Társoldalunk:

Brawn: Kezd elúszni az idei szezon a Ferrarinak

2019.05.29. 09:20

Noha megszakította a Mercedes öt versenyen át tartó kettős győzelmi sorozatát és idei legjobb eredményét érte el, a Ferrarinak nincs nagyon mire büszkének lennie a Monacói Nagydíj után sem Ross Brawn, a csapat egykori technikai, az F1 jelenlegi sportért felelős igazgatója szerint.

Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója próbált diplomatikusan fogalmazni szokásos, ezúttal a monacói futam utáni jegyzetében, ám a vörösök egykori technikai igazgatójának szavaiból is érződik, hogy belőle is egyre nagyobb hitetlenkedést vált ki a Scuderia teljesítménye. Brawn a versenyzőtársakkal ellentétben nem húzta rá a vizes lepedőt a többek szerint dúvad módjára közlekedő Charles Leclerc-re, egykori csapatát viszont kritikával illette, és most már ő is úgy gondolja, hogy lassan nem lesz visszaút a vörösöknak.

Leclerc hiába taposta ki a Ferrariból, ami benne van, azzal nem jutott messzire - Galéria!Forrás: AFP/Boris Horvat

Ami Leclerc-t illeti, a monacói pilóta egy szenzációs előzést mutatott be Romain Grosjeanon a Rascasse kanyarban, majd ugyanott próbálta megelőzni Nico Hülkenberget is, ez azonban nem jött össze, lekoccolta a falat, amitől defektet kapott, a megrongált kerék pedig szétszedte az autója padlólemezét, ezzel ellehetetlenítve a folytatást.

Azt Brawn sem vitatja, hogy Leclerc-nek türelmesnek kellett volna lennie, az időmérőn történtek függvényében viszont megérti a fiatal versenyzőt.

„Néhány körön át igazán látványosan vezetett, ezután azonban túl messzire ment, és nagy árat fizetett a hevességéért – írta az F1 sportért felelős igazgatója. – Ugyanakkor érthető volt a reakciója. Ez volt a hazai versenye, ráadásul az első egy top csapatban. Különleges pillanatnak kellett volna lennie, végül azonban csalódással ért véget. A csütörtöki problémák után a szombat délelőtti szabadedzés felcsillantotta előtte a reményt, utána azonban jött az arculcsapás a Q1-es stratégiai hiba képében, ami a 16. helyre vetette vissza. Ez a rajthely vezetett oda, hogy vasárnap túlfeszítette a húrt."

Vettel második helye csak látszólag jelentett előrelépéstForrás: @CALLO ALBANESE/Rudy Carezzevoli Photographer

Noha Sebastian Vettel futamon elért második helye a Ferrari idei legjobb eredménye volt, Brawn szerint ez korántsem akkora tett, mint azt a tabellára pillantva gondolnánk. „Nehéz hétvége volt ez a Ferrarinak annak ellenére, hogy az idei legjobb eredményükkel végződött, ugyanakkor Sebastian Vettel második helye egy olyan verseny végén jött, amelyben nem játszott főszerepet, végig Verstappen mögött autózott anélkül, hogy bármikor is nyomást helyezett volna a hollandra."

A barcelonai futam után a Scuderia egykori technikai igazgatója igyekezett pozitívnak maradni és úgy vélte, hogy a Ferrari képes lehet felállni a padlóról, a vb-címért zajló csata még nem dőlt el. Monaco után már hiányzott belőle ez a fajta derűlátás. „[Vettel versenye] jól reflektált egy olyan hétvégére, amely során a Scuderia a harmadik legerősebb csapat volt. Ez várható volt az alapján, amit Barcelonában láttunk, ahol szenvedtek az autóval, különösen a pálya harmadik szakaszában. Úgy tűnik, hogy kezd elúszni a szezon a maranellóiaknak, de még nincs itt az ideje, hogy feladják, tanulniuk kell a hibáikból, ha előre akarnak lépni."

Ismét dohányreklámok nélkül mennek

Vélhetően a maranellóiaknak kisebb gondjuk is nagyobb most annál, hogy autójuk matricázásával törődjenek, a kanadai és a francia versenyre azonban ismét le fogják szedni a Mission Winnow-logókat az autókról és a csapatruházatról, ahogyan azt a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon tették. „A Scuderia Ferrari ismét az alapításának 90. évfordulóját fogja ünnepelni a Kanadai és a Francia Nagydíjon, ennélfogva az SF90-en Montrealban és Le Castellet-ben is az évfordulós logó lesz látható, akárcsak a versenyzők és a szerelők overáljain" – áll a csapat közleményében.

Melbourne után Kanadában és Franciaországban sem lesz ott a főszponzor logója a FerrarinForrás: AFP/Peter Parks

Senkinek ne legyen azonban kétsége afelől, hogy a változtatás a legkevésbé az évfordulónak, sokkal inkább a szigorú kanadai és francia törvényeknek szól. A továbbra is a Ferrari főszponzoraként tevékenykedő Mission Winnow a Philip Morris dohányipari cég egy olyan brandje, amely a dohánytermékek alternatíváit népszerűsíti, az ausztrál hatóságok azonban megtámadták miatta a Ferrarit, mondván bújtatott dohányreklámról van szó. A vörösök ezt elkerülendő veszik le a logókat az autóikról a soron következő két versenyen, ahogyan tették azt Melbourne-ben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK