Vágólapra másolva!
Alapvetően a saját pilótáik közül szeretnék kiválasztani a Red Bull menedzserei, hogy ki lesz Max Verstappen csapattársa 2020-ban, de Christian Horner külső igazolást sem tart kizártnak.

Felbolydult a méhkas az F1-es pilótapiacon, miután a Mercedes bejelentette, hogy megtartják Valtteri Bottast a 2020-as szezonra, a Renault pedig megerősítette, hogy Esteban Ocon veszi át Nico Hülkenberg helyét. E két dominó eldőlése áttételesen játékba hozza a Le Mans-i 24 órás verseny korábbi győztesét, akit a szezon elején összefüggésbe hoztak a Red Bull egyik ülésével.

Azzal az üléssel, amit Pierre Gasly a Magyar Nagydíj után elvesztett, annak ellenére, hogy a főnökei még a Hungaroringen is azt állították, hogy a francia versenyző kitölti a szezont Max Verstappen oldalán. A paddock bennfentesei már régóta pletykálják, hogy a Red Bull legalább egy versenyzőt lecserél 2020-ra, de Alexander Albon előléptetése révén lehet, hogy ezt már előre megtették.

Vettel nem megy vissza a Red Bullhoz Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dean Mouhtaropoulos

Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy végleges megoldás. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke többször is leszögezte, hogy Albon az idei szezon fennmaradó versenyeire kapott megbízást, és a Belga Nagydíjon azt is hozzátette, hogy bár elsősorban a saját pilótaprogramjukból szeretnének csapattársat választani Verstappennek, külső igazolást is elképzelhetőnek tart.

A Magyar Nagydíj előtt sokan elképzelhetőnek tartották, hogy akár Sebastian Vettel is visszatérhet a Red Bullhoz Verstappen mellé vagy vele helyet cserélve.

Mivel a holland pilóta a Magyar Nagydíj után az egyéni világbajnokság 3. helyét foglalta el, szinte biztos, hogy nincs olyan záradék a szerződésében, amivel ki tudna bújni a 2020 végéig szóló elkötelezettségéből, és Horner az Autosport szerint lényegében kizárta Vettel érkezését is. „Ő a Ferrari versenyzője, és jövőre nem elérhető. A szerződése 2020 végéig szól.”

Albonnak bizalmat szavaztak, de ha kell, Horner őt is lecseréli Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Horner természetesen méltatta az előléptetett Albont, a Sky Sports műsorában elmondta, a lefokozás révén lényegében lehetőséget akartak adni Gaslynak, hogy összeszedje magát. Hozzátette, Danyiil Kvjat képességeit már korábban megismerték, most pedig Albont mérik fel, aki a szimulátorban ígéretesen teljesített.

„Ebből a körből válogatunk, nyilván minden azon múlik, hogyan alakulnak a dolgok a következő néhány versenyen, de ideális esetben e három versenyző közül választunk” – szögezte le, és hozzátette, Nico Hülkenberg érkezése sem kizárt. – Ő is megjelent a piacon, attól is függ, hogy jövőre a Haas pilótája lesz-e. Mi szeretnénk a három meglévő versenyzőnk közül választani.”

A 2020-as pilótapiac

Mercedes: Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
Ferrari: Sebastian Vettel, Charles Leclerc
Red Bull: Max Verstappen, Alexander Albon?
Renault: Daniel Ricciardo, Esteban Ocon
Haas: Kevin Magnussen, Romain Grosjean? Nico Hülkenberg?
McLaren: Carlos Sainz, Lando Norris
Racing Point: Lance Stroll, Sergio Pérez
Toro Rosso: Danyiil Kvjat?, Pierre Gasly?
Alfa Romeo: Kimi Räikkönen, Antonio Giovinazzi?
Williams: George Russell, Robert Kubica? Nicholas Latifi?