Vágólapra másolva!
A hatodik világbajnoki címe küszöbén álló Lewis Hamilton kijelentette, még mindig imád a Forma-1-ben versenyezni és annak ellenére is kiáll a környezetvédelem mellett, hogy nem az F1-es pilóták a legjobb példák erre.

Bajnokavatás lehet a hétvégén a Forma-1-ben, de a helyszíni újságírókat ehelyett Lewis Hamilton környezetvédelemmel kapcsolatos bejegyzései foglalkoztatták az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján Mexikóban. Hamilton a Japán Nagydíj után jelentetett meg komor hangvételű posztokat, ezekben a környezetvédelemre hívta fel a figyelmet és a vegán étrend mellett korteskedett.

A brit pilótát rengetegen bírálták a közösségi médiában, mert sokan nem tartották hitelesnek, hogy Hamilton a húsfogyasztás mellőzésére buzdít a Föld megóvása érdekében, miközben autóversenyzéssel foglalkozik, sokat repül és luxusautókat tart.

Hamilton a Mexikói Nagydíj helyszínén Forrás: Getty Images,/2019 Getty Images/Clive Mason

A bírálók között van Fernando Alonso is, de Hamiltont nem hatotta meg korábbi csapattársa álláspontja, és Jean-Eric Vergne felvetését is elutasította, miután a francia pilóta azt javasolta, hogy a Mercedes pilótája próbáljon szerencsét a Formula E-ben is. Elismerte, hogy nehéz lehet elfogadni a környezetvédelem érdekében tett fellépését, de ettől nem riad meg.

„Nem egyszerű a helyzet, mert valóban körbeutazzuk a világot, hogy Forma-1-es autókkal versenyezzünk, az ökológiai lábnyomunk nyilvánvalóan nagyobb egy átlagos háztartásnál, de ez nem jelenti azt, hogy félnünk kellene kiállni a pozitív változások mellett. Mindig keresem, hogyan tudnék fejlődni és idővel tudatosabb lettem azzal kapcsolatban, hogy hathatok a világra” – nyilatkozta.

Hamilton úgy vélte, elsősorban a társadalmakon múlik, hogy foglalkoznak-e környezetvédelem problémájával, azt mondta: „Úgy érzem, semmi jót nem tettem, ha nem hozom szóba." Kijelentette, az étrendje „elég drasztikus" átalakítása mellett a közvetlen környezetében is próbál változást elérni az életmód terén.

Divatkollekciója nagyrészt környezetbarát anyagokból áll Forrás: AFP/2018 Getty Images/Charles Coates

„Az év végére próbálok karbonsemlegessé válni. Senkit sem engedek az irodámban és a háztartásomban sem, hogy műanyagokat vásároljon. Azt akarom, hogy egészen a dezodorig és a fogkeféig minden újrahasznosítható legyen. A saját életteremben a lehető legnagyobb változásokat akarom elérni” – jelentette ki.

„Több, mint egy évvel ezelőtt eladtam a repülőgépemet, most már sokkal kevesebbet repülök, leginkább polgári járatokkal. Ez nagy változás a szokásaimban. Ha lehetséges, próbáltam is kerülni az utazgatást, nyaralás helyett is inkább az Egyesült Királyságban, Bedfordshire-ben maradtam a családommal.”

A Mercedes pilótája elárulta, a csapatával is sokat dolgozik, hogy elérjék a karbonsemleges működést, valamint megemlítette, hogy az üzemi konyhájukban is sok a műanyag, ezért a vizet lebomló anyagból készített palackokban kínálják. Az anyacéget környezetbarát kárpitok bevezetésére ösztönzi, és divatkollekciójában lévő darabok majdnem 70%-a újrahasznosított anyagokból készül. Azt tervezik, hogy ezt az értéket tovább növelik.

Hamilton két hete még benzinfaló sportkocsikról posztolt képeket, de Mexikóban azt mondta, elektromos Mercedesre vált Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Vettem egy elektromos Smartot – folytatta a közlekedési szokásainak részletezését. – Több autómat is eladtam, még azokat is, amelyeket nem akartam, mert még mindig imádom őket és keményen dolgoztam értük. Igazából nem is vezetek sokat, és szerencsém is van, mert a Mercedes világszerte ellát autókkal. Van például három az Államokban, de visszaküldtem őket, és kértem EQC-kat.”

„Londonban van egy Maybachom is, amit imádok. Az most nem igazán passzol ahhoz, amiért küzdök, de le akarom cserélni EQC-ra vagy hibridre. Úgy tudom, a jövő év végén abból is lesz hibrid. Folyamatosan alkalmazkodom, de ezt nem lehet gyorsan megoldani.”

„Nem tudom, hogy mi mást tehetnék – összegzett. – Még mindig imádok versenyezni, és ezt folytatni akarom.”