Vágólapra másolva!
Két kategóriában jelölték, hogy aztán mindkettőt megnyerje Bereznay Dániel, az F1 hivatalos esport-bajnokságának első magyar versenyzője a budapesti PlayIT díjátadóján. A Mercedes csapatával a minap szakító sportolót az elismerés csak megerősítette abban, hogy nem felesleges, amit csinál, és motiválja a közelgő szezonra.

Felgyorsultak az események a Forma-1 hivatalos esport-bajnoksága, az F1 Esports Series, valamint Bereznay Dániel, a sorozat első magyar versenyzője körül, a széria hároméves történetében először lesz ugyanis teljes a mezőny, azaz mind a 10 csapat – beleértve a Ferrarit is – képviseltetni fogja magát a virtuális világban. A másik változás a magyar drukkerek szempontjából ennél is fontosabb, Dani ugyanis az idei szezont már nem a Mercedes színeiben kezdi meg. Hogy hol folytatja, azt egyelőre nem hozta nyilvánosságra, egy dolog azonban biztos, nem hagy fel a versenyzéssel, a közelgő szezonra pedig már meg is kapta a motivációs löketet, a Budapesten tartott PlayIT-en ugyanis két díjat is nyert.

Két díjjal is gazdagabb lett az F1 esport-bajnokságának első magyar versenyzője Forrás: Esportmilla

Bereznay Dani tavaly robbant be az F1-es köztudatba azzal, hogy első magyarként bejutott a száguldó cirkusz esport-bajnokságába, ahol a Mercedes-csapat tagjaként második helyen zárt az összetettben, egyedül a címvédő Brendon Leigh tudta őt megelőzni. Hogy lesz-e esélye az összetett elsőségre törni egy Ezüstnyíl volánja mögött a magyar versenyzőnek, arra mostanra megkaptuk a választ, egy szezon után elváltak ugyanis a Mercedes és Dani útjai. Ez azonban nem jelenti azt, hogy magyar nélkül marad az F1 Esports Series,

hiszen Dani saját YouTube-csatornáján közölte a rajongóival, hogy már aláírt szerződése van egy másik istállóval,

amelynek a kilétét egyelőre nem fedte fel, hamarosan azonban erre is sor kerülhet.

A Mercedes sok szerencsét kívánt Daninak, megköszönte neki, hogy segített tavaly elhódítani a csapatbajnoki címet, valamint örömét fejezte ki amiatt, hogy segíthetett megtenni Daninak az első lépéseket a profi esport világában

Nem ez volt azonban az egyetlen fontos esemény a magyar esportoló elmúlt napjaiban, hiszen két komoly elismerést is kapott a hazai esport krémjét felvonultató PlayIT-en megtartott díjátadón:

ő lett az év felfedezettje, valamint az év esportolója sportjátékos kategóriában.

A díjakért bárki versenybe szállhatott, akit egy kérdőív segítségével jelöltek, a szűkített listát viszont már egy szakértői zsűri választotta ki, ezért is jelentős elismerés ez Dani karrierjében. „Sokat jelent, hogy bár Magyarországon a szimulátorjátékok nem feltétlenül tartoznak a legnépszerűbb játékok közé, mégis értékelik a teljesítményemet, és támogatnak – nyilatkozta Dani a GPhíreknek. – Megtiszteltetés jelentős brandeket és Forma-1-es csapatokat képviselni, ez nagy dolog, szerintem ez jelentős szerepet játszott abban, hogy megkaptam ezt a két díjat.

Ezek a díjak csak motiválnak a fejlődésre, mivel látom, hogy nem felesleges az, amit csinálok."

A Ferrari is beadta a derekát

Eddig két szezon zajlott le az F1 2017-ben életre hívott esport-bajnokságában, de mindkettő csak 9 csapattal, a Ferrari ugyanis nem mutatott különösebb érdeklődést a virtuális versenyzés iránt. Egészen mostanáig, a júliusi Pro Drafttal induló 2019-es szezonban ugyanis már a maranellóiak is ott lesznek.

A Ferrari is elindította hivatalos esport-csapatát Forrás: Codemasters

„Nagyon izgalmas látni, hogy már az összes csapat része a víziónknak, látják az esportban rejlő óriási potenciált, és felismerik annak a fontosságát egy szélesebb közönség eléréséhez” – nyilatkozta Julian Tan, az F1 terjeszkedésért és esportért felelős vezetője.

Ez egy újabb lépés, ami megerősíti a létjogosultságát annak, amit csinálunk."

A csapatok a júliusi Pro Drafton választhatják ki két pilótájukat az idei szezonra, amely az ősszel rajtol, és akárcsak tavaly, ezúttal is 12 futamból áll, amelyeket négy élőben közvetített forduló során rendeznek az eddigi 200 ezer dolláros összdíjazás helyett immár félmillió dolláros összdíjért.