Vágólapra másolva!
Fernando Alonso nem lesz ott a május 26-án rajtoló 103. Indianapolisi 500 mérföldes versenyen, miután az időmérő edzésen a 34. helyen végzett, a futamon pedig csak 33 autó vehet részt.

Az elmúlt napok ismeretében nem annyira meglepő, az elmúlt hónapokéban viszont igencsak nagy blamázs, hogy Fernando Alonso és a McLaren nem tudta kvalifikálni magát az idei Indy 500-ra, az időmérő edzésen elért 34. hellyel egy pozícióval ugyanis éppen, hogy lecsúszott a részvételről. A kétszeres világbajnokot már napokkal ezelőtt technikai hibák és egy baleset is visszavetette, az autóját olyannyira nem sikerült beállítani, hogy a mindent eldöntő időmérős körökre másik csapatoktól kellett beállítást és alkatrészt kölcsönözni, végül azonban ez sem segített.

A narancssárga McLaren nem lesz ott a 103. Indy 500 rajtjánál Forrás: Matt Fraver/Matt Fraver

Alonso szenvedései rögtön a 103. Indy 500 első hivatalos edzésnapján elkezdődtek, elektronikai gondok miatt ugyanis a vártnál jóval kevesebb kört tudott csak megtenni. A baj csőstül jön – szól a mondás, amit mintha a kétszeres világbajnok felkészülési hetére találtak volna ki, a második edzésnap elején Alonso ugyanis összetörte a McLarent, kiírva magát a további körözésből aznapra, valamint a rá következő napra is, a csapat ugyanis nem tudta összerakni sem az első számú, sem a tartalék kasztnit. A kétszeres világbajnoknak egy zavartalan napja, a pénteki volt csak hátra a felkészülésre, azon a 24. helyre elegendő köridőt autózta, a valóság azonban ennél borúsabb képet festett.

Alonso és a McLaren hete a második edzésnapon, ezzel a balesettel kezdett rémálommá válni

Az indianapolisi időmérőn egyesével vesznek részt a versenyzők, azaz egy időben csak egyetlen pilóta tartózkodik a pályán. Ez azért lényeges, mert az edzésekkel ellentétben nem számíthatnak a 230 mph-s (370 km/h) tempónál igen jelentős segítséget jelentő szélárnyékra. Alonso a pénteki idejét úgy érte el, hogy szélárnyékban autózott, a kizárólag anélkül futott köröket rangsoroló listán azonban csak a 30. helyen végzett. Így jött el a szombati időmérő napja, amely ugyan jól indult a Triple Crown-ra hajtó veteránnak – a kvalifikáció előtt edzést ugyanis megnyerte, noha azon csak hat versenyző teljesített mért kört – a továbbiakban jött a dráma. Miután a teljes mezőny, azaz mind a 36 versenyző teljesítette az első próbálkozását az időmérőn, a spanyol a 33. helyen állt.

Ennyien indulhatnak a május 26-i versenyen, pont befért tehát, ekkor azonban még korántsem volt vége az izgalmaknak.

Az idei Indy 500 időmérőjén az a lebonyolítási rendszer van érvényben, hogy miután a kisorsolt sorrend alapján minden pilóta megtette az első próbálkozását, helyi idő szerint este hat óráig újrapróbálkozhat, amennyiben marad rá ideje. Erre az időszakra a bokszutcában két sávot alakítanak ki, az egyest és a kettest. Aki az egyesben áll sorba, az elsőbbséget élvez a kettesben levőkkel szemben az újrapróbálkozásnál (a kettes sorból csak akkor hajthat ki a pályára a sor elején várakozó, ha az egyesben éppen senki nincs), ugyanakkor vállalja a rizikót, ugyanis ezeknek a pilótáknak automatikusan törlik az előző idejét, mindenképpen az időrendben legutolsó nekifutásuk lesz érvényes, akár javítanak, akár nem. Aki a kettes sorban van, az nagy valószínűséggel később kerül sorra, ha egyáltalán sorra kerül, viszont akkor is megtarthatja az érvényben levő idejét, ha nem javít.

Elkeseredetten próbálkozott, mégsem tudta bebiztosítani az indulást a szombati napon

Szombaton a 10-től a 30-ig helyig dőlt el a rajtsorrend, akik ezen helyek valamelyikén végeztek, vasárnap már nem próbálkozhattak újra, de az első kilencnek is biztossá vált a részvétele a versenyen, ők csupán a pole pozícióért vettek részt szétlövésben, értelemszerűen a 9. helynél hátrébb azonban már nem csúszhattak.

Akiknek igazán aggódniuk kellett, az a szombaton a 30. helynél hátrébb záró hat pilóta, ők ugyanis vasárnap szintén egy külön edzésen dönthették el egymás között, hogy ki foglalja el a még kiadó három helyet.

Alonso, miután a 33. helyen zárta az első szakaszt, még háromszor próbálkozott, elsőre javított (227.000 mph), a 30. helyet csípte meg, de egyből visszaállt az egyes sávba, mondván mindenképpen tovább kell gyorsulnia, ha a nap végén is a versenyre automatikusan kvalifikálók között szeretne lenni.

Napról napra feszültebbé vált a helyzet Forrás: Joe Skibinski | IndyCar

Ezzel törlődött az ideje, másodjára azonban jóval lassabb volt (224.414 mph), így már csak emiatt is kiszorult a harmincból, hogy aztán harmadikra újra bekerüljön. A négy köre során 227.224 mph-s átlagot repesztett, amivel a 29. pozícióba lépett előre, de mint később kiderült, ez sem volt elég, az edzésidő leteltéig a 31. helyre szorult hátra, éppen, hogy lecsúszott tehát arról, hogy bebiztosítsa a helyét a versenyen. Helyette készülhetett a másnapi szétlövésre.

Egész héten nem voltunk túl versenyképesek, nehéz napok állnak mögöttünk, az apró problémák pedig nem segítenek. Kihoztuk a legtöbbet a mai napból, sajnos úgy tűnik, hogy nem voltunk teljesen tökéletesek" – nyilatkozta a spanyol.

Az új beállításokkal elsőre félresiklott valami, Alonso autója súrolta a földet

Ugyanez elmondható volt a vasárnapról is, ráadásul az időjárás sem fogadta kegyeibe a mezőnyt. Az éles program az utolsó kiadó helyek eldöntésével kezdődött, amelyet azonban a szombati utolsó hat helyezettnek egyórás tréning előzött volna meg, amiből az eleredő eső miatt végül 20 perces lett. Alonso és a McLaren ráadásul újabb problémával találta szemben magát,

a csapat ugyanis óriási beállításváltoztatásokat hajtott végre az autón, ami az első körében szikrát hányt és füstöt eregetett, olyan alacsonyra sikerült beállítani a hasmagasságát.

Alonso azonnal visszatért a bokszba némi változtatás erejéig, a probléma azonban ezután sem szűnt meg, csak mérséklődött, ismét boksz tehát, újabb próbálkozásra azonban az eleredő eső már nem adott lehetőséget.

Ilyen előjelekkel várhatta a 2017-ben a versenyre ötödikként kvalifikáló Alonso, hogy elálljon az égi áldás, és nekivághasson hosszú idő óta a legstresszesebb időmérőjének.

A McLaren képtelen volt behozni az elvesztegetett időt, és megtalálni a megfelelő beállítást az időmérőre Forrás: © 2018, Walt Kuhn

A szétlövés végül több mint 4 órás csúszással vette kezdetét, a tavaly a versenyről lemaradó, azelőtt viszont pole-ból rajtoló James Hinchcliffe volt az első delikvens, az Arrow Schmidt Peterson istálló versenyzője, 227.543 mph-s átlagot produkált a négy körében. Őt követte az ex-F1-es pilóta Max Chilton jóval szerényebb, 226.192 mph-s átlaggal,

majd jött Alonso, aki Paul Tracy információi szerint a Penske-csapattól átvett beállítással és az Andrettitől szerzett gátlókkal vágott neki a mindent eldöntő köröknek.

A spanyol nagyon konzisztens volt, nem lassult olyan mértékben körről körre, mint szombaton, ahogyan McLarenje is jóval vezethetőbbnek tűnt, fel is iratkozott Hinchcliffe mögé az ideiglenes második helyre 227.353-as átlaggal. Nem sokáig maradt azonban ott, Sage Karam ugyanis 227.740-nel átvette a vezetést, hátralökve a kétszeres világbajnokot a 33. pozícióba. Még ez is bejutó hely volt, a remények pedig nőttek, amikor a Red Bull juniorprogramjába frissen felvett Patrico O'Ward nem tudta megelőzni a McLarent, Kyle Kaiser azonban még hátravolt. A mezőny egyik legkisebb költségvetésből működő csapatánál, a Juncos Racingnél versenyző 23 éves amerikai pedig már nem kegyelmezett, 227.372 mph-s átlagsebességű körrel átvette a 33. helyet, ezzel szertefoszlatva Alonso reményeit.

Az utolsó helyekért zajló csata után jött a fast 9, azaz a szombati kilenc legjobb pilóta harca a pole-ért, amelyet végül a Penske-s Simon Pagenaud szerzett meg Ed Carpenter és Spencer Pigot előtt.

Alonso angyali nyugalommal nézte végig, ahogyan a 23 éves Kyle Kaiser kiüti őt a 103. Indy 500 indulói közül

A McLaren azok után, hogy a 2017-es évvel ellentétben ezúttal nem egy másik istállóval szövetkezve (akkor az Andretti Autosport autóját, stábját és szakértelmét vették igénybe), hanem saját IndyCar-csapatot létrehozva, saját erőből vágott neki az Indy 500-nak, a verseny napját, sőt, hetét sem érte meg, egy héttel a legendás viadal előtt csomagolhat, és repülhet haza. Fernando Alonso a tavalyi Le Mans-i 24 órás megnyerése, valamint Forma-1-es visszavonulása óta gyakorlatilag mindent arra tett fel, hogy beteljesítse nagy vágyát, és elhódítsa a Triple Crownt, azaz a monacói F1-es és a Le Mans-i trófea mellé az Indy 500-ét is begyűjtse. Erre legalább még egy évet egészen biztosan várnia kell.