Vágólapra másolva!
George Russellt nyomasztja, hogy csapattársa, Robert Kubica szurkolói agresszív kommentekkel bombázzák a közösségi oldalakon, de azt mondja, csak a csapat véleménye érdekli.

A Williams-csapat idei szenvedése miatt kevésbé látványos, de újoncként igen meggyőző első félévi teljesítménnyel mutatkozott be a Forma-1-ben az F2 tavalyi bajnoka, George Russell. A brit pilóta 12:0-ra veri csapattársát, Robert Kubicát az időmérőkön, átlagosan a legnagyobb, 0,583 másodperces előnnyel, ezt rajta kívül csak Sergio Pérez tudja megtenni Lance Stroll ellen, kisebb időkülönbséggel.

A helyzet láttán Kubica már a szezon elején azt feszegette, hogy az autója nem olyan jó, mint Russellé, de a csapatnál ezt nem tudták bizonyítani. A rajongókat viszont nem győzték meg, a Hungaroringre is tízezrével érkező fanatikusok egy része nehezen emészti meg, hogy az életveszélyes sérüléseiből felépült Kubicát ilyen látványosan megveri a csapattársa.

Nem mindenki értékeli Russell remek formáját Forrás: Williams Racing

„Kissé fáj, hogy a posztjaim alatti kommentek fele gyűlölködés lengyel szurkolóktól, miközben a másik fél teljesen támogató – nyilatkozta Russell az Autosportnak. – Engem tényleg csak az érdekel, hogy a csapaton belül, a Williamsnél és a Mercedesnél mit gondolnak rólam, de az ember azt is szeretné, ha a külvilág is tisztelné.”

Russell a Hungaroringen még skandálást is kezdeményezett Kubicáért és a Magyar Nagydíjra érkező szurkolók később a brit pilótát is méltatták. Úgy érzi, a lengyeleken kívül senkinek sem szúrja a szemét.

„Azok között, akik nem Lengyelországból származnak, senkivel sem találkoztam még, aki nem tisztelne engem vagy gyűlöletet közvetítene felém. Elfogadom a helyzetet, és csak remélni tudom, hogy egyszer nekem is olyan szenvedélyes rajongóim lesznek, mint az övéi” – tette hozzá a brit tehetség, akit a Facebookon, a Twitteren és az Instagramon összesen 421 ezren követnek.

A Williamsnél egyelőre csak Kubica tudott pontot szerezni annak köszönhetően, hogy a Német Nagydíjon ő volt előrébb, amikor kizárták előlük a két Alfa Romeót (az ügy egyelőre fellebbezés tárgya), de igazi meglepetést Russell keltett a Hungaroringen azzal, hogy a grove-i istálló autójával bejutott a Q2-be. Úgy véli, az első F1-es féléve „több szempontból is nagyszerű” volt.

Russell szerint nem minden alkalommal végzett kiváló munkát, de semmit sem változtatna meg az elmúlt hónapok eseményeiből, mert minden tapasztalat révén fejlődött.

Azt viszont a Hungaroringen elismerte, hogy egyelőre nem számít arra, hogy a Mercedes előlépteti őt a gyári istállóhoz. „Személy szerint azt mondanám, hogy ez igen-igen valószínűtlen, de mindig minden lehetséges. A Forma-1 napi szinten változó sportág, ezt Önök is mindig tapasztalhatják. Ehhez nem kívánok semmi többet hozzátenni” – nyilatkozta egy sajtóbeszélgetésen.