Vágólapra másolva!
Az Osztrák Nagydíj győztese nem talált kivetnivalót a vitatott előzésében Charles Leclerc ellen, de méltatta a Ferrari ellenfelét, aki szerinte még az idén futamot nyer.

Egy vitatott előzés és elhúzódó sportfelügyelői tanácskozás végén Max Verstappen nyerte meg az Osztrák Nagydíjat, megfosztva Charles Leclerc-t pályafutása első és a Ferrari idei első győzelmétől. A Scuderia csapatfőnöke úgy gondolta, egyértelmű, hogy Verstappent meg kell büntetni, Leclerc szerint sem volt rendben a manőver, de Verstappen a döntés kihirdetése után helyesnek tartotta azt.

„Bevetődtem mellé, későn fékeztem, normális esetben vissza kellett volna vágnia a belső ívre, de kívülről próbálta meg. Mindannyian tudjuk, hogy van ott [aszfaltozott] bukótér, ezért is ment arra. Szerintem, ha ott is sóder lenne, mint a 4-es kanyarnál, akkor azon nem akart volna átvágni. Ez kemény versenyzés, és ennek így is kellene lennie. Én ilyennek szeretem” – mondta a Channel 4-nak.

Leclerc és Verstappen a leintés után Forrás: AFP/Joe Klamar

„Az F3-ban is mindig ez ment. Kicsit összeakasztottuk a kerekeinket, és ilyenkor egyszerűen szomorúak vagyunk, ha a külső ívre szorulunk – mondta, majd megerősítette a csatorna értesülését, hogy Leclerc-rel közös repülővel mentek haza. – Jóban vagyunk, már a sportfelügyelőktől kifelé is rendben voltunk.”

„Ezt most persze le kell nyelni, és nyilván elkeserítő, hogy elvesztette az első győzelmét az utolsó pár körben. Én is elvesztettem már pole pozíciókat, például a tavalyi hétvégén Monacóban horror volt, de az ilyesmi előfordul ebben a sportágban. Charles remek versenyző, nagyon messzire fog jutni. Szerintem van még 15-20 év közös versenyzés előttünk.”

A nyilatkozat újabb érett megnyilvánulás Verstappentől, akit az elmúlt évek során többször is bíráltak azért, mert forrófejűen viselkedett és nyilvánult meg. A szereplésében pont a tavalyi Monacói Nagydíj hozott fordulatot, ott vezetői hiba miatt csak a középmezőnyből rajtolhatott, miközben akkori csapattársa, Daniel Ricciardo a pole pozícióból megnyerte a versenyt.

Bár Verstappen korábban sokszor azt mondta, nem akart változtatni a hozzáállásán, a monacói futam után magába szállt, és a szezon második felétől sokkal magabiztosabb a teljesítménye.

„Az évek során sokat tanultam. A rajtom rosszul sikerült, de utána nyugodt maradtam, próbáltam összeszedett lenni, és átnyomulni a mezőnyön, de hülye kockázatok nélkül. Ez jól sikerült, és a csapat is remek kerékcserét teljesített. A nagyfőnök [Dietrich Mateschitz] is figyelt, és itt vannak az őrült hollandok is. Láttam őket, miközben kezdtem utolérni Valtteri [Bottast], szinte leugrottak a lelátóról.”