Vágólapra másolva!
A Ferrari pilótája kifakadt a túlszabályzás miatt, amit szerinte kiválóan lehetne helyettesíteni hibákat nem toleráló versenypályák építésével. Nem lepte meg, hogy nem vizsgálták újra a vitatott manőverét.

Nem változott a Kanadai Nagydíjon szolgálatot teljesítő felügyelőtestület véleménye Sebastian Vettel ottani manőveréről, és ezen tanakodni sem kezdtek el, mert úgy látták, a Ferrari a felülvizsgálatra vonatkozó kérelmében nem állt elő olyan új információkkal, melyeket ne ismertek volna az előző futam közben meghozott döntésnél.

Vettel azt mondta, mindez nem lepte meg.

– mondta. – Verseny közben nyilván nem ismertük a felügyelők véleményét. Azt gondoltuk, tudunk újat mutatni nekik. Most természetesen elszomorító, hogy nem jutottunk tovább, de ez van, tovább kell lépni."

Vettelnek egyre kevésbé tetszik a Forma-1? Forrás: credit: @Scuderia Ferrari Press Office/© Foto Colombo Images

Az eset megítélése rég nem látott parázs vitát hozott, s bár sokan elismerik, hogy a kötöttségek miatt a bíráknak kevés mozgástere volt, a legtöbben nem tartják helyénvalónak a büntetést. Mindez rávilágított, az egész annak a következménye, hogy a csapatok mindenre előírást, iránymutatást akartak, és ez túlszabályzáshoz és a versenyzés romantikájának károsításához vezetett.
.
"Ez van. Mint mondtam, túl sok az előírás, de hogy lehetne változtatni rajta?" – kérdezte Vettel.

A vitatott leszorítás Forrás: Daimler AG/LAT Images

Ha ismerős ez a vélemény, az nem a véletlen műve: az F1 korábbi ura, Bernie Ecclestone is rendszeresen bedobta. Talán Vettelben is ő ültette el a gondolatot, hiszen jó kapcsolatban vannak.

A német versenyző szerint kiválóan ellensúlyozni lehetne a helyzetet olyan pályák építésével, melyek nem tolerálják a vezetői hibákat.

Azokon nem lenne probléma a határok túllépésével sem, hiszen a túl széles ív vétele önmagában megbüntetné a szabályszegőket/hibázókat az ott lévő fal vagy csúszós fű által. Bár a montreali pálya a kevés ilyen kivétel közé tartozik, felmerült, hogy ha az a kis füves rész nem lenne, amelyen Vettel átszánkázott, nem lett volna vita, a kicsúszással elúszott volna a versenye.

"Hagyják [a versenyzőket] azt csinálni, amit akarnak. Akinek nem tetszik valami, építsen más pályákat, ilyen egyszerű – jelentette ki. – Ne húzzanak fel komplett parkolókat a pálya mellé fehér csíkokkal és rázókövekkel, mint itt, a Paul Ricard-on."

Vettellel kapcsolatban beindultak olyan pletykák, hogy egyre kevésbé tetszik neki, amerre a Forma-1 tart, és emiatt hamar visszavonulhat.