma-1, USA Nagydíj, Kubica, Williams, Albon, Red Bull

Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Bottas
Forma-1, USA Nagydíj, Kvjat, Toro Rosso

Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Norris, McLaren

Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Ricciardo, Renault
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Bottas, James Allison
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercede, Bottas, James Allison

Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Matthew McConaughey

Forma-1, USA Nagydíj, Albon, Sainz, Red Bull, McLaren
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Bottas, Mercedes

„Nagyon megterhelő volt a mai verseny. Tegnap is igen nehéz napunk volt, Valtteri remek munkát végzett, én pedig ma fel akartam zárkózni, hogy hozzam a kettős győzelmet a csapatnak. Nem hittem, hogy az egykiállásos taktika működhet. Dolgoznak bennem az érzelmek, megtisztelő, hogy a legnagyobbak között lehetek” – utalt a brit pilóta Schumacherre és az ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangióra.

Hamilton a 18 futamból 10-et megnyert az idén, 31 verseny óta folyamatosan pontot szerez, ennél hosszabb sorozatot csak ő maga teljesített korábban, 33 futammal.

„Amikor 6-7 éves voltam, az édesapám azt mondta, hogy sohase adjam fel. Ez a családi mottónk. Olyan keményen igyekeztem, ahogy csak tudtam, reménykedtem, hogy győzhetek, de ez ma sajnos nem volt benne a gumikban” – mondta a brit pilóta, aki köszönetet mondott tágabb családjának, a szurkolóinak és a csapatának is.

Hamilton másodszor nyerte meg a világbajnokságot Austinban Forrás: Getty Images/2019 Peter J Fox/Peter J Fox

Hamilton 34 esztendős, lényegében ugyanannyi idős, mint Schumacher volt a hatodik világbajnoki címe idején, és a hétvégén kijelentette, még 2021-ben is szeretne versenyezni, így jó esélye van arra, hogy minden rekordot átírjon a Forma-1-ben. „Nem tudom, mi lesz a bajnoki címekkel, de sportolóként olyan friss vagyok, amennyire csak lehetek. Készen állok a következő futamra.”

Noha Bottas remekül vezetett és feledtette, hogy Austinban korábban nem vezette a mezőnyt és a legjobb 4 közé sem tudott beférni, ez a nap Hamiltonról szólt. „Nagy gratula Lewisnak. Személy szerint kudarcot vallottam az idei célommal, de jövőre mindig újra lehet próbálkozni. Megérdemli, erős teljesítményt nyújtott a szezon során” – mondta Bottas.

Forma-1, USA Nagydíj, rajtrácslányok
Forma-1, USA Nagydíj, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Leclerc, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Gasly, Toro Rosso
Forma-1, USA Nagydíj, Ricciardo, Renault
Forma-1, USA Nagydíj, Ricciardo, Renault
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Lando Norris, McLaren, Alex Albon
Forma-1, USA Nagydíj, Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt, Bottas, Mercedes, Vettel, Leclerc, Ferrari, Hamilton
Forma-1, USA Nagydíj, rajt, Vettel Ferrari, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Leclerc, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Bottas, Verstappen, Red Bull, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Albon, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Vettel, Leclerc, Ferrari, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Red Bull, Max Verstappen
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Gasly, Toro Rosso, Sainz, McLaren
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kvjat, Toro Rosso, Giovinazzi, Alfa Romeo, Stroll, Pérez, Racing Point
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Russell, Kubica, Williams
Forma-1, USA Nagydíj, Kubica, Williams, Albon, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Bottas
Forma-1, USA Nagydíj, Kvjat, Toro Rosso
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Norris, McLaren
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Ricciardo, Renault
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Bottas, James Allison
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercede, Bottas, James Allison
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kvjat, Toro Rosso
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Matthew McConaughey
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Albon, Sainz, Red Bull, McLaren
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, rajtrácslányok
Forma-1, USA Nagydíj, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Leclerc, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Gasly, Toro Rosso
Forma-1, USA Nagydíj, Ricciardo, Renault
Forma-1, USA Nagydíj, Ricciardo, Renault
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Lando Norris, McLaren, Alex Albon
Forma-1, USA Nagydíj, Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt, Bottas, Mercedes, Vettel, Leclerc, Ferrari, Hamilton
Forma-1, USA Nagydíj, rajt, Vettel Ferrari, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Leclerc, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Bottas, Verstappen, Red Bull, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Albon, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Vettel, Leclerc, Ferrari, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Red Bull, Max Verstappen
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Gasly, Toro Rosso, Sainz, McLaren
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kvjat, Toro Rosso, Giovinazzi, Alfa Romeo, Stroll, Pérez, Racing Point
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Russell, Kubica, Williams
Forma-1, USA Nagydíj, Kubica, Williams, Albon, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Bottas
Forma-1, USA Nagydíj, Kvjat, Toro Rosso
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Norris, McLaren
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Ricciardo, Renault
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Bottas, James Allison
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercede, Bottas, James Allison
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kvjat, Toro Rosso
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Matthew McConaughey
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Albon, Sainz, Red Bull, McLaren
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, rajtrácslányok
Forma-1, USA Nagydíj, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Leclerc, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Gasly, Toro Rosso
Forma-1, USA Nagydíj, Ricciardo, Renault
Forma-1, USA Nagydíj, Ricciardo, Renault
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Lando Norris, McLaren, Alex Albon
Forma-1, USA Nagydíj, Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt
Forma-1, USA Nagydíj, rajt, Bottas, Mercedes, Vettel, Leclerc, Ferrari, Hamilton
Forma-1, USA Nagydíj, rajt, Vettel Ferrari, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Leclerc, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Bottas, Verstappen, Red Bull, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Albon, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Vettel, Leclerc, Ferrari, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Vettel, Ferrari
Forma-1, USA Nagydíj, Red Bull, Max Verstappen
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Gasly, Toro Rosso, Sainz, McLaren
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kvjat, Toro Rosso, Giovinazzi, Alfa Romeo, Stroll, Pérez, Racing Point
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Russell, Kubica, Williams
Forma-1, USA Nagydíj, Kubica, Williams, Albon, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Bottas
Forma-1, USA Nagydíj, Kvjat, Toro Rosso
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Norris, McLaren
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Ricciardo, Renault
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Bottas, James Allison
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercede, Bottas, James Allison
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Verstappen, Red Bull
Forma-1, USA Nagydíj, Bottas, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Kvjat, Toro Rosso
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes, Matthew McConaughey
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Mercedes
Forma-1, USA Nagydíj, Albon, Sainz, Red Bull, McLaren
Forma-1, USA Nagydíj, Hamilton, Bottas, Mercedes

A versennyel kapcsolatban elmondta: „Szép győzelem ez jó érzés. Tegnap óta jól éreztem magam az autóban, erős volt a versenytempónk, és a feladatra összpontosíthattam a hétvégén. Ez nem volt elég, Lewis megszerezte a bajnoki címet. Nem voltam biztos abban, hogy melyik stratégia bizonyul jobbnak, de elég jó volt a tempóm, hogy működőképessé tegyem a kétkiállásos taktikát.”

A finn pilóta elárulta, a futam során mindig akadt feladata.

„Gyorsan eltelt a verseny, mert mindig volt célom, előnybe kellett kerülnöm vagy ledolgozni a hátrányt, úgyhogy igen élvezetes volt. Végül is jól sikerült, volt, amikor aggódtam egy kicsit, hogy Lewis abroncsai kibírják a végéig, de a kétkiállásos taktika bevált nekem, úgyhogy örülök a végkifejletnek” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

„A szezon második fele jól alakul a számomra, a nyáron lendületbe jöttem, és nagyon jól érzem magam az autóban. Van még egy pár verseny, remélem, győzelmekkel. Mivel elvesztettem a világbajnokságot, már várom a jövő évet. Mindenképpen úgy érzem, hogy minden téren jó irányba tartok, fejlődök, egyre gyorsabb vagyok, úgyhogy alig várom a következő évet.”

Hamilton a családjának és csapatának is üzent

Bár a győzelem ezúttal nem jött össze, Hamilton volt a nap hőse. Már a leintés után is kiemelte, hogy több családtagja, köztük édesapja, édesanyja és nevelőanyja is a helyszínen van, a Sky Sportsnak is kiemelte, hogy sokat jelent számára a szerettei jelenléte. Méltatta csapatát és a néhai Niki Laudát is, aki májusi haláláig a Mercedes-istálló egyik kulcsfigurája volt.

„Nagyon hálás vagyok mindenkinek a gyárban és a csapatnál, nagyon keményen dolgoztak, hogy lehetővé tegyék azt, amit elértünk. Igazi kiváltság és megtiszteltetés ennél a csapatnál lenni, és rendelkezni ezekkel a lehetőségekkel, hogy ilyen teljesítményt nyújthassak. Niki nagyon hiányzik, ma ő is megemelte volna a sapkáját.”

„Tegnap azt mondta volna, hogy túl sokat fizet nekem, vagy még nekem kellett volna neki, de ma megemelte volna a sapkáját. Nélküle nem tudtam volna elérni ezt. Lélekben velünk van.”