Vágólapra másolva!
A Red Bull pilótái a harmadik és a hatodik rajtkockát szerezték meg az USA Nagydíjra, Max Verstappennek az időmérős tempója, Alex Albonnak pedig a lágy gumik lehetnek biztatóak a vasárnapi futamra.

Noha a szabadedzések és az időmérős hátránya alapján a pole pozícióra is jó esélye lehetett volna, a Valtteri Bottastól mindössze 67 ezreddel elmaradó, az első, még jobb körülmények között autózott körében két komolyat is hibázó Max Verstappen nem volt elégedetlen,

mivel szerinte a jó időmérős tempója jó előjel a versenyre.

„Nagyon jó, hogy ezen a pályán ennyire versenyképesek vagyunk és ilyen eredményt értünk el. Nagyon szoros volt az időmérő – nyilatkozta a holland. – Normális esetben elég jók vagyunk a versenyen, ezúttal pedig az időmérőn is azok voltunk, ami igencsak reménykeltő holnapra.”

Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj, Tommy Hilfiger
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Sean Bratches, Liberty Media, USA Nagydíj
Forma-1, Toto Wolff, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, USA Nagydíj

Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj

Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, USA Nagydíj

Forma-1, Robert Kubica, Williams Racing, USA Nagydíj

Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj, Mission Winnow
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, USA Nagydíj

Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, USA Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Mattia Binotto, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj

Forma-1, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, USA Nagydíj

Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Daniel Ricciardo, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton szurkolója, USA Nagydíj
Forma-1, Peter Bonnington, Mercedes, USA Nagydíj

Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, USA Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, USA Nagydíj

Forma-1, Romain Grosjean, Haas F1 Team, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, USA Nagydíj

Forma-1, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, USA Nagydíj

Forma-1, Sebastian Vettel, Valtteri Bottas, Max Verstappen, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, USA Nagydíj

Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, USA Nagydíj

Alex Albon már kevésbé lehetett elégedett, ugyanis csak a hatodik rajtkockát szerezte meg, utolsó gyorskörében ráadásul ő is javíthatott volna, de szélesre futott a 19-es kanyarban, ami miatt törölték az idejét.

A thai pilóta a Q2-ből a topcsapatok versenyzői közül egyedüliként lágy gumi jutott tovább, ami előny lehet neki a rajtnál és az első körökben.

„Az első szabadedzés még elég jó volt, aztán a második és a harmadik tréningen szenvedtem. Az időmérőn az autó jó volt,

Holnap a lágyakon indulok, úgyhogy remélhetőleg jó rajtot tudunk venni, el tudjuk kerülni a balesteket, aztán meglátjuk” – nyilatkozta Albon a Sky Sportsnak.