A Renault nem ragaszkodik mindenáron Hülkenberghez

Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault
Renault's German driver Nico Hulkenberg stops in the pits during the second practice session at the Circuit Paul Ricard in Le Castellet, southern France, on June 21, 2019, ahead of the Formula One Grand Prix de France. (Photo by CHRISTOPHE SIMON / AFP)
Vágólapra másolva!
A csapat hálás a német pilóta hozzájárulásáért az érzékelhető fejlődéshez, de nem garantálják, hogy jövőre is őt ültetik be az egyik autójukba, és tőle sem várják el, hogy ne szimatoljon másfelé.

Nico Hülkenberg a 2017-es szezontól a Renault versenyzője, stabil teljesítményével nagy mértékben hozzájárult a csapat fokozatos javulásához a mezőny rangsorában. Míg 2016-ban az istálló csak 9. lett a konstruktőri bajnokságban, a következő két évben a 6., illetve a 4. helyre lépett, és nem rajta múlik, hogy az idei szezont kicsit gyengébben kezdték.

Most már Daniel Ricciardo a csapattársa, aki vetélytársa lehet a házon belüli hierarchiában, és aki 2020-ban még biztos marad itt. Hülkenberg jövője azonban még nyitott, és a Renault-t menedzselő Cyril Abiteboul sejtelmesen arról beszélt a Francia Nagydíj pénteki hivatalos sajtótájékoztatóján, nem szabad készpénznek venni, hogy nem lesz váltás.

Hülkenberg a Renault-ban Forrás: AFP/Christophe Simon

"Nico alapszerződése lejár az év végén. Tartalmaz néhány opciót, ami életbe léphet, de ezeket nem fedem fel. Lehet, hogy közös úton folytatjuk Nicóval" – nyilatkozta.

Méltatta a versenyző jó eredményeit és a szerepét a fejlődésben, de ez nem jelenti automatikusan, hogy új szerződést kap, ahogy azt sem, hogy ő sem tervez váltani.

"Biztos Nico is így tesz. Ezzel a monológgal fejtem ki, hogy neki és nekünk is szabadok a lehetőségeink, de vannak olyan feltételek, melyek által valószínűleg együtt dolgozhatunk tovább – mondta Abiteboul. – Valószínűleg a nyári szünet után lesz megfelelő leülni és egyeztetni, a tények és vágyak ismeretében."

Nico Hülkenberg Forrás: NurPhoto/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

Hogy a csapat kit ültethet a helyére?

Elsősorban a Mercedes tesztpilótája, Esteban Ocon jöhet számításba,

aki idén a kispadra kényszerült, pedig tavaly sokáig úgy tűnt, Ricciardo helyett ő érkezik a Renault-hoz. Francia származása kifejezetten előnyös lenne a márka miatt.

A 31 éves Hülkenbergnek továbbra sincs dobogós eredménye a Forma-1-ben, a rajtok számát tekintve ő a csúcstartó ebben a nem túl hízelgő statisztikában. Korából fakadóan már közelebb járhat F1-es karrierje végéhez, mint elejéhez, és nem sok lövése maradt olyan helyre kerülni, ahol esetleg győzelmekért harcolhat. Elméletileg a Red Bullnál lehet üresedés ilyen téren, ahol Pierre Gasly egyelőre nagyon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem tudja megszorongatni Max Verstappent, ami Ricciardónak azért többször sikerült.