Vágólapra másolva!
Michael Masi, az F1 versenyigazgatója tagadta, hogy a provokatív nyilatkozata miatt büntették meg Max Verstappent a Mexikói Nagydíj időmérője után. Állítja, eleinte más feladatokkal volt elfoglalva.

Hiába futott pályacsúcsot, Max Verstappen nem tarthatta meg a pole pozíciót a Mexikói Nagydíj időmérő edzése után, mert büntetést kapott, mivel nem lassított Valtteri Bottas balesete színhelyén. A helyzet a visszajátszások alapján egyértelműnek tűnt, volt sárga zászló a pálya szélén, az adatokból is látszott, hogy Verstappen nem lassított, és ő is egyértelműen bevallotta ezt.

Az FIA eleinte mégsem vizsgálta az esetet, a sajtótájékoztató után azonban beidézték Verstappent, úgy tűnt, hogy az elhangzottak sarkallták erre a sportfelügyelőket, de Michael Masi, az F1 versenyigazgatója tagadta ezt. Elismerte azonban, hogy ő csak a sajtótájékoztató után küldte át az esetet a sportfelügyelőknek, de ők már ekkor foglalkoztak az üggyel.

Akadt teendő a baleset helyszínén Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

„Az események sorában Valtteri egészsége volt a legfontosabb, hogy az orvosi autó odaérjen, és biztosan rendben legyen. Utána az autót kellett visszajuttatnunk a csapathoz, majd a harmadik feladat az volt, hogy megjavítsuk a pályát a következő eseményhez – utalt a Porsche Szuperkupa versenyére a Racefans-nek.

Elmondása szerint Masi rögtön áttekintette a Bottas után érkező három autó, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Verstappen adatait. Úgy vélte, Hamilton esetében könnyű volt elbírálni a helyzetet, mert nem voltak sárga zászlók, annak ellenére, hogy a sportbíró gyorsan kapcsolt, és mire Vettel és Verstappen odaért, már megjelent a figyelmeztetés.

„A sportfelügyelők ekkor egy meghallgatás kellős közepén voltak a Toro Rossóval és a Renault-val egy feltételezett veszélyes kiengedés miatt, ezért nem tudták kiküldeni a behívókat a meghallgatásra, ami a formális értesítés. Amint a Renault és a Toro Rosso meghallgatása véget ért, megírták a behívókat, és ekkor már én is beszámoltam nekik az esetről.”

Masi kijelentette, Verstappen felvetésével ellentétben nem volt lehetőség arra, hogy csak a második mért körét töröljék, és így megtartsa az első mért körével is elért pole pozíciót.

„A sportfelügyelőknek szóló iránymutatás szerint egy sárga zászló figyelmen kívül hagyása már régóta három rajthelyes büntetést jelent – mondta az ausztrál szakember. – Dupla sárga zászló esetén a büntetés öt rajthelyes” – részletezte.