Vágólapra másolva!
Több baleset is történt a Szingapúri Nagydíj során, de büntetést csak egy, szinte észrevétlen kihágás miatt szabtak ki a sportfelügyelők.

Büntetést kapott a Szingapúri Nagydíj leintése után a 10. helyen célba érő Antonio Giovinazzi, mivel a sportfelügyelők szerint túlságosan közel ment az egyik, műszaki mentést végző munkagéphez. Az olasz pilóta akkor helyezkedett rosszul, amikor George Russell autóját próbálták kiemelni a pályáról, miután Romain Grosjean nekilökte őt a falnak.

A pilótákat arra utasították, hogy a 8-as kanyarnál maradjanak a pálya jobb oldalán, mert sportbírók és egy munkagép is dolgozott a helyszínen, miközben dupla sárga zászlós figyelmeztetés volt érvényben. A sportfelügyelők elfogadták, hogy Giovinazzi tartotta az előírt szintidőt, de „talán nem vette figyelembe, hogy a munkagép is mozog”, ezért veszélyt okozott a pályabírók számára.

Giovinazzi túl közel ment a munkagéphez Forrás: F1 TV

Az Alfa Romeo versenyzője 10 másodperces időbüntetést kapott, de még így is a 11. helyezett Grosjean előtt rangsorolták őt. A francia pilóta idézte elő az egész helyzetet azzal, hogy Russellt kiejtette a versenyből. A brit pilóta a baleset után elmondta, nem fogadja el a Haas-pilóta védekezését.

– mondta a Williams versenyzője. – Kár, hogy ez tönkretette a versenyemet, az övét viszont nem. Talán ezért is nem érzi, hogy ő a hibás. Ha ugyanez az eset újra előfordulna, akkor sem csinálnék másként semmit” – szögezte le az újonc, akivel a sportfelügyelők nem értettek egyet teljesen, mert megállapították, hogy egyik versenyző sem okolható az ütközés miatt.

Grosjeannak valóban nem maradt hely, de Russell szerint fel kellett volna adnia a kanyart Forrás: F1 TV

Russell azonban kiállt az igaza mellett. Szerinte Grosjeannak joga volt beszúrni mellé, egymás mellett is haladtak, de szerinte a kanyarból kifelé már ő volt előrébb fél-háromnegyed autóhossznyival.

„Ezen a ponton a belül lévő srácnak már joga van elfoglalni az ideális ívet, és a kívül haladónak fel kell adnia azt a kanyart. Nem is tudom, mit akart csinálni, mert ha kicsit elszántabb lett volna, akkor sem tudott volna előzni.”