Vágólapra másolva!
Egy frissen megjelent pénzügyi kimutatásból kiderül, hogy a tavalyi évben a Mercedes Forma-1-es csapata közel azonos mennyiségű pénzt termelt, illetve költött, mint 2017-ben. Ugyanakkor a kiadás jelentősen túllépi a 2021-ben várható költségvetési plafont.

A Mercedes F1-es istállójának költségvetése alig változott az elmúlt két szezonban, derül ki a csapatot működtető vállalat éves jelentéséből. A tavalyi évben mind a bevétel, mind a kiadás kevesebb mint 2 millió angol fonttal növekedett 2017-hez képest, ellentétben az egy évvel korábbi időszakkal. A jelentésben az is látható, hogy az anyacég aránylag kis összeggel járul hozzá a csapat működéséhez.

A Mercedes Forma-1-es istállójának bevétele 337,2 millióról 338,4 millió fontra nőtt. Az összeg az F1-es díjazásokból, a szponzori pénzből, valamint a Daimler AG támogatásából tevődik össze. A kiadás 309,7 millióról 311,4 millió fontra emelkedett, ami azt jelenti, hogy a csapat mindenkinél hatékonyabban működött, ugyanis megszerzett pontonként kevesebb mint 500 ezer fontot költött. A címvédő adózás után 13,3 millió fontnyi profitot könyvelhetett el.

A Mercedes sok pénzből, de jól gazdálkodik az F1-ben Forrás: DPPI/Florent Gooden

A 2016-os és 2017-es évek között ennél jóval nagyobb volt az eltérés, ami a drasztikus szabályváltozások miatti kutatás-fejlesztésre fordított magas összegnek tudható be. A mostani állandó szabályok következtében a csapat is stabil költségvetésre törekszik.

A jelenlegi működés azonban hosszú távon nem lesz fenntartható, ugyanis 2021-ben valószínűleg bevezetik a költségplafont, ami 175 millió dollárban, vagyis jelenlegi árfolyamon körülbelül 143,1 millió fontban maximálja a csapatok kiadásait. Ez a Mercedes tavalyi költségeinek felénél is kevesebb, igaz, a költségplafonba egyebek mellett nem számítanak majd bele a pilóták és a kiemelt vezetők fizetései és a marketingköltségek sem.

Hamilton révén a Mercedes tavaly is világbajnok lett Forrás: DPPI/Dppi

A kiadásokhoz az anyacég is hozzájárult: a Daimler AG 64,3 millió fonttal támogatta a csapatot, ami 4 millióval több, mint a 2017-es évben. Ugyanakkor az istálló ebből 25,3 millió fontot vissza is térített a Daimler egyik leányvállalatának, a motorokat gyártó HPP-nek. Így az anyacég összességében csupán 39 millió fonttal járul hozzá az F1-es projekthez.

A jelentés további részletekről is beszámol. Többek között kiderül, hogy a foglalkoztatottak száma 912-ről 968-ra emelkedett, ami 6,5 millió fontos bérköltség-növekedést eredményezett. Továbbá a csapat a közvetítési jogdíjak 24%-ában részesült, ami összesen 3,7 milliárd dollárnyi hirdetésből származó bevételt jelent az istálló kereskedelmi partnereinek.

Az F1 fontosságát és jelentőségét maga a csapat is próbálja hangsúlyozni: „A Forma-1-es sikerekkel párhuzamosan a Mercedes-Benz értéke 31,9 milliárdról 48,6 milliárd dollárra nőtt 2013 és 2018 között [az Interbrand adatai szerint]. A projekt nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a cég a világ 8. legértékesebb márkája legyen.”