Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel és Max Verstappen sem szeretné, ha a Forma-1 USA Nagydíj előtt bejelentett 2021-es szabályai túlságosan visszalassítanák az autókat, azok 2017-es felgyorsítása óta ugyanis szórakoztatóbbnak tartják a vezetést.

Az USA Nagydíj csütörtöki napján bejelentették, hogy a Motorsport Világtanács egyhangúlag elfogadta a Forma-1 2021-es szabályait. Hogy az új regulák, köztük az autókra vonatkozók elérik-e a céljukat, majd csak a 2021-es szezonban fog kiderülni, azonban egyelőre mindenki bizakodó, hogy a kocsik lényegesen könnyebben fogják tudni követni egymást.

Nikolasz Tombazisz, az F1 formaaautós bizottságának elnöke kifejtette, hogy az új szabályok megalkotásánál ez volt a fő szempont, nem pedig az, hogy milyen gyorsak legyenek a 2021-es kocsik, amelyek – bár pontos becsléssel nem szolgálhatnak – várhatóan 3-3,5 másodpercet veszítenek körönként a jelenlegi autókhoz képest. Sebastian Vettel és Max Verstappen is a lassulás ellen van, noha mindketten elismerték, hogy a lényeg a versenyzés javítása.

Nem akarják, hogy lassabbak legyenek a 2021-es autók a jelenlegieknél Forrás: F1

A Forma-1-ben az autók tempójának növekedését időről időre igyekeznek visszafogni a szabályalkotók, azonban míg a múltban konkrétan emiatt hoztak új szabályokat (vagy ellenkezőleg, gyorsítani akarták az autókat, mint például 2017-ben), a mostani reguláknak ez csak amolyan mellékhatása lesz, a fókusz azon volt, hogy könnyebben tudják egymást követni a kocsik. Nikolasz Tombazisz nem aggódik amiatt, hogy túl nagy lesz a teljesítménybeli visszaesés a mostani autókhoz képest, ráadásul már a mostani 2021-es modell is igen jó körökre lenne képes, az elkövetkező másfél évben ezen pedig csak javítani fog a csapatok munkája.

Mindezzel együtt az F1 vezetése arra számít, hogy 2021-ben valahol a 2016-os autók szintjén lesznek köridő tekintetében.

A 2017-es szezonra léptek életbe azok a változtatások, amelyek jelentősen gyorsítottak a kocsikon (2016-hoz képest átlagosan körönként 2,3 másodperccel, de Barcelonában például 5,5 másodperccel), így viszont az előzést is nehezebbé tették. Ross Brawn, az F1 sportért felelős ügyvezető igazgatója ma sem igazán érti, mi szükség volt óriási mértékben megnövelni a leszorítóerőt 2017-re, mikor azzal csak a versenyzésnek ártottak. „Nem hiszem, hogy 2017 előtt bárki is panaszkodott volna arra, hogy túl lassúak az autók" – mondta Brawn.

2017-re jelentősen gyorsultak az autók az előző évhez képest Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnoka azonban most panaszkodik, ő ugyanis kifejezetten jó dolognak tartja a 2017-es szabályváltozást, a 2016-os autóknak pedig a jelentősen kisebb kanyarsebességet rótta fel.

– nyilatkozta Vettel. – Nyilván nagyon kicsit volt a légellenállás, ami nagyszerű volt az egyenesben, nekünk azonban az nem izgalmas. Az autók jelentősen lassabbak voltak, mint pár évvel azelőtt."

Vettel véleményét osztotta Max Verstappen is, ő sem szeretne sokkal lassabb autókat.

„Természetesen 2-3 másodpercen belül akarunk lenni a mostani köridőkhöz képest, mert ha már 4-5 másodpercre leszünk, az már kicsit lassúnak fog érződni, ugyanakkor ez szerintem még csak a kezdet, biztos vagyok benne, hogy a csapatok autói kissé máshogy fognak kinézni a most bemutatottnál, várjuk meg, hogy fog mindez működni idővel" – nyilatkozta a holland, aki elismerte: a 2017 előtti autók vezetését jóval kevésbé élvezte, mint a mostaniakét.

Vettel nem akar lassabb autókat Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Olyan szempontból talán nem kell aggódnia sem Verstappennek, sem Vettelnek, hogy a 2016-os autók jóval nagyobb tempóra voltak képesek az egyenesben, mint a mostani, nagyobb légellenállású modellek, a mai autókkal összehasonlítva ott tehát időt nyertek, így ahhoz, hogy annyival lassabbak legyenek, a kanyarokban kellett rengeteg időt veszíteniük. Ezzel szemben a 2021-es autók várhatóan nem lesznek gyorsabbak az egyenesekben, vagy ha igen, nem annyival, mint a 2016-osok, így a kanyartempójukban nem kell drasztikus visszaesésre számítani az emlegetett 3 másodperces hátrány összeszedéséhez.

Brawnnal ellentétben Vettel nem gondolja, hogy rossz dolog volt gyorsítani az autókon 2017-re, szerinte a baj inkább azok súlyával van, pontosabban a minimum tömeggel,

amely már így is minden korábbinál nagyobb, 2021-től pedig tovább növekszik. „Szerintem a rossz irány az, hogy az autók ennyire nehezek. Ez nyilván bizonyos mértékig a biztonsági előírások miatt van, ezt viszont szerintem mindenki elfogadja.

– mondta a négyszeres világbajnok, aki elismerte, hogy ha beválnak az új szabályok, mindettől függetlenül azért lesz ok az örömre. – Azt a célt tűztük ki, hogy teszünk egy lépést előre. Most van egy elképzelésünk, mindenki várta már ezt a napot. Most meg kell próbálnunk megérteni, hogy pontosan mit is jelent ez az elképzelés. Papíton ezek mindig nagyszerűek, a következő hetekben kicsit kézzelfoghatóbbá fognak válni. Lényegtelen az autók kinézete, ha jobb és szórakoztatóbb lesz a versenyzés, akkor az győzelemmel ér fel."