Társoldalunk:

Mindenhonnan az üresség és a fájdalom sugárzott

2019.09.01. 06:58

Előbb a szokásos, a nagy bukásokat követő nyüzsgés lett úrrá a paddockon, Spa-Francorchamps-ban, majd nagyon rövid idő alatt az egész átment egy borzalmasan nyomasztó, csak ritkán tapasztalható fájdalmas várakozásba. Aztán egyszer csak odalett a remény: befutott a szörnyű hír, hogy Anthoine Hubert szombat délután 18:35-kor a pálya kórházában életét veszítette.

Amikor az F2-esek szombati futamának rajtja után néhány pillanattal egyesek felhördültek a sajtóteremben, az F1-es kvalifikáció utóhatásait emésztgető többségből sokan még csak fel sem kapták a fejüket, úgy gondolván, hogy „na ja, az agresszív fiatalság megint keményen ugrott egymásnak, volt már ilyen nemegyszer…” Aztán hirtelen döbbent csend következett: a laptopok előtti görnyedésből felocsúdó újságírók közül többen szó szerint tátott szájjal bámulták a roncsokat, azonnal megvilágosodva, hogy itt valami egészen komoly szörnyűség történt. Az ébresztő pofont végül az adta, hogy a versenyt nemcsak félbeszakították, hanem azonnal le is fújták, az incidens ismétlése pedig a szokásoktól eltérően az ég szerelmére sem akart elindulni.

Gyorsan kiderült, hogy nem a fiatalok csínytevése volt, hanem súlyos baleset történtForrás: AFP/Remko De Waal

Mit lehet ilyenkor tenni? Azonnali kutakodás YouTube-on, Twitteren, ahonnan nemcsak az élő adás felvétele, hanem egy szurkolói videó is előkerült. Ezeket újfent megtekintve már mindenkiben tudatosult, hogy itt bizony nagy lehet a baj, de természetesen mindenki azt várta, hogy jöjjön már a fránya közlemény: mindenki jól van, senkinek nem esett baja. Csakhogy ilyen közlemény nem érkezett, sőt, semmi más sem: hiába indult információt gyűjteni a temérdek forrással rendelkező nemzetközi sajtó minden irányba, érdemi, megbízható információval senki nem tudott szolgálni. Egyetlen intő jel akadt, mégpedig az, hogy 

a mentőhelikoptert senki nem látta felszállni: ha ez biztató információmorzsák érkezése után van így, mindenki tudja, hogy minden rendben. Az viszont, hogy teljes volt a hírzárlat, inkább a balsejtelmet erősítette. 

Hallottunk mindenféle pusmogást a roncsból kibányászhatatlan pilótákról, kisebb és nagyobb, súlyosabb és kevésbé súlyos sérülésekről, míg az első igazán komoly, rosszat sejtető jelet az adta, amikor az F1 paddock népe átköltözött az F2-esekhez, egyenesen a szériát irányító Bruno Michel irodájának is otthont adó hospitality-helyiség elé, a főnök pedig épp rohant valahová.

Hubert a feltörekvő versenyzők ígéretes tagja voltForrás: Joe Portlock / LAT Images / FIA F2 Championship

A motorsportbiznisz által vésett barázdák most még mélyebbek voltak a francia üzletember arcán, amelyre rá volt írva, hogy tényleg megtörténhetett a legrosszabb is. Ott érte az információéhes siserahadat az FIA közleménye, amelyben megerősítették: Anthoine Hubert, a BWT-Arden pilótája, a GP3 tavalyi bajnoka, a Renault Sport pilótaképző akadémiájának rangidős növendéke a pálya kórházában belehalt sérüléseibe. 

Ami ezután következett, azt sem szavakkal, sem fotókkal, sem videofelvételekkel nem lehet visszaadni. 

Giuliano Alesi a Trident kamionjának tövében zokogva próbált szembenézni az elfogadhatatlannal, a mindig mosolygós és nyugodt listavezető, Nyck de Vries a döbbenettől eltorzult arccal keresett valahol egy nyugodt szegletet, könnycseppekkel a szemében. Akármerre nézett az ember, az F2-es pilótaapukákra, egyéb családtagokra, a sorozat hospitality-helyiségének rutinos dolgozóira, a csapatok mérnökeire és szerelőire, mindenhonnan az üresség és a fájdalom sugárzott.

Hubert, De Vries és Schumacher a Hungaroringen - a pilóták küzdenek egymással, de közösséget is alkotnakForrás: Joe Portlock / LAT Images / FIA F2 Championship

S persze annak felismerése, hogy hiába a mérhetetlen sok erőfeszítés, az ilyen célokra költött borzalmas mennyiségű pénz: a versenyzés biztonsága nagyon sokat javult, de a veszély, a halál árnyéka így is ott lappang, elég egyetlen rossz momentum, és máris kész a baj, máris oda egy emberélet. Jelen esetben Hubert-é, akinek személyében egy olyan pilótát veszített a motorsport világa, akiről 

tényleg joggal lehetett feltételezni, hogy hamarosan ott dönget majd az F1-ben legjobb cimborái, Pierre Gasly, Esteban Ocon és Charles Leclerc mellett, sőt, talán még borsot is tör majd az orruk alá. 

Ők hárman igazán közeli barátai voltak az elhunyt pilótának, összejártak családilag, együtt vakációztak, és amikor csak lehetett, együtt lógtak mindenfelé. Mindhárom F1-es versenyző arca olyan érzelmekről árulkodott, amilyet talán a Jules Bianchi temetésén készült fotókon lehetett csak látni.

A BWT Arden-csapat egyik tagja a baleset után - a motorsportközösség minden résztvevőjét megrázza egy ilyen tragédiaForrás: AFP/John Thys

Alain Prost, a Renault-vezérkar oszlopos tagja mindhárom érintettnél több tragédiát látott, tapasztalt és élt meg, de ez a mostani padlóra küldte a mindig kimért négyszeres vb-elsőt, ami nem csoda. Hubert túlzás nélkül a szeme fénye volt, rendületlenül hitt az ifjoncban a nehezebb, ínségesebb időkben is, az utóbbi egy, másfél évben pedig számos alkalommal jelentette ki széles nyilvánosság előtt: a francia márka F1-es istállójának dicsőséges jövőjét látja honfitársában. Álma ezen a délutánon a másodperc törtrésze alatt szállt tova, amit láthatóan nem is nagyon tudott hová tenni: 

amikor a Renault idén felavatott motorhome-ja előtt elkezdtek gyülekezni a tudósítók, az üveghomlokzatnak köszönhetően jól láthattuk, hogy többször is elindult kifelé, de mindannyiszor visszafordult. Az arcára volt írva: szívesen világgá kürtölné bánatát, de inkább meggyőzte magát az ellenkezőjéről. Végül egy közlemény érkezett, amelyben Prost közvetlen kollégája, a csapatfőnök Cyril Abiteboul méltatta az élők sorából eltávozott tehetséget.

Prost nem tudta szavakba önteni az érzéseitForrás: Mészáros Sándor / F+1 blog

Sokszor gondoljuk túlzottan sokat puffogtatott frázisnak a minden belépőkártyán szereplő figyelmeztetést, hogy a motorsport veszélyes, időről időre, újra és újra rá kell jönnünk, hogy bizony ezt mindig komolyan kell venni. A versenyhétvégék egy-egy átlagos napjának végén, a pályáról távozva mindenki sietve, unott rutinnal húzza le azt a bizonyos belépőkártyát az elektronikus kapunál, megfeledkezve arról, hogy köszönetet mondjunk az égieknek azért, hogy nem történt baj. Ezen a belgiumi szombaton bárki szívesen köszönetet mondott volna az isteni gondviselésnek, ha vissza lehetett volna csinálni az egészet, de sajnos ezt nem lehet. Csak tanulni belőle, mégpedig nagyon sokat…

Isten veled, Bajnok! Nyugodj békében, Anthoine Hubert!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK